50 éve a Birodalom két fiókvállalata majdnem kiirtotta egymást és az emberiséget nukleáris fegyverekkel. Ez is azt mutatja, hogy a
Birodalom számára a pillanatnyi létélvezeti érdek - hogy kielégítse
pillanatnyi vágyát azzal, hogy kiirtja az emberiséget - messze
fontosabb, mint az emberiség szakrális küldetésének beteljesítése. Nem,
mintha az emberiség kiirtása nem fordulna meg mindannyiunk fejében.
Amikor az Echo TV foteljéből elnézem azt a sok tompaagyú hedonistát,
akik egy Big Mac hamburgerért az anyjukat is eladnák, bizony bennem is
csillapíthatatlan vágy ébred arra, hogy megnyomjam a Gombot. Én azonban
tudom, hogy nem ösztönlénynek születtem erre a világra - én nem, csak a
többi konzumidióta - hanem azért, hogy megvalósítsam a szakrális
küldetésemet és visszatereljem a vas bűnébe esett zabálógépeket a bütyökmag kézi eszközökkel való megtermelésének szakrális útjára.
A háború azóta sem csillapodik, csak a módszerek lettek sokkal, de
sokkal ravaszabbak. Az atomfegyverek ma biztonságban pihennek a
silóikban. Ma a nemzettörzseket úgy irtják ki, hogy egyszerűen elveszik
tőlük a földet, a vizet meg a levegőt. Ezt tették az indiánokkal is a
jenkik, aztán a jenkik még ráadásul betegségeket is küldtek rájuk, amely
ennen fizikai mivoltukban semmisítette meg őket. Nem nehéz látni a
hasonlóságot az Európai Birodalom által erőltetett földvásárlás, az
ivóvízünk külföldi karvalytőke kezébe játszása, a levegőnk beszennyezése
nemszakrális pokolgépezetek - úgymint autók - által és a magyarfaj megfertőzése rákbetegséggel valamint az indiánok kiirtása között. Mi
vagyunk ma Európa indiánjai és ha nem kapjuk a kezünkbe a kisbaltát,
2018-ban már csak rezervátumban sínylődik az a kevés, akit meghagynak
közülünk.
Háború ez a javából, amely kulcserőforrások, a kereskedelem, a pénz és a
média birtoklásáért zajlik. A kereskedelem és a pénz létgátló vagy
létgyarapító jelentőségét nem kell külön ecsetelnem. A média az a
fegyver ami által felépül az az értelmezési tér, mi szerint a média egy
fegyver, amivel nekünk értelmezési tereket kell építenünk. A mi
értelmezési terünkben a világ egy szörnyű és folyamatos háború színtere,
ahol egy arctalan, megnevezhetetlen Birodalom próbál kiirtani minket
ezer éve.
Na ezért kell a médiafegyvert birtokoljuk, hogy ebben az értelmezési térben nyerjünk háborút. Mindenki fejében.
