Világkatasztrófák szakadékai fölött

Itt az ideje, hogy végre átfogóan elmagyarázzam, mi történt, mi történik és mi fog történni a világban. Amikor majd az események megtörténnek, emlékezzenek erre a kiképzésre és túl fogják élni. Ha szerencséjük van.

Kezdjük Jaltától. Nem is, kezdjük a vesztfáliai békétől. A vesztfáliai béke után béke volt, akárcsak Jalta után. Azért volt béke, mert a Nyugat - ami akkor még magában foglalta az USA-t, Európát és Szovjetuniót - úgy döntött, hogy végleg bekeríti a kelet-európai szakrális paraszti közlegelőket és ipari proletariátussá idegeníti el a rög szakralitását még őrző nemzettesteket. Volt közben a Szovjetunió összeomlása és néhány majdnem-atomháború, de a mélyszerkezet Látóit ezek a kamuesemények nem zavarhatják meg, mert mi tudjuk, hogy minden világesemény célja a Kárpát-medence dús öntéstalajának, a Rögnek az elvétele a fajmagyarságtól.

Így zajlott a kifosztásunk és kiirtásunk a kommunizmus, a liberalizmus és a demokrácia szuperfegyvereit felhasználva szépecskén, amíg hirtelen a horizonton fel nem merült India és Kína. A Nyugat egyből szétesett Oroszországra, északi és déli Európára valamint USA-ra és elkezdett egymással harcolni, no meg rettegni attól, hogy most már tényleg bekövetkezik a 100 éve megjósolt bukása a Nyugatnak. India, Kína és Oroszország mind arra készül, hogy a Nyugatot megbuktassa, mi meg itt vagyunk a bukásra készülő Nyugathoz láncolva egy tektonikus kulcs-csatatér kellős közepén.

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a magyarság, sőt az egész emberiség túlélése egy hajszálon függ. Ha Mohácsot, Trianont és Fekete Gyulát összeadjuk, még azoknál is rettenetesebb a pusztulás, ami most ránk vár. Ha hűek maradunk a szövetségeseinkhez, velük bukhatunk. Ha meg eláruljuk őket, akkor ki lesz, aki megvéd minket?

Pokoli dilemma ez és a nemzet túlélésnek egyetlen útja van. Ha nem gecizünk itt néhány koszos milliárd miatt, hanem egységbe forrva menetelünk a szakrális vezér mögött.

Szibariták

Ott tartottunk, hogy ha jőni kell, ha jőni fog. A nagyszerű halál, mi más. De hogyan jutottunk el ide? Hogy fordulhatott elő, hogy egy valaha volt fényes nemzet a halált várja? Még csak nem is most, hanem már 1836-ban, Mohács után de még Világos és Trianon előtt. Hogy lehet ez?

Ma, amikor újabb nemzethalállal nézünk szembe, nagyon időszerű feltenni ezt a kérdést. Ma is tántorog a nemzet színe-virága a vérrel szentelt határokon kívülre. Félmillió a veszteség hivatalosan, de ki tudja, lehet az két vagy hárommillió is. 1938-tól eltelt 40 évnyi nemzeti kövéredés és gömbölyödés eredményeit nullázták le a Nyugat és a demokrácia létvámpírjai.

Hogyan oldotta volna meg ezt Árpád? Amikor a Nyugat teljesen ok nélkül ki akarta irtani a magyarságot holmi kalandozásokra hivatkozva, Árpád nem totojázott. Nem hagyta, hogy a Nyugat beszóljon neki és az ő alkotmánymódosításait vagy kétharmados törvényeit visszadobja mondvacsinált okokat felemlegetve. Árpádot még más fából faragták. Beintett a Nyugatnak és amikor a Nyugat perfid és képmutató módon hadsereggel jött, akkor lehentelte őket Pozsonynál.

Miért nem ezt ünnepeljük, miért a vesztesek március 15.-jét?

Nem csoda, ha lelép a nemzet színe-virága. Mert mit látnak ma? Azt látják, hogy a pozsonyi csata magaslatáról egyre csak süllyedünk, töpörödünk, fogyatkozunk. Romlásunk íve nagyszerűen kirajzolható, ha azt vesszük, hogy Berzsenyinél még csak rút szibarita váz voltunk, Vörösmarty már a nemzethalált várta, amihez Világosnál közel is kerültünk, Trianonnál pedig be is következett. Ha ezt a képzeletbeli görbét tovább rajzoljuk mostanáig, akkor világos, hogy mi a magyar most. Egy élőhalott. Egy zombi. Már halott, csak elfelejtette abbahagyni a mozgást.

Zombik vagytok, bűzlő, oszladozó, rángatózó hullák. Menekül a közeletekből a nemzet színe-virága, aki még élni akar. Tulajdonképpen ami most van, az már nem is nemzethalál, hanem a halott nemzet sokadik búcsúhalála. Tényleg fogalmam sincs, miért jár még a villamos az utcán és miért lehet kenyeret kapni a boltban.

Ebből a sírgödörből kellene kimászni. Március 15.-e, a vesztesek ünnepe éppen megfelelő apropó, hogy elkezdjük a gondolkodást ezen.