2008. augusztus 25., hétfő

Végítélet

Tudtuk, előre láttuk. Most, amikor eljött az ideje, mégis sokkolóan ér minket. Mit ér az elitblog, ha állatias módszerekkel levadásszák az igazmondóit? Ági képességei kellenek ahhoz, hogy a veszély mértéke nyilvánvalóvá váljon.

Elnémították Hébér-Lopó Lajost.

Tegnap megpróbáltam felhívni Lajost. Aggódtam, hogy nem ír. Mondhatná az olvasó, felesleges hiszti. Ha nem ír, hát nem ír. Én azonban tudtam, amit tudtam! Egy fekete autó követte Prosztót egész héten! Őrnagy háza elé egy középhatótávolságú nukleáris fegyvert parkoltak - a jelzést nem lehet félreérteni! És amikor Gizike tegnap fürödni készült, a kádból felszálló gőzökből jött csak rá, hogy sósav volt a fürdővízben! Utólag ugyan azzal magyarázta, hogy ő maga öntötte bele fürdősó helyett a savat, de ismerjük az ilyen módszereket! Valaki vezette a kezét, tudatalatti befolyásolás hatására nyúlt a sósavas üveghez.

Mert ezek ilyenek.

Ilyen volt Sztálin rettegett titkosrendőrsége. Ilyen volt Rákosi ÁVÓ-ja vagy a Drakulát megszégyenítő Securitate. Ilyen módszereket használ Veres János, vagy a gátlástalan heccblog, az Árokásó Top 100. Ugyanazt a módszert használják mindannyian. Az Igazságnak nem szabad kiderülnie, mert az az Ő hatalmuk megrendüléséhez vezetne. Az Őfajták hatalmának megrendüléséhez. Nem derülhet ki, hogy drága a gáz, ennek eltitkolásáért Ők mindent bevetnek. Ha kell, a sósavat is.

Tessék, most listákat írnak rólunk. Mert Őbennük lángoló gyűlölet mindent felülír. Ha kell, sósavaznak, ha a gazdáik éppen nem szeretik az erőszakot, akkor Domestossal locsolnak. Most meg listák vannak. Internetes listák, lenyomozhatatlanul, gyilkos titkosszolgálatok számára tökéletes eszközül.

Tudjátok, én mégse félek. Listázzanak csak. Legyünk csak prédák. Most. Aztán majd ha eljön az idő, utánuk megyünk az internetre és felelősségre vonjuk a névtelen gyűlölködőket ott is.

Már nem kell sokat várni.

2008. június 13., péntek

2008. június 3., kedd

A rettenthetetlen


Amikor az eget vámpírok, a földet vérfarkasok lepik el és pszichopata tömeggyilkosok készülnek öldöklésre, bizony még az elitekben is feltámadhat a félelem. Ilyen helyzetben egy rettenthetetlen embertársunk példamutatásának értéke felbecsülhetetlen lehet. Sikerült megtalálnunk egy ilyen rettenthetetlent, a vele készült riport erősítse meg mindannyiunk szívét.

Van-e ok a félelemre?

Van, kérem. Kíméletlen az Ellenség és a leggonoszabb dolgokra készül. Nem kérdés, hogy aki nem velük van, azt meg fogják hurcolni. Perek lesznek és ismét fellángolnak majd a könyvek máglyái.

Mint ahogy a nácik tették?


Érdekes, hogy ezt mondja. Most, hogy így belegondolok, tényleg pont úgy, ahogy a nácik tették.

És mi van a bolsevikokkal?

A bolsevikok is nagyon gonosz emberek voltak. Pont annyira gonoszak, mint az Ellenség. Megkockáztatom azt az állítást, hogy a bolsevikok és a nácik ugyanolyanok, csak az egyik a piros színt szerette, a másik pedig a barnát. Az Ellenség pedig a narancssárgát szereti. Szerintem ez kis különbség.

Kádár ...

Kádár is rossz ember volt. Ha ránézek az Ellenségre, Kádárt látom egyre.

Különítményesek ...

