2011. július 20., szerda

A magyar politika összefoglaló rendszere

Lehet-e más a politika attól, hogy a Lehet Más a Politika a Fidesz leváltására tesz javaslatot az ellenzéknek? Rossz hírt kell közölnöm: nem lehet más. Amíg ugyanis az LMP nem hirdet a Birodalom ellen kíméletlen csatát, addig csak ugyanazt a maszlagot esszük más és más színekben. Ennek bizonyítására tekintsük át röviden a magyar politika összefoglaló rendszerét.

Kormány és ellenzék, ezek kézenfekvő, de megtévesztő kategóriák. A valódi törésvonal a nemzeti és nemnemzeti tábor között húzódik. A nemnemzetieket onnan lehet felismerni, hogy a nemzet kiirtására törekednek, amit a nemzeti létalapok elszivattyúzásával érnek el. Vagyis a nemzetiek azok, akik adnak a nemzetnek, a nemnemzetiek azok, akik elvesznek a nemzettől. Úgyis mondhatjuk, hogy az igazi nemzeti az szocialista. Rövidebben: a nemzeti: szocialista, a nemnemzeti pedig SZDSZ-es. Amely párt nem szűnt meg, csak átalakult, erőszakosan nyomuló kisebbségi kommandói ma is terroruralmuk alatt tartják a magyar politikai életet. A szagukról lehet felismerni őket. Már, akinek van nemzeti orra.

A Fidesz jól kezdte, adott a nemzetnek. Sajnos azonban most már elvesz a nemzettől, ami azt a gyanút kelti, hogy az SZDSZ hatalmába került. A Fidesz elárulta a forradalmat, de ami sokkal nagyobb baj, hogy az SZDSZ-es véleményterroristák által véleményterrorizált nép is elárulta a forradalmat. Itt állok én, a forradalmár, de egyedül a Birodalom ellen nem sokat tehetek. Egyedül legfeljebb az SZDSZ-eseket nevezhetem meg. Ott van például evil overlord, az egy SZDSZ-es. Aki magyar, leköpdösi a kommentjeit.

Az ellenzéki oldalon a Jobbik egyértelműen nem-SZDSZ-es, viszont 10%-nál többet nem tud elérni a stílusuk miatt. Az MSZP-nek van egy inkább SZDSZ-es meg egy kevésbé SZDSZ-es része. Az utóbbiak szociálisak tehát nemzetiek. Bennük van remény.

És a végén ott vannak, akik szerint lehet más a politika. Látszólag nem férnek a két kategóriánk egyikébe se, mivel szociálisak, de nem nemzetiek. Ebből a nemzeti orrúak kiszagolják, hogy kibújt a szög a zsákból! Ha az LMP nem nemzeti, akkor a szociálissága egy nagy hazugság, hazudni pedig az SZDSZ szokott. Ebből az következik, hogy az LMP is SZDSZ-es, vagyis nemnemzeti.

Tűz és víz, nemzeti és nemnemzeti sose köthet szövetséget, ebből is látszik, mekkora hülyeséget mondott az LMP. Csak amennyiben a magyar politikai életet átszelő nemzeti-szociális és nemnemzeti-nemszociális törésvonal nemzeti oldala összefog - tartozzon jelenleg habár a Fideszbe, Jobbikba vagy MSZP-be az a nemzeti szociális - akkor lehet a forradalmat folytatni és elkenni a Birodalom száját.

Az LMP pedig abbafejezheti a pampogást az SZDSZ-es oldalról.

10 megjegyzés:

  1. Akkor meg kell kérdeznem: kiszera méra bávatag és meddig? Meddig tűrjük, hogy a nyű pampornyikáljon a séra szélén?

    VálaszTörlés
  2. Iii, a kerdesei roppantul jogosak. A valasz egyertelmu azoknak, akik a magyar valosagban elnek es nem egy virtualis magyarlandban. A nemzeti-szocialis gondolat szarbaszokkenese nelkul csak langyos nyaladzas lesz es birodalmi rohamosztagosok operabalja.
    Ezt akarjuk? Nem ezt akarjuk! Professor for president!

    VálaszTörlés
  3. KGB: azon gondolkodtam, hogyha nalunk ilyen SZDSZ-es hajlamu nep van, akkor nem szerezhetnenk be valami szakralisabb tipusu nepet diszkontaron. Mondjuk valahonnan Afrikabol, amennyire tudom ott a nyugati "civilizacio" kartetemenye meg nem olyan elorehaladott, tehat aranyaiban sokkal tobb szakralis hajlamu elhet arra. Ezek aztan jo peldaval jarnanak az SZDSZ altal atvert, de meg mentheto magyarok elott, akik szinten szakralisabbak lennenek.

