Figyeljetek, idióták. Elmondtam már képmesével, de úgy tűnik, az a két perc sok egy átlagmagyarnak ahhoz, hogy egyben felfogja. Most akkor elmondom igazán röviden.Az a tied, ami a tied. Ami nem a tied, az nem a tied. A magánnyugdíjpénztár a tied, az állami nyugdíj meg nem a tied. Ezek után nem kérdés, melyiket kell választani.
Eszem-faszom megáll, hogy azok a tömegek, akik képesek autót átiratni meg lottószelvényt feladni sokkal nagyobb melóval, most nem bírnak lábra állni és elballagni az irodába, hogy kitöltsenek egy egyszerű nyomtatványt. Tudjátok, birkák, hazugság volt Rákosi padláslesöprése. Amilyen ez a nép, ha azt mondják neki, hogy menj be a hivatalba kitölteni egy űrlapot, különben lesöprik a padlásodat, akkor inkább lesöprik a padlásukat maguk.
Most azt akarom, hogy képzeljetek el egy szép nagy emlékművet, mint amit háborús hősöknek szoktak építeni. Ott van rajta az összes név, aki ellenállt a Fidesz önkényének. Nagypapák, nagymamák hordhatják oda az unokáikat büszkélkedni, hogy én ott voltam, amikor zengett az ég és nem hajoltam el a vihar elől, hanem bátran ellenálltam. Ellenálltam és bementem abba a kurva irodába, a pofájukba kacagtam és aláírtam, hogy én nem. A hálás utókor pedig márványba faragta a nevemet, mivel mi mentettük meg az országot.
Akarod, hogy ott legyen a neved a kövön? Ugye akarod a márványt is, meg azt is, hogy a tied legyen, ami a tied?
Akkor nyomás a hivatalba aláírni.