A világ mélyszerkezetét boncoló mélyelemzéseim olvasói kicsit se lepődhetnek meg azon, hogy a globálbirodalom három pillérének egyike a véleményterrorista szennymédia. Ismétlésképpen: vannak még a
létszivattyúzó komprádorszivattyúk meg a globalizált bérrabszolgák
légiói. Most azonban a szennymédia van soron.
Miért is?
Azért, mert az egyik szennycsatornán szennysorozat folyik éppen és az az
igazság, hogy az agymosott konzumzombik nem teszik ki magukat a
szennynek eléggé. Ezért fontos erről a moslékról, erről az emberi
lényeket vegetatív globálhamburgerré változtató veszélyes
médiahulladékról ezen a - összmagyarság anyagi és szakrális
felemeléséért küzdő - médiafelületen is szót ejteni. Ha ezen mélyelemzés
eredményeképpen az arcmagyaroknak csak egy mérhető csoportja is
odahangol és elszörnyülködik, már nem mélyelemeztem hiába. Pláne, mert
az ilyesmiért a globális szennymédiák fizetni szoktak.
Vannak tehát a konzumvéglények. Ezek a létezés teljesen reménytelen
selejtjei, ezek maguktól is odaülnek a szennycsatorna elé, meg amúgy
sincs elég intellektuális és spirituális kapacitásuk ahhoz, hogy
elolvassák ezt a mélyelemzést. Hanem vannak még az én olvasóim, akikben
még pislákol az erkölcs, a morál, az emberség szikrája.
Akiben nem pislákol még az erkölcs, a morál és az emberség szikrája, az most azonnal hagyja el ezt a blogfelületet.
Tehát az erkölcs, a morál és az emberség szikrájának pislákjával
rendelkező majdnem emberi lény odahangol a szennycsatornára és mit lát?
Azt látja, hogy a Birodalom minden kendőzés nélkül ordítja az arcába,
hogy igen, ez a valódi világ, amit én teremtettem, ahol
globálgladiátorokból darálnak globálfasírtot a globális húsdarálóban. A
te világod, ahol még pislákol az erkölcs, a morál és az emberség
szikrája pedig ontológiailag nincs is, de pláne nem ebben a műsorban.
Ezért kell mindannyiunknak odahangolni és szörnyülködni a látványon.
Íme, itt a bizonyítéka, hogy a Római Birodalom újra feltámadt és ezúttal
a spirituális közlegelőket keríti be, hogy az ellenállók utolsó
maroknyi csoportjainak is az arcába röhög a képernyőről. A politika
pedig? A politika, a "mi politikusaink" pedig hagyják ezt, még
gazsulálnak is a spirituálgyilkosoknak és nem védenek meg a
szennymédiásoktól.
Amikor pedig be is tilthatnák őket. De akkor ki fizetne ezért a cikkért?
