Minden történelmi esemény egy korábbi történelmi eseményre épül.
A magyar nemzet esetén ezt úgy mondhatjuk, hogy minden nemzeti
sorstragédia egy korábbi nemzeti sorstragédiára épül. Vegyük csak a
legutolsó nemzeti sorstragédiát.
Orbán Viktor évet értékelt.
Ebből az eseményből visszafelé láncba fűzve a nemzeti sorstragédiákat a demokrácia kitörésétől Jaltán át
eljutunk Trianonig. Megannyi kataklizmikus történés. Trianonban valakik
eldöntöttek, ennek eredményeképpen 1945-ben létrejött az IMF, ami a magyarságra kényszerítette a szocializmust. Amely szocializmus igazából turbókapitalizmus volt és amikor az IMF elérkezettnek látta az időt, akkor ránk szabadította a demokráciát,
ami 20 évig pusztított. Mindaddig, amíg a nemzet 90%-os egységbe forrva
egy hatalmas forradalom és szabadságharccal el nem kente a demokrácia
véres száját.
Ezt a forradalom és szabadságharcot foglalta most össze a Miniszterelnök Úr.
Megértettük-e azonban nemzeti szinten a minket sújtó nemzeti
sorstragédiák okát? Nem úgy tűnik. Tízmillió magyar tizenötmilliót
gondol arról, hogy miért rossz nekünk folyamatosan ahelyett, hogy egyet
gondolna és a globális, történelmi SZDSZ-t,
a vezér mögüli kihátrálást és a demokráciát nevezné meg nyomorúságának
okozójául egyhangúlag. Így aztán hadakozunk jobbra-balra,
szabadságharcolunk és utána építkezünk, miközben a nemzeti gyökereket
rágcsáló nyomoroncok nincsenek pofánverve.
Most, ebben a pillanatban is új Trianonra készülnek, e felől ne legyenek
kétségeink. Ilyen körülmények között szó sem lehet békés építkezésről,
kizárólag a létharc folytatásáról.
2015. június 9., kedd
A sors keze
2015. június 1., hétfő
Szükségszerűség
Kezdjük akkor a szaporodással.Van a szaporodás, mint biológiai szükségszerűség. Ennek a tetején azonban van a tradícionálisan szakrális társadalomszövet létrendszere, ami csak akkor engedi szaporodni a társadalmi egyedeket, ha erre a feltételek adottak. Például jó a termés, sok a mammut - szaporodás van. Rossz a termés, mert megette a mammut - nincs szaporodás. Nem is fordult ezért elő a tradícionálisan szakrális birodalmak története során, hogy népességfelesleg miatt tömeges migráció történt vagy háborúk törtek volna ki.
Így ment ez az ember létezésének évezredei alatt háborítatlanul, amíg meg nem jelent a Nyugat. A Nyugat a következőképpen roncsolta szét a tradícionálisan szakrális társadalomszövetet. Egyfelől lehetővé tette, hogy emberek tömegei jussanak el a világ legkülönbözőbb tájaira. Ilyen Magyarország esetében csak akkor fordult elő korábban, ha a Birodalom megpróbálta rátenni a szőrös mancsát a világ ezen kulcscsataterére. Ilyen eset volt a népvándorlás, a tatárjárás, a török hódoltság vagy a demokrácia eljövetele. A honfoglalás nem volt ilyen eset, mivel ekkor csak hazatértünk oda, ahol korábban 3000 éven keresztül laktunk.
Tehát van a fékevesztett utazgatása az embereknek, amit a Nyugat tesz lehetővé. A Nyugat még ezen kívül kizsákmányol, elszállítván a javakat és az emberi erőforrásokat Nyugatra - sajnos, nem engem, ezért vagyok kénytelen ezeket a nyugatszidalmazó dörgedelmeket erre a médiafelületre ömleszteni. Pedig olyan könnyű lenne engem megvásárolni egy nyugati egyetem professzori állásával ...
Lényegre.
A Nyugat még ennek a tetejében társadalomszövetet is rombol, ami a tradícionálisan szakrális társadalomszövet finoman hangolt szaporodási mechanizmusát is szétzúzza. Vagyis most nem csak akkor van szaporodás, ha jó a termés, hanem mindig. Tradícionálisan szakrális aranykoroktól eltérően nem egyszerűen szaporodás van, hanem ezek a szaporodottak életben is maradnak, mert nem halnak éhen, nem irtja ki őket a betegség, de még háború se végez velük. Így aztán ezek a hordák útra kelhetnek, "hála" a fékevesztett utazgatásnak, amit a Nyugat tett lehetővé és hamarosan itt dörömbölnek a kerti lakom ajtaján, hogy ők is vennének az eprestálból.
Na, az lesz egy olyan létkatasztrófa, amit még nem látott a világ. Mindez a Nyugat miatt. Ha nem teszünk valamit mi, tradícionálisan szakrálisak, akkor pusztán Nigériából annyi ember özönlik ránk, mint egész Európa lakossága most.
Addig egyétek az epret, amíg a Nyugat által ránk szabadított léthordák fel nem zabálják. Én szóltam.
2015. május 16., szombat
Rabszolgaság ma
Amerikában verik a négereket, ez nem újdonság. Börtönbe is csukják őket, erről is beszéltem már. Most éppen Baltimore-ban tört ki a polgárháború az elnyomott feketék és az elnyomó Amerikai birodalmisták között.
Mindez nem meglepetés annak, akit nem vakítanak el a szennymédia médiamanipulációi.
A híres tudós szerint a feketék mai rabszolgasága az USA-ban annak a következménye, hogy a média azt mond, amit akar. Ami ismét csak annak a bizonyítéka, hogy a médiának nem azt kell mondania, amit akar, hanem azt, amit a nemzetstratégiai érdek megkíván. Miért engedi meg az USA, hogy a médiája rabszolgákat csináljon a feketékből? Azért, mert ez az érdeke a birodalmistáknak. Ne legyenek kételyeink: ahogy az amerikai feketéket rabszolgasorban tartja az USA, úgy akar minket is rabszolgasorban tartani. Ha hagyjuk és nem keresünk más gazdát, aki nem tart rabszolgasorban másokat.
Miközben az USA szűnik meg kioktatni minket, hogy így emberi jogok meg úgy emberi jogok.
Ha az USA-nak szabad börtönbe zárni a saját rabszolgáit, nekünk miért nem engedi? Mert álszent, azért.

