Szibariták

Ott tartottunk, hogy ha jőni kell, ha jőni fog. A nagyszerű halál, mi más. De hogyan jutottunk el ide? Hogy fordulhatott elő, hogy egy valaha volt fényes nemzet a halált várja? Még csak nem is most, hanem már 1836-ban, Mohács után de még Világos és Trianon előtt. Hogy lehet ez?

Ma, amikor újabb nemzethalállal nézünk szembe, nagyon időszerű feltenni ezt a kérdést. Ma is tántorog a nemzet színe-virága a vérrel szentelt határokon kívülre. Félmillió a veszteség hivatalosan, de ki tudja, lehet az két vagy hárommillió is. 1938-tól eltelt 40 évnyi nemzeti kövéredés és gömbölyödés eredményeit nullázták le a Nyugat és a demokrácia létvámpírjai.

Hogyan oldotta volna meg ezt Árpád? Amikor a Nyugat teljesen ok nélkül ki akarta irtani a magyarságot holmi kalandozásokra hivatkozva, Árpád nem totojázott. Nem hagyta, hogy a Nyugat beszóljon neki és az ő alkotmánymódosításait vagy kétharmados törvényeit visszadobja mondvacsinált okokat felemlegetve. Árpádot még más fából faragták. Beintett a Nyugatnak és amikor a Nyugat perfid és képmutató módon hadsereggel jött, akkor lehentelte őket Pozsonynál.

Miért nem ezt ünnepeljük, miért a vesztesek március 15.-jét?

Nem csoda, ha lelép a nemzet színe-virága. Mert mit látnak ma? Azt látják, hogy a pozsonyi csata magaslatáról egyre csak süllyedünk, töpörödünk, fogyatkozunk. Romlásunk íve nagyszerűen kirajzolható, ha azt vesszük, hogy Berzsenyinél még csak rút szibarita váz voltunk, Vörösmarty már a nemzethalált várta, amihez Világosnál közel is kerültünk, Trianonnál pedig be is következett. Ha ezt a képzeletbeli görbét tovább rajzoljuk mostanáig, akkor világos, hogy mi a magyar most. Egy élőhalott. Egy zombi. Már halott, csak elfelejtette abbahagyni a mozgást.

Zombik vagytok, bűzlő, oszladozó, rángatózó hullák. Menekül a közeletekből a nemzet színe-virága, aki még élni akar. Tulajdonképpen ami most van, az már nem is nemzethalál, hanem a halott nemzet sokadik búcsúhalála. Tényleg fogalmam sincs, miért jár még a villamos az utcán és miért lehet kenyeret kapni a boltban.

Ebből a sírgödörből kellene kimászni. Március 15.-e, a vesztesek ünnepe éppen megfelelő apropó, hogy elkezdjük a gondolkodást ezen.

Békeharc

Mondtam már, hogy utálom Orbánt? Azt hiszem, ma még nem. Akkor mindjárt nyissunk is azzal, hogy Orbán egy fospumpa és a jobboldal droidjaitól hányni tudnék, olyan cuccok alatt gyülekeznek. Múltkor láttam néhány félnáci orkot, akik egy keresztre szögezett, erősen oszló sashullát tartottak a magasba, egy másik esetben a Fidesz vezérkara frissen nyúzott, még vértől csöpögő lóbőrökbe tekerte magát, hogy a szavazóik zömét kitevő szíriuszos-ufós holdkórosoknak tessenek.

Hagyjuk ezeket a zombikat, épp elég baj, hogy ilyen sokan vannak. Joggal vethetitek fel a kérdést akkor: mi alatt gyülekezzen egy modern, városlakó, marihuána-szívó, Orbán-utáló, mérsékelten baloldali, Gyurcsányt nem szerető, de legkisebb rossznak tartó, új konzervatív párt alapításán töprengő, de aztán az MSZP-re mégis gondolkodás nélkül leszavazó elit értelmiségi? Namost szögezzünk le valamit. Azért, mert az MSZP-re gondolkodás nélkül leszavazunk, azért még nem közösködünk röhejes munkásdalkörökbe szerveződő, itt-ott sztrájkolgató prolikkal. Múltkor is két ilyen munkás ásott egy gödröt az irodánk előtt, hát ezek koszosak voltak és olajosak, a gépeik pedig olyan zajt csináltak, hogy meg is mondtam nekik, azonnal hagyják abba, amíg fent alkotok. Úgy néztek rám, mint a birkák. Na, ilyenekkel nem.

Fel is hívtam mindjárt Gyurcsány Ferit, mi a lófasz van, ugye azért, mert baloldali ez a párt, aminek aktuális témáit olyan elkötelezetten tematizálom, ugye azért nekem nem kell ilyen olajos, büdös suttyókkal közösködjek? Feri megnyugtatott, van egy második vonalbeli kopóembere, aki ilyenekkel foglalkozik és türelmemet kérte, hogy vissza kell sietnie kormányülésre.

Elitek, nyugodjatok meg. Szimbólum lesz, vörös négyszög, vörös kenderlevél vagy valami olyan, ami megfelel a magunkfajta majdnem-konzervatívnak. A hagyományos baloldali marhaságok csak a zombiknak szólnak, ott lent.