2013. július 10., szerda

Strasbourg

1105 évvel és 363 nappal (egyes birodalmista források szerint 359, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni) azután, hogy Árpád vezér döntő csapást mért a Birodalom rablóhordáira a pozsonyi csatában, Viktornak is csatába kellett vonulnia Strasbourg-ban. Az évforduló szakrális jelentősége nyilvánvaló mindenkinek, aki behatóan ismeri a numerológia tudományát. 1105 és 363 (egyes források szerint 359) a magyarság ősi hite szerint szakrális számok, Világszellemnek kedvesek. Ilyenkor jó csatába vonulni. Azonban szemben a pozsonyi csatával, a strasbourg-it elveszítettük. Miért? A választ a Háború a nemzet ellen című dokumentumfilmben találjuk meg, amiben főleg én beszélek meg még három Tényező: a Zöldenergiás, a Szentkoronás meg a Oligarchaölő.

A birodalmi véleményterroristák mindent megtettek, hogy ezt a dokumentumfilmet eltitkolják a létmagyarok elől, ezért ment csak a Duna tévén és nem a Barátok közt helyett. Ezért muszáj összefoglalnom itt is, hogy a lényeg ne vesszen el. A mélyszerkezet az, hogy a Nyugat háborút folytat a magyarság ellen. Nem egyszerűen háborút, ki akartanak irtani minket. Nem ma kezdték, hanem 1105 évvel és 363 (egyes források szerint 359) nappal a strasbourg-i csata előtt és a titáni harc ma is tart. Viktor Legfőbb Vezetővé választása után világossá tette, hogy ezt a nagyon magyar létharcot a mi korunkban ő fogja vezetni.

Voltak hibáink. Voltak dolgok, amik nem úgy sültek el, ahogy vártuk. Ennek két oka van. Egyfelől, mert szánalmas krajcároskodás miatt nem lett elég pénz költve a nemzetstratégia kidolgozására. Másfelől, mert a Birodalom beültette az ügynökeit a Legfelső Vezető közvetlen környezetébe, akik nem zártak össze, amikor a Legfőbb Vezető mögé kellett volna állni, hanem trafikmutyiztak és elvették a földet azoktól, akiket szakrális jogon megillet. Ezek miatt a rossz tanácsadók és összeesküvő udvaroncok miatt vesztette el Viktor a strasbourg-i csatát.

Akármi is történt Strassbourg-ban, a magyarság kiirtására indított háború nem ér véget, amíg egy is él közülünk (és itt most a magyarokra és nem a "magyarokra" gondolok). Nem érhet véget, mert amíg a Nyugat ontológiailag csak zabálni akar, minél többet, addig a magyarok mást, szakrálisabbat akarnak. Jó, a magyarok is akarnak két szobát, három gyereket és négy kereket, továbbá nyaralni is akarnak meg a nemzet civilizált körülmények között történő bővített újratermeléséhez szükséges létjavakat is akarnak, de nem akarják megzabálni a bolygót, mint a Nyugat teszi. Ez olyan drasztikus különbség, ami miatt a Nyugat nem hagyhatja abba a háborút.

Ezt a csatát elveszíthettük, de ez csak azt mutathatta meg, mennyi teendőnk van még. A végső győzelem úgyis a mienk, csak a Spirituális Szakralitásba vetett hitünknek kell erősnek lennie. Akkor nem veszíthetünk.

35 megjegyzés:

  1. Két toronyba elhelyezni nyolc ágyút. Ezek a csigaevők hülyék. Mégis levertek.

    VálaszTörlés
  2. Maga itt? A kommentje nagyon apropo. A Strasbourg messze nem olyan eros, hogy ne lehessen gyozni ellene. Arpadnak biztos sikerult volna, bar lehet, hogy most is az eletebe kerult volna, mint 1106 evvel ezelott. En ugy gyoznem le a Strasbourg-ot, hogy visszavonulast szinlelnek, es amikor a Strasbourg utanam jon, akkor megkerulnem es hatulrol nyilaznek ra, ahova a fo tuzersegevel nem tud loni.

    VálaszTörlés
  3. Azért szép hajó ez. KGB, ravasz harci cselét lehet, hogy a seggén található hidroplán sikerrel akadályozná meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor majd a víz alatt lopózunk a közelébe, ahogy Búvár Kund tette az aktuális Birodalmista támadás idején.

      Törlés
  4. Néha még benézek ide, tudja nagyon elfoglalt vagyok mióta a Fospumpa visszatért.
    Nyilazás? Ez a baj magukkal szittyákkal. Ilyen fegyverekkel, és harcmodorral csak csatát nyerhetnek, háborút soha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor meséljen, maga hogyan győzné le a Strasbourg-ot? Ne csigázza itt a nemzetstratégiában gondolkozókat, az idő nem nekünk dolgozik! Hogyan szerezhetnénk meg a létjavakat a piszkos anyagiakkal nem törődő szakrális magyarságnak?

      Törlés
    2. Ugyan nem tudom, hogy az Ornagy mire gondolt, de en ezt a modszert javasolnam

      http://www.youtube.com/watch?v=-l6Q8Q1smwg

      Törlés
    3. én is erre gondoltam először, de humánusabb és jövedelmezőbb lenne feltörni a birodalom bankszámláit
      b.

      Törlés
    4. ez is egy érdekes kis videó:

      http://www.youtube.com/watch?v=cjAqR1zICA0

      Törlés
    5. Maguk nagyon eroszakosak. Es mi lesz, ha a perfid Strasbourg visszalo? Akar raketaval, akar szamitogeppel?