2015. május 5., kedd
Szemetek
1990-ben a győztes MDF és a vesztes SZDSZ paktumot kötött. Az SZDSZ látszólag megengedte, hogy az MDF kétharmados törvények béklyója nélkül kormányozzon, cserébe az SZDSZ néhány, látszólag jelentéktelen pozíciót, a köztársasági elnöki posztot és a tévé-rádió elnökségét kérte.
A szemetek.
Ez az elképesztően aljas, a nemzeti néprögtől való idegenségüket tökéletesen kifejező húzás eredményezte azt, hogy nekem kellett a nép vagyonát elkótyavetyélni. Látszólag. Így aztán ma, ha egy nemzetben gondolkodó tiszta szemű fiatal megkérdezi, hogy hát Professzor úr, hol a vagyon, akkor kénytelen vagyok azt mondani ... akkor inkább nem is mondok semmit. A magyarságba idegen testként ékelődő liberálisok odadobták a gyeplőt és azt mondták: tessék, tietek a pálya, csináljatok, amit akartok. Így aztán az a látszat alakult ki, hogy a magyar nemzet példátlan lepusztulását eredményező vagyonvesztés a nemzeti oldal bűne.
Pedig dehogy is. Az igazság az, hogy az igazi bűnös Soros György, Aczél György, a demokrácia, a liberálisok meg a francia forradalom. Azt csak a mélyszerkezetet áttekinteni képtelen konzumidióták gondolják, hogy a rendszerváltás 1990-ben volt. A rendszerváltás 1982-től kezdődött, amikor Soros György, Aczél, a demokraták, a liberálisok és a francia forradalmárok elhatározták, hogy a főhatalmat a liberáldemokrata francia forradalmárok kezébe teszik le és ezzel párhuzamosan egy komprádorszivattyúval kiszívják az életerőt a magyar törzsszövetségből. Ennek az ördögi tervnek az egyik kulcslépése volt az, hogy 1990-ben látszólag a nemzeti oldalnak adták a főhatalmat.
Látszólag enyém volt a főhatalom.
Azonban látni kell, hogy még ha én is kótyavetyéltem el a nemzeti vagyont, igazából a liberáldemokrata francia forradalmárok uralkodtak, tehát őket kell szidni, nem engem. Ezzel egy történelmi zsákutcába szaladt a zsákutcás magyar alkat és most ismét itt vagyunk egy sorsfordulónál, amikor látszólag a nemzeti oldal kezében van a főhatalom - már 5 éve - de a Nemzeti Hajnal csak nem akar felvirradni.
Ebből a zsákutcából kellene kifarolni, amíg nem késő.

Címkék:
főhatalom,
nemzeti hajnal,
vagyon
2015. április 27., hétfő
Boldog rabszolgák
Beszéljünk akkor az Egyesült Államok piszkos kis titkairól.
Volt az a polgárháborújuk. Azt hiszik, nem olyan volt, mint bármely háború, piszkos és véres, hanem nemes eszményekért folyt? Hát egy fenét, az amerikai polgárháború piszkos és véres volt, pénzért és hatalomért folyt, nem nemes eszményekért!
Tessék, remegj világ, ki lett mondva az igazság.
És azt hiszik, jó lett a déli rabszolgáknak, miután felszabadították őket? Hát nem lett jó, rabszolgaként több malacpöri jutott nekik, mint "szabadként". Hajukra kenhették a nagy szabadságot, ha nem kapták meg, ami jár. Amit pedig korábban megkaptak a rabszolgatartóiktól.
Ezek után mindenki eldöntheti, ilyen feltételek között szabad akar-e lenni vagy rabszolga, aki megkapja, ami jár.
Én már választottam.

