Kísértet járja be Európát: napnál is világosabb, hogy hazudik az IMF. Ez a grafikon alant a bizonyíték.
Napnál is világosabban látszik, hogy a görögök töpörödnek, pedig az IMF
nem ezt ígérte. Az IMF azt ígérte, hogy lesz egy kis töpörödés, de aztán
újra növekedés következik. Most ne menjünk bele abba, hogy tudományosan
bebizonyítottam, hogy növekedés eleve nem lehetséges,
ontológiailag és létfilozófiailag se. A lényeg az, hogy az IMF
létértelmezése bizonyítottan hibás, aki az ő receptjüket követi, azok
úgy járnak mint a görögök. Így jártunk volna mi is, ha bölcsen nem
hajintjuk ki az IMF-et az ajtón. Akkor lenne nálunk is töpörödés, 7 meg 9
százalékos, csakúgy, mint Görögországban.
Most meg van 0% körüli. Az annyi, mint 7% relatív növekedés az IMF-hez
képest. Nesztek, növekedésfétisiszták, itt van nektek egy kis növekedés,
amit a nemzet kormánya ért el.
Nem, mintha meglepetés lenne, hogy ha nem a nemzet van kormányon, akkor
csak töpörödés, létpusztulás, sír, melyben nemzet süllyed el vár a
magyarságra. Az IMF utasításainak megfelelően Rákosi és Kádár alatt sem
kapta meg a magyar, ami jár.
Kell-e több bizonyíték, hogy ki akarnak irtani minket?
KGB: ezek a gorogok nem ugyanazok, akik a demokraciat is bevetettek a szakralis Perzsa (vagyis lenyegeben osmagyar) Kiralysag ellen? Akkor meg szerintem megerdemlik, hogy a vilagpusztito jol felzabalja oket.
VálaszTörlésMost igazán értéket adott a posthoz, bz249! Őszintén szólva nem tudtam a konzumidióták mogyoróagyának megfelelő szinten megfogalmazni, hogy ha a görögök görögök (tehát nem magyarok) akkor a Birodalom miért veti be ellene a csúcsfegyverét, az IMF-et, miért akarja kiirtani őket. Maga megadta a választ! A Birodalom igazából nem akarja kiirtani a görögöket, csak egy kicsit megszivattyúzza őket a miheztartás végett. Hálás a görögöknek a demokráciafegyver kitalálásáért, amivel viszont csak a magyarokat akarja kiirtani.
TörlésCsak így lehet.
Viszont gondoljon bele, a gorogokkel, akik feltalatak a demokraciafegyvert igy bannak, mit tennenek akkor a magyarokkal, ha tehetnek?
TörlésAz nem kerdes, mit tennenek a magyarokkal. Kiirtananak minket es mas, rabszolganak jobban hasznalhato nepet telepitenenek a helyunkre. A szomoru az, hogy ez meg sem latszana a GDP-n! A globalis muvalosagban senki nem hallja, amikor sikitasz!
TörlésKovács Gamma! Ha már úgyis néderlanban hűti a hátsóját, olvassa el ezt: nem friss, de demokratikus
Törléshttp://liberalemedia.nl/politiek/1068-de-schaduw-van-trianon
És maga még ezt a néderlandot szolgálja a munkaerejével?
Nevtelen, ha a magyarsag erdeke ugy kivanja, hogy a globalbirodalom remerodjenek falai moge lopozva szolgaljam a torzsszovetseg ugyet, akkor azt teszem. Maga mit tett ma a magyarsag fennmaradasaert?
Törléselárulom min lelepleződött le a kgb/doom virtuális hálózati entitás:
Törlésa regionalizálás vagy lokalizálás. ugyanis a google és egyéb szolgáltatók az ip-tartományhoz igazítanak bizonyos jellemzőket, így aki néderlandból használja a blogspot.com-ot, annak blogspot.nl-ként jelenik meg az url a böngészőben és ha linket ad meg a kommentjében akkor a saját földrajzi helyzetének megfelelő top level domain-el fogja kopipésztelni
Ne beszeljen felre. Mit tett ma a magyarsag fennmaradasaert?
Törlés