      Törlés
    6. Ha a bankszámlákat sikerül feltörni, nem lesz honnan és miből fizetni a rezsit Strasbourgban és sötétek maradnak a számítógép-képernyők.
      b.

      Törlés
    7. Lehet nekik dugipenzuk es visszalohetnek abbol. Ezek a Strasbourg-lakok nagyon ravaszok.

      Törlés
  5. Honnan veszi, KGB, hogy vesztettünk Strasszburgban? Mi ez a háborúellenes propaganda? Annyi történt, hogy átkiabáltak a csatamező túloldaláról és lefitymáltak minket. Hallottunk már ilyet.
    b.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak a magyarsag ellensegei, a rossz tanacsadok es az osszeeskuvo udvaroncok mondjak a letharcosokrol azt, hogy a haboru ellensegei. A Professzor vilagossa tette, hogy a Nyugattal folytatott haboru nem erhet veget, mert a Nyugat Mercedes-Benz autot akar, a magyar pedig beeri Toyotaval is. Azt viszont vilagosan ki kell mondani, hogy ezt a csatat elvesztettuk, mert eliteltek minket. Ki volt az, aki elszabotalta a csatanyereshez elengedhetetlenul szukseges nemzetstrategiai tanulmanyok elkesziteset? Melyik rossz tanacsado es osszeeskuvo udvaronc felelos a trafikmutyiert es a fold oligarchak kezebe jatszasaert? Az elso nemzetstrategiai tanulmanyban ezeket a neveket kell osszegyujteni, majd gyulest kell osszehivni Opusztaszerre, hogy kinevezzuk az utodaikat, oket magukat meg osmagyar modra megbuntessuk.

      Törlés
  6. Milyen oligarchák? Azokat Károly Róbert leverte. A föld a kisgazdáké lesz, megmondta Józsi bá.

    VálaszTörlés
  7. Szakrálnépben van-e helye pribékhajlamúaknak?
    b.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szakralnep tudja, hogy a tarsadalmi hierarchianak kristalyrendszere van. Aki ezt a hierarchiat keptelen tisztelni, azt megszakralizaljak. Pribeksegrol szo sincs.

      Törlés
    2. Ezt igazából az őrnagynak szántam. Alszik az elhárítása KGB. Őrnagy antiámgyánisat oligarcha-komprádor/kollaboráns. (Sőt talán saját maga is oligarcha valamelyik szektorban, lehet friss dohányboltos, s ezért tűnt el az utóbbi időben.)

      Törlés
    3. Milyen dohanyt arul az Ornagy a trafikmutyijaban, magyart vagy globalistat? Ettol fugg, hogy elitelem-e.

      Törlés
    4. Nem tudom, de bütyökmagért árulja. Megfelel magának a bütyökmag?
      Hogyhogy a posztjában van ékezet, a kommentjében meg nincs?

      Törlés
    5. Van egy szörnyű gyanúm. MENNYI bütyökmagért? Mert ha az Őrnagy bütyökmagot ad el dohány helyett, de több bütyökmagot kér egy cigiért, mint amennyit beletesz, akkor itt egy bütyökmagkomprádorról van szó.

      Nem tudom, mit hadovál itten ékezet nélküli kommentekről, én sose kommenteltem ékezet nélkül és megvetem azokat, akik ilyet csinálnak.

      Törlés
    6. Bertalan, maga hazudik. Aki hazudik az lop is. Bertalan, maga szivattyúz.

      Törlés
    7. Hát nézzen már ide a blog olvasóközönsége, mit nem mernek egyesek! Itt vagyok én, aki mindig kiálltam, amikor a sorstépte magyarságot rohanták le a globálhordák és akkor idejön egy ilyen senki, egy ilyen névtelen, aki semmit nem tett le az asztalra, aki külföldi országból, külföldi Erők zsoldjában ékezet nélküli billentyűzetről küldi az egymondatos benyögéseit és ez a bloghierarchiában a legalacsonyabb szinten (közvetlenül az Olvasók felett) vegetáló véglény nevez engem hazugnak? Hát kapjon már észbe, nézzen a tükörbe és gyűjtse össze az elmúlt hónapból, ami kiemelkedő magyarságteljesítményét bizonyítaná! Én ezidő alatt 4 esszét írtam a magyararcúak védelmében! Maga mit tud letenni az asztalra azon felül, hogy kommentekben röfög, mint egy lokálmalac?

      Törlés
    8. "én sose kommenteltem ékezet nélkül " - írja. Mire jó az ilyesmi hazugság? Semmire. Egyetlen pacával elront egy oldalnyi magyarságteljesítményt.

      Törlés
    9. Eljott az ideje, hogy bizonyitekokkal szolgaljon aljas vadaskodasaira. Mert az igazsag az, hogy maga ir ekezet nelkul es nem en. Valamilyen beteges ok miatt szanalmas ekezetnelkuliseget kivetiti ram. Ha magaba nez es elismeri buneit, hajlando vagyok megbocsatani.

      Törlés
  8. Magyar dohány? Csak kubait szívok, de a proliknak kiváló a hazai is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hazai micsoda? Mit ad el a magyaroknak dohány címén?

      Törlés
    2. Hogy kiirtson minket, mint a dodómadarakat?

      Törlés
    3. Szóval az Őrnagy irtotta ki a dodókat is... Ajjaj.

      Törlés
    4. Lehet, hogy az Ornagy kiirtotta a dodomadarakat es most a magyararcuakkal akarja folytatni. Egy tomeggyilkossag utan konnyen jon a masik.

      Törlés
  9. Maga megőrült? A puskapor sokkal drágább, mint a virginiai gmo kapadohány.

    VálaszTörlés