Az adósságról ismét

Az elitek most írják az új alaptörvényt a régi helyett, amit én se alkotmánynak, se alaptörvénynek nem nevezek, hanem csak egyszerűen Terminátornak. Mert minek nevezzek egy rákosista-sztálinista irományt, amiben ezek a szövegek találhatók:

1. paragrafus: Adós, fizess!
2. paragrafus: A komprádorszivattyút kikapcsolni TILOS!
3. paragrafus: Aranytojást tojó tyúkot nem zabál a sok hülye hedonista magyar paraszt!

Már a régi Iromány stílusa is sokkoló, aztán a Láthatatlan Irományról, amit az Irománybíróság csinált belőle már ne is beszéljünk. A vak is látja, hogy ennek az Irománynak egyetlen célja van, hogy minden kis vagyonkánkat elszürcsölhesse a szivattyú a Birodalmistákhoz. Ezek nem tudnak egy helyben megülni, országról országra költöznek és ahol letanyáznak, onnan jön Magyarországra a következő megszálló szivattyúügynök.

Nagyon helyes, hogy az új Alaptörvény (nem Alkotmány, mert az már van nekünk ezer éve. Naná, hogy szakrális.) lecsap a szivattyú rejtekhelyére, az adósságra. Az adósság nem miattunk van. Tőlünk elvettek és amit elvettek, azt pótolni kellett valahogyan, arra kellett az adósság. Világos, hogy az adósságot azon kell követelni, aki elvett, különös tekintettel a Birodalmistákra, meg magyar helytartóikra, mint Bokros Lajos meg Széll Kálmán. Kis szívem minden dobbanásával helyeslem tehát azt, hogy az új Alaptörvény így kezdődjön:

1. paragrafus: Az adósság ROSSZ!

Óvatosságra intenék viszont. Nehogy a ló másik oldalára essünk át a nagy igyekezetben. Nehogy a ROSSZ adósságtól visszafizetéssel próbáljunk megszabadulni, hiszen az további fluktuációt okozna a létenergia ontológiájában. Tehát muszáj, egyszerűen muszáj beiktatni egy újabb paragrafust:

2. paragrafus: Adósságot vissza NEM fizetünk!

Nekünk, hazafiaknak két hetünk van már csak, hogy ezt a passzust belegyúrjuk. Eddig ezt sikerült beletömni:

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

Ez még pontosítjuk egy kicsit és Széll Kálmánt megütheti a guta a pokolban. Mert a megszorítók oda kerülnek.

Barátomnak

Mondom én a minap a Kövér Laca barátomnak (25 éve hívom Lacának, ő meg engem professzor úrnak), hogy nagyon meg kell nézni, kit engedünk be a köreinkbe. Mert az jól van, hogy mindenféle gyüttment libsi szavazatait összegyűjtjük, de aztán az érdemi döntésekbe a végén nehogy belepofázzanak már.

Hát nem akkora igazam lett már, mint a médiatörvénnyel!

Egy kicsit elpilledek a létontológiai morfondírozás közben, egy kicsit elfoglalom magam az Európai Unió forradalmi stratégiájának tervezése közben és az ötödik hadoszlop költségcsökkentést nyom keresztül boldogult Széll Kálmán nevében.

Mert az igaz, hogy a baj az adósság. Meg az is igaz, hogy az adósság felelősét meg kell találni. Csakhogy az ötödik hadoszlop a véleményterroristáinak a segítségével azt sulykolja, mintha azt az adósságot a magyar nemzet vette volna fel és nem pedig egy globális, kimondhatatlan nevű Birodalom tukmálta volna ránk, hogy megfosza a magyarságot a létalaptól. Nézzük csak a grafikont.


Tisztán látszik, hogy az adósság azért csökkent, mert nem ettük meg gyógyszer formájában, hanem a gyógyszer árát visszafizettük a kölcsönadóknak. Ami a kölcsönadóknak nyereség, hiszen visszakapták a pénzüket, az a magyar nemzetnek veszteség, mert annyival kevesebb gyógyszert evett. Így válik a kölcsönadóknak visszaadott pénz szociális adóssággá.

Ez volt 2002-ben, amikor pedig kevésbé voltunk rászorulva a gyógyszerre mint ma, 8 év libsi herdálás után. Mérhetetlen felelősséget vesz a nyakába az, aki dőre módon el akarja venni a nemzettől, ami jár.