Mi újság a globális világháborúval? Az van a globális világháborúval, hogy OTP-részvényeket adnak-vesznek a szakrális felhatalmazással nem rendelkező lokálvezérek és ebből is látható, hogy ősszel kitörhet a polgárháború, hacsak a devizahiteleseket stratégiailag nem segítik meg.
De ne szaladjunk előre.
A kérdéseknek ez a megakomplexuma egy nemzetstratégiai kérdésre vezethető vissza, vagyis arra, hogy teleszaporodjuk-e az országunkat vagy a morális nihil szaporodja-e tele? Na most mit ért ebből egy átlagos konzumidióta magyar szavazó? Semmit sem ért a nemzetstratégiai léptékű gondolkodáshoz, csak az érdekli, hogy legyen a hasban malacpöri és az autóba benzin, a fokgazdálkodással, kézikapával is művelhető - ezáltal a magyarság megújhodását biztosítani képes - bütyökmagot pedig lehetőleg vegyi úton irtsák ki, mert sajátos szagát a rögről letépett rögnép most már tűrni sem hajlandó. Miután 20 évig szavaztak a magyar konzumidióta szavazók rosszul, 2010-ben végre jól szavaztak és pajzsra emelték a Vezért. A magyar konzumidióták természetesen olyan gyengeelméjűek, hogy fogalmuk sem volt a helyes irányról. Ezért azt mondták a Vezérnek: mi, gyengeelméjűek csak rosszul tudunk dönteni, nem értjük a mélyszerkezetet, te viszont egy csillogó intellektus vagy, Vezérünk. Te mindig tudtad, mikor szólít meg a Történelem személyesen. Most is itt az alkalom, csinálj az országgal, amit akarsz.
És a Vezér csinált az országgal, amit akart.
Most viszont újra szavazóurnákhoz készülnek ballagni a konzumidióták, akármilyen sajnálatos is ez. Idegesek, konzumidióta agyacskájukban nem tudják megfelelően elrendezni az eseményeket, hogy ugyanis azért támadtuk meg a Birodalmat a szabadcsapatainkkal, hogy egy "win-win" helyzet jöjjön létre, vagyis a Birodalom több pénzt ad, ezért cserébe mi nem zajongunk a kiegyenesített kaszákkal és nem robbantunk ki globálforradalmat. A Birodalom azonban olyan megátalkodott volt, hogy a képünkbe kacagott és azt mondta, hogy ő inkább "lose-lose" helyzetet kíván létrehozni, akármit is mond erről a játékelmélet. A szabadságharcra felbiztatott, kaszákkal agitáló konzumidióták meg esetleg a kaszát az ellen fordítják, aki először kerül a kezükbe. Ami nem a Birodalom, hanem a magyar törzsszövetség nemzetstratégiai kérdései, a szakrális hierarchia kristályszépsége iránt fogékony nemzetben gondolkodó Látók. Mondjuk én.
A tét tehát óriási, a detonátorokká vált konzumidióták könnyen lehet, hogy nem értik meg a háborús erőfeszítések szükségességét, továbbá azt, hogy a mindenkitől áldozatokat követelő háborút ki robbantotta ki (a Birodalom).
Kihívások lesznek.
Ehhez csak ennyit tudok hozzáfűzni: így van. Egyedül a - mellesleg költői szépséggel megfogalmazott - bütyökmagos résszel nem értek teljesen egyet: a konzumidióták még tűrik a szagát. Mármint az illatát.
VálaszTörlésProbalt mar egy konzumidiotat megetetni butyokmagkremmel? Vagy ravenni, hogy kenje a cipojere? Ha megprobalja, meglatja a kihivasokat. Es akkor a fokgazdalkodasrol meg nem is beszeltem.
TörlésÉn még valóban nem próbáltam, de a botosispánom már igen. Sikerrel járt.
TörlésA fokgazdálkodásról pedig ne is beszéljen. Nem kell mindenkinek tudni, milyen módszerekkel termeljük a bütyökmagot.
Maga egész pontosan mit ért fokgazdálkodás alatt? Azt hallottam, hogy egyes agrároligarchák fokgazdálkodásnak azt nevezik, hogy aki visszabeszél nekik, annak kiverik a fokait.
TörlésBaalmont, akkor ha jol ertem maguk fokbutyokmagot termelnek? Mi a kulonbseg a fokbutyokmag es a sima butyokmag kozott? Olyan mint a hagyma es a fokhagyma kozott?
TörlésBaalmont, a fotóján az a bütyökmag? (Amúgy tényleg, mi az?)
TörlésHú, mennyi kérdés. Türelem, hamarosan majd igyekszem kielégíteni a kíváncsiságukat.
Törlésbz, maga kommentelt 2013. július 24. 13:51-kor is KGB niken ékezetek nélkül?
TörlésKGB nik 2013. július 24. 19:54-kor érdekes módon már ékezetekkel kommentelt.
Igen, bz nikk kommentelt akkor ekezetek nelkul.
TörlésNem segíti a nemzetstratégiai hetilap hitelességét ez a nikcserebere.
TörlésInkabb a maga hitelessegevel van baj, mivel maga csak egy Nevtelen. Bz249 legalabb mindig valamilyen nikk neveben ir. Na nem mindig a sajat nikkje neveben, az igaz. De legalabb nem nevtelen.