2015. április 15., szerda
A nemzet nevében
Ratkó Anna kommunista volt, ezért az emlékét megsérteni nem lenne helyes. Azonban lássuk világosan, hogy világerők parancsának engedelmeskedett, amikor betiltotta az abortuszt. Nem hiszem, hogy ő felfogta volna, mit szabadít a magyarságra ezzel.
Engem.
Pedig akkortájt az abortusztilalom tökéletesen felesleges volt, hiszen úgy is született volna gyerek a háború után bőven, ahogy máshol meg is történt. Telt-múlt az idő és egy generációval később ismét családbarát intézkedéseket hozott a Kádár-kormány - lett is zsúfoltság az oktatásügy minden szintjén.
Nem is meglepő, hogy egy, sőt még egy generációval később a gyerekvállalási mutató meg se rezzen. Mert ugye van a két korábbi nemzetstratégiai intézkedés kellemetlen emléke.
Pedig most igazán szükség lenne rá.
Mert ha így mennek a dolgok, akkor pont akkor lép a magyarság a nemzethalál útjára, amikor én megyek nyugdíjba. Nemzethalálban vergődő ország pedig esetleg nem lesz képes kiköhögni azt a nyugdíj-juttatást, amit én méltónak tartok szem előtt tartva a nemzetmentő munkálkodásom közben szerzett érdemeket. Ezermilliárdok fognak hiányozni, de nem ez az igazi baj, hanem esetleg azok a milliók is fognak hiányozni, amit nekem kellene kifizetni az éppen aktív nemzedéknek.
Ez így nem maradhat. Egyfelől a magyarság nem halhat ki ilyen szánalmas módon, pusztán anyagi megfontolások miatt 3000 évnyi kárpát-medencei jelenlét után. Másfelől nagyon szomorú lenne, ha számos érdememért cserébe nem kaphatnám meg egy érdemdús élet után, ami jár.
Nincs mese, meg kell győzni a magyarságot arról, hogy újra nemzetstratégiai intézkedések váltak szükségessé. Természetesen ezúttal nem világerők parancsára, hűbelebalázs módon bevezetett felesleges intézkedésekről lesz szó, hanem kizárólag a nemzet érdekében végrehajtott nagyon szükséges intézkedésekre.
Szigorúan szakrális alapon, persze.

abortusz,
ami jár,
nemzetstratégia
2015. április 10., péntek
Hazárd
Szögezzük le mindjárt ezen dolgozat elején: a brókerbotránnyal kapcsolatban semmit sem tudhatunk meg. A médiából nem tudhatunk meg semmit, mert az vetít, közvetlenül meg végképp nem tudhatunk meg semmit, mert az a tapasztalás a pénzre vonatkozna és a pénz fogalma meg már magában közvetítést von maga után, tehát nem más, mint egy újabb vetítés.
Ezt a tételt mindjárt el is nevezhetjük a László, a Professzor Határozatlansági Elméletének és méltó helye van Schrödinger macskája és a Gödel-tétel mellett.
Határozatlanság ide, határozatlanság oda, egy dolgot mégis tudhatunk. Minden bróker csaló, meg úgy általában mindenki, aki pénzzel dolgozik. Ez azért van, mert akik pénzzel dolgoznak, azok részei a háromezer éves világerőnek, a világerőt pedig nem érdekli más, csak a pusztítás. Ha ezért embereket kell kiforgatnia a vagyonából, akkor azt nevetve megteszi, hiszen mi okozna neki nagyobb örömet, mint mások nyomora?
Ennyit akkor a pénz embereiről. Most akkor valamit a kötvényről.
A kötvény a lopás másik neve. Azért adnak neki ilyen furmányos nevet, mert ha a pénz emberei azt mondanák, hogy tessék, ellopom a pénzed, akkor az utca egyszerű embere felháborodna. Ha azonban kötvénynek hívják a lopást, akkor a pénz emberei akadály nélkül fürdőzhetnek a luxusjavakban, hedonista élvezeteiket kielégítendő.
Viszont felmerül itt Orbán Viktor neve, aki valahogy belekerült a pénz emberei pusztító világerejének uszályába. Nem arról van szó, hogy itt bárki hazardírozott volna, nem. De azért az utca egyszerű emberében mégis felmerül a kérdés, hogyan került több milliárdnyi közpénz közönséges bűnözőkhöz. Ilyenkor bizony kinyílhat a bicska a zsebben és ennek a felháborodásnak adott hangot Orbán Viktor is, aki az utca felháborodott emberének nevében maga is felháborodott.
És ha kell, a bicskanyílási mozgalomnak az élére is fog állni, hogy ilyen nemhazardírozó közpénzkezelés többé sose fordulhasson elő.

bicska,
pénz emberei,
világerő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)