    VálaszTörlés
  4. bz249, én nem hiszem, hogy ha megkérdez 100 magyart - és itt hangsúlyozottan magyarról beszélek és nem valami roncsnépről - és felteszi nekik a kérdést, hogy akarja-e, hogy a magyar néptörzset kiirtsák, akkor 10-nél többen igent mondanak. A baj az, hogy az afrikai szintű elitünkbe furakodott SZDSZ-es piócák (tökmindegy,éppen milyen cégér alatt) véleményterrorral tévesztik meg a néptörzset, akik emiatt nem képesek felismerni, hogy a magyarság túlélésének előfeltétele a Birodalom és az SZDSZ kiseprűzése a szállásterületről. Na jó, lapostévé nem lesz, de mindenki asztalára kerül magyar biotej.

    Csak a véleményhatalmat kell megkaparintani a nemzeti-szociális erőknek és a magyarok szeme is egy pillanat alatt felpattan.

    VálaszTörlés
  5. Nem a magyar neptorzs kiirtasarol beszelek, hanem ha ugy tetszik megmetszeserol es beoltasarol. Mert a kozponti kerdes most az, hogy a magyar neptorzs mekkora resze mentheto es menthetetlen. Mert ne kerteljunk, a magyar neptorzs egy resze vegletesen halalosan megbetegedett es az egyetlen megoldas az amputacio. Ez persze rosszul hangzik, azonban az amputaciotol valo irtozas csak az orok SZDSZ altal rank kenyszeritett PC nyelv kovetkezmenye. Dobjuk el a PC nyelvet es beszeljunk nyiltan az amputaciorol es a magyarsag letenergiainak feltolteserol, ha kell akkor akar afrikai magyarok bevonasaval. A szakralis kiralysag ugyanis befogado volt es mindenkit, aki megertette a szakralis kiralysag ontologiai rendjet szeretettel vart. Viszont ez a termeszetes letrend nyilvan nem lehet azonos a multikultival, amelyik az SZDSZ sajatja. Ezzel szemben a szakralis gondolkodasuak ertekelapu szovetseget jelenti, amelyikhez venezuelai es ugandai szakralisok is csatlakozhatnak, ha a szakralitas mellett felfedezik a bennuk buvopatakkent csorgedezo es hirtelen elotoro magyarsagot.

    VálaszTörlés
  6. Hmmm. Az okfejtese arra emlekeztet, amikor az orok szdsz-esek a galiciai tudjukkikkel akartak beoltani a magyarsagot, aztan oket is le kellett metszeni.

    Latni akarom azokat a venezuelai vagy ugandai magyarhitueket, mielott a nemzeti-szocialis programom epitokoveive teszem oket.

    VálaszTörlés
  7. KGB: latja megsem kell kisepruzni az SZDSZ-seket a szallasteruletrol, mert ez csak egy csel volt. A valodi szallasterulet Etelkoz, nem pedig a hanyatlo Nyugat, amihez mi soha nem tartoztunk hozza. Siessen, mert lekesi az Odesszaba indulo vonatot.

    Micsoda felszabadito pillanatok ezek.

    VálaszTörlés
  8. Maga félreértelmez. Közép-Európa (Mitteleuropa) lesz a motor, a Nyugat meg túl nyugatra lesz ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Maga is vigyázzon, ne menjen túl nyugatra mondjuk a Rajnán túl, mert ott már nem éri el a keleti szél és elsorvad majd, mint az elnyugatosodott angolok.

    Tudja, hogy milyen nagyszerű érzés éllovasnak lenni? Mintha egy börtönből törtünk volna ki, a nyugat börtönéből.

    VálaszTörlés
  9. Mitteleuropa? Maga egy nemet vagyis nyugati megszallast szeretne? Akkor mar inkabb az oroszok elvegre amikor szovjet csapatok allomasoztak az orszagban akkor fejlodott a gazdasag es emelkedett az eletszinvonal.

    VálaszTörlés
  10. Megszállás? Maga megőrült. Közép-Európa, mint a munka természetes bázisa újra kiemelkedik a Nyugat- és Dél-Európai szemétdombból. A kiemelkedő Mitteleuropában pedig az éllovasok a hangadók, akikhez mindenki jár médiatörvényt tanulni.

    Na jó, ha nem is jönnek tanulni, de legalább együtt dübörgünk az örök szövetségessel, Németországgal. Már persze amíg erős.

    VálaszTörlés