Ezen a ponton kell elmeséljek egy történetet, ami azután esett meg velem, hogy munkásból lett személyzetis fiaként lehúztam majdnem 20 évet az MSZMP-ben, majd újabb 4 évet az MDF képviselőjeként. De még azelőtt történt, hogy az 1. Orbán-kormány politikai államtitkára lettem volna.Tehát a nyílt SZDSZ-es terror tombolásának kellős közepén éppen az Európa Tanácsnak készültem jelentést tenni, amikor úgy adódott, hogy leült mellém a Nagy Ember. Te Lazlo, mondta közvetlen hangnemben, tudod, hogy én a Globális Pénzhatalom embere vagyok. Itt az idő, hogy elmondjam neked a legtitkosabb titkokat.
Mert azt hitte, hogy én is a klub tagja vagyok és én meghagytam ebben a hitében, hogy ezeket a titkokat most megoszthassam Önökkel.
Tehát a Nagy Ember elkezdte feltárni a titkokat. Hogy Magyarország a '70-es években adósságcsapdába sodródott, mert a pártvezetés az olajválság dacára nem mert az életszínvonalhoz nyúlni, bár az olajválság végül mégis begyűrűzött. Hogy az összeomlás elkerülése érdekében az IMF-hez kellett fordulni. Hogy az IMF piacgazdasági reformokat követelt már a '80-as évek elején és hogy ezt Kádár nem egyszerűen megengedte, de támogatta is! Hogy ezeknek a reformoknak eredményeképpen a '80-as évek közepére-végére kialakultak a piacgazdaság egyes elemei.
Döbbenten hallgattam. Ez teljesen hihetetlen volt számomra. Én eddig úgy tudtam, hogy 1989-ben egy mindent elsöprő forradalom takarította el a Kádár-rendszert, erre itt kiderül, hogy minden le volt vajazva.
Kiderült, hogy a magyar néptörzs számára kivételes gazdagodást és növekedést hozó rendszert az IMF vette el tőlünk holmi hitelekre hivatkozva. Minek eredményeképpen 80%-nak rosszabb lett annál, mintha a '70-es évek szocializmusa továbbra is a pályáját futja további hitelekből.
Na ilyen szemétládák vannak az IMF-ben.