TörlésNos, KGB, a fokgazdálkodás valóban tartalmaz olyan elemeket is, melyet említett, de csupán mellékesen. A fő csapásirány nem a fenyítés, hanem a hatékony termelés (melynek nyilvánvalóan fontos része a megfelelő büntetés kiszabása az engedetlen, sőt, szemtelen, mi több, lusta dolgozók számára, ám, mint említettem, nem ez képezi a...) *hirtelen bekap egy marék bütyökmagot*
TörlésBz, igen, de pszt! Minél kevesebben tudnak a fokbütyökmag létezéséről, annál jobb! Maguknak viszont elárulom, hogy ha máshonnan nem is, onnan felismerhetik, hogy a csomagolás, az ún. mütyök-bag színe fokbütyökmag esetén fehéres színben játszik, míg a hagyományos bütyökmag esetén inkább sárga.
Névtelen, a fotómon egy kifejlett fokbütyköt láthat, amint gyökérzetével a földtől elrugaszkodva a nap, mint legfőbb szakrális szimbólum felé tör. Bizonyára nem kell magyaráznom, milyen mélységes spirituális üzenetet hordoz e kép...
Vigyazzon, a butyokmagnak ismert a pszichotrop hatasa, ha nyaklo nelkul fogyasztja, olyat is leir, amit nem akart volna megosztani. Ilyen hatasa kulonosen a nemesitett (fok-) butyokmagnak van.
Törléstuggya mit, bercikém: szemmel láthatóan semmire nem jó, úgyhogy ...
TörlésFUCKbütyökmag!
én maradok a szarvasgombánál
Maga a magyarság szakrális létalapjaiból akarja kiásni azt a szarvasgombát.
TörlésMegbélyegzem, mint a bütyökmagforradalom árulóját.
Igen?! Akkor jobb, ha fejébe húzza a vájlingot! En guard!
TörlésHiaba csapkod a birodalmi szuperfegyvereivel, a spiritualis szakralitas velem van.
TörlésA propagandahazugság mióta része a spirituális szakralitásnak? Itt Én Vagyok A Névtelen Kisember, maga meg a kémlelve kuksoló komprádor a vas önjáró lövegében vasvajlinggal a fején.
TörlésMaga a Vas embere én pedig az Emberek embere. Az Arctalan Tömeg, mely fölkel és nem kér, de vesz, ragad.
Nem éppen. Maga a Komprádorok Névtelen Ügynöke, míg én az Emberekért Nyílt Sisakkal Harcoló Ember. Amely Emberek most már nem tűrnek tovább, hanem kőtörő kalapácsot ragadnak és elindulnak a magafajták felé.
TörlésA sarlót otthon felejtették?
Törlés"A kard a mord pusztán dalolt,
TörlésA sarló a dús földeken,
Azé a halál dala volt,
De ezé lett a győzelem."
(Lehet, hogy ténlyeg túlzásba vittem a fokbütyökmag-fogyasztást...)
Pláne hogy házi párlat formájában veszi magához. Ne is tagadja. Mellékesen megjegyezném, a házi párlat egyébként a tiborcoknak van kitalálva.
TörlésAz elitnek szakrális sámángomba áll rendelkezésére szibériai őstermelőktől.
http://en.wikipedia.org/wiki/Amanita_muscaria#Psychoactive_use.
Mondja csak, Baalmont, milyen dialektika keretében gondolja összeilleszteni a hanyatló nyugat egy konzumköltőklapecének rímfarigcsálásait a szakrális torokénkléses regösénekekkel?
TörlésBaalmont, a fokbutyokmag fogyasztasat nem lehet tulzasba vinni. Maga megvaltozik, persze. Ezt a folyamatot erzi. A lenyeg, hogy ne alljon le vele es engedje, hogy az atalakulas teljesen megtortenjen. Akkor majd bekerul a Latok szuk, elit korebe.
TörlésSajnos az alvezérek nem érik el a vezér szakrális színvonalát.
VálaszTörlésEz igy van jol. Kepzelje csak el, mi lenne a szakralis tarsadalom kristalyrendszerebol, ha tobb vezerjelolt lenne. Mintha tobblabu szeket akarna osszeeszkabalni. Nevetseges.
TörlésNo jó, igaz. De a morális niveuját sem érik el.
TörlésNe beszéljünk a magyar politikai elit morális niveujáról akkor, amikor 20 évig nem voltak képesek rájönni arra, hogy az egyedüli út a magyar önellátás.
TörlésNem tudom ezt a kommentjét mennyire vegyem komolyan. A magyar önellátásból, pláne a jelenlegi határok (nyerasanyagforrások) között, tudja mi lenne? Még é-korea se. Bár hosszú távon lehet, hogy jót tenne a genetikai állománynak, hogy a legkomolyabb gyógyszer a homoktövis, a nadálytő, a kakukkfű, a kamilla, a csipkebogyó, a méz meg a csukamájolaj lenne és nem lenne elég étel a születési rendellenességes gyerekeket etetni, mert előbb adnak enni az állatoknak az ólban meg istállóban mint a nyomoréknak, mert az állatok kellenek a túléléshez ellentétben a nyomorékokkal.
TörlésMaga itt holmi materialis javakrol beszel, ugyismint gyogyszer? A magyarsag megroppanasanak az oka ez az anyagiassag. A magyar katonanep es az ehhez szukseges allokepesseg es moralitas kizarolag a butyokmag fokgazdalkodasos muvelesevel biztosithato. A fergese meg valoban, maradjon az utszelen.
Törlésbz249