2014. február 10., hétfő

Szennymédia

A világ mélyszerkezetét boncoló mélyelemzéseim olvasói kicsit se lepődhetnek meg azon, hogy a globálbirodalom három pillérének egyike a véleményterrorista szennymédia. Ismétlésképpen: vannak még a létszivattyúzó komprádorszivattyúk meg a globalizált bérrabszolgák légiói. Most azonban a szennymédia van soron.

Miért is?

Azért, mert az egyik szennycsatornán szennysorozat folyik éppen és az az igazság, hogy az agymosott konzumzombik nem teszik ki magukat a szennynek eléggé. Ezért fontos erről a moslékról, erről az emberi lényeket vegetatív globálhamburgerré változtató veszélyes médiahulladékról ezen a - összmagyarság anyagi és szakrális felemeléséért küzdő - médiafelületen is szót ejteni. Ha ezen mélyelemzés eredményeképpen az arcmagyaroknak csak egy mérhető csoportja is odahangol és elszörnyülködik, már nem mélyelemeztem hiába. Pláne, mert az ilyesmiért a globális szennymédiák fizetni szoktak.

Vannak tehát a konzumvéglények. Ezek a létezés teljesen reménytelen selejtjei, ezek maguktól is odaülnek a szennycsatorna elé, meg amúgy sincs elég intellektuális és spirituális kapacitásuk ahhoz, hogy elolvassák ezt a mélyelemzést. Hanem vannak még az én olvasóim, akikben még pislákol az erkölcs, a morál, az emberség szikrája.

Akiben nem pislákol még az erkölcs, a morál és az emberség szikrája, az most azonnal hagyja el ezt a blogfelületet.

Tehát az erkölcs, a morál és az emberség szikrájának pislákjával rendelkező majdnem emberi lény odahangol a szennycsatornára és mit lát? Azt látja, hogy a Birodalom minden kendőzés nélkül ordítja az arcába, hogy igen, ez a valódi világ, amit én teremtettem, ahol globálgladiátorokból darálnak globálfasírtot a globális húsdarálóban. A te világod, ahol még pislákol az erkölcs, a morál és az emberség szikrája pedig ontológiailag nincs is, de pláne nem ebben a műsorban.

Ezért kell mindannyiunknak odahangolni és szörnyülködni a látványon. Íme, itt a bizonyítéka, hogy a Római Birodalom újra feltámadt és ezúttal a spirituális közlegelőket keríti be, hogy az ellenállók utolsó maroknyi csoportjainak is az arcába röhög a képernyőről. A politika pedig? A politika, a "mi politikusaink" pedig hagyják ezt, még gazsulálnak is a spirituálgyilkosoknak és nem védenek meg a szennymédiásoktól.

Amikor pedig be is tilthatnák őket. De akkor ki fizetne ezért a cikkért?

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Személyeskedése lepereg rólam. Esetleg egy érdemi és nívós érv cáfolatképpen?

      Törlés
    2. OFF: Nagyon aggaszt engem szeretett vezérünk keleti szaladgálása így választások előtt. Arra jutottam, hogy egy fidesz-jobbik koalíció külpolitikai hátterének megteremtésén ügyködhetnek. Ha sikerrel járnak, akkor még a választások előtt eszközölhetnek kölcsönös visszaléptetéseket, és >2/3-ot érnek el. De ha ez nem megy, akkor is van esély, hogy csak a jobbikkal lesz meg a többség. (((Mivel nem hiszem, hogy az emberek teljesen őszinték a közvélemény-kutatókkal szemben.)))
      Korábban az ilyen aggályaimra Doomnál kérdeztem rá, de őt mostanában csak a köztörvényes bűnözés érdekli. Counter úgy tűnik, hogy szabadságra ment (remélhetőleg siel valahol), Manyit pedig már időtlen idők óta nem láttam.
      De talán Kovátsch úr tud valami megnyugtatót ...

      Törlés
    3. Orángután, nem tudom, mit aggódik a Jobbik miatt. A Jobbiknak csak a stílusával van baj, egyébként becsületes nemzetiek ők is. Vegyen példát a Professzorról - neki sem derogál Jobbikos rendezvényen fellépnie.

      Remélem, most megnyugodott.

      Törlés