Ők fognak parancsolni az országban. Ahogy 1919-ben tették. Félhet minden becsületes ember.

Bőrönd ...


Sokan csomagolnak. Az ágy alatt tartják. Maga egy kedves arcú fiatalember, magának is ezt javaslom.

London ...

Igen, menjen Londonba vagy ahová akar, el lehet menni. Én maradok. Vagyunk még egy páran rettenthetetlenek. Ha jön az ár, mi ott leszünk a gáton. Háború lesz, szörnyű vérengzés. Aki azt szereti, maradjon.

Én azt szeretem.

2008. május 12., hétfő

Termeszhangyák

Sok beszűkült elme gondolja azt, hogy termeszhangyák nincsenek. Az a tévképzet terjedt el, hogy a termeszek és a hangyák örök ellenségek, közöttük összefogás, egy magasabb jóért való együttes mozdulás nem lehetséges. Ezért tartottam szükségesnek közzétenni egy bizonyító erejű képet a termeszhangyák létezéséről.




Termeszhangyák ápolnak egy, az emberi túlfogyasztás miatt károsodott bánáti bazsarózsát.

2008. május 5., hétfő

Üdvözlet az óhazának

Egy igazi elit horizontja nem szűkül erre a lapályországra, hanem világfigyelő tetőre kapaszkodik. Szerencsére ez könnyebb, mint gondolnátok, mivel elit megmondóemberek a Föld űrhajó legzordabb tájain is felbukkannak és vígan tenyésznek. Az a megtiszteltetés érte blogunkat, hogy Pál barátunk a fejlett nyugatról a mi blogunkat választotta arra, hogy üzenetet küldjön az óhazába.

A múltkorjában az Elysée-palotába voltam hivatalos az elnökhöz és az elnök megkérdezte: hát mondd már nekem meg, Paul barátom (per Paul vagyunk azóta, hogy 20 éve volt egy sajtóperem vele, amikor még fiatal politikus volt és könnyű préda egy magamfajta befolyásos véleményformálónak), mi van már a te Magyarországodon? Könnyedén mosolyogtam és annyit mondtam csak: ugyan, hagyd el, kedves elnököm, egy kicsit le vannak ott maradva, mondjuk ötven vagy száz évvel, fogalmuk sincs a világról meg amúgy is rebellis fajta, hát köpködnek egy kicsit. Nem kell komolyan venni. Kevés arrafelé a civilizált ember, aki ért a barbár nyelvükön, ha ők megkapják a támogatást, rend lesz. Az elnök mosolygott és láttam, hogy megnyugodott.

Ámde nem nyugodtam meg én! Riasztó híreket hallani az óhazából és könnyed mosolyom csupán az aggodalmamat elleplező álca volt. Fel is hívtam mindjárt Péter barátomat, a civilizáltak egyikét és meg is kérdeztem tőle, hogy igaz-e a hír? Hogy hiába támogatta a civilizált, nyugatos elit a Ferit, a balkániak valamiféle ellen-személyi kultusz alakítottak ki és nem szeretik őt ezért. Péter még jobban megriasztott, mert azt mondta, hogy nem csak Ferit támadják a bugrisok, hanem néhány bőgatyás egyenest az elitnek támadt. Még engem is kikezdenek.

Korábbra hoztam hát magyarországi utazásom időpontját, mert minden évben két hónapot ezen a kietlen pusztán töltök. Valahogyan el kell költeni a magyar nyugdíjamat meg aztán ki is kell alakítsam a véleményemet, vajon ezek a vademberek civilizálódnak-e, vagy továbbra is maradnak a teljesítménynélküli, lenézett mocsárban. Összejöttünk hát a Gerbaud teraszán Péterrel, Gyurival, Zsuzsával és néhány többé-kevésbé civilizálttal és ők elmondták a valódi helyzetet.

Ferit ott hagyták a hisztérikusok és az ország bármikor visszasüllyedhet az ázsiai tespedésbe. Riasztó, hogy eszmeileg egymástól olyan távol álló (ámde mind európai értelemben vett értelmiségi) barátom, mint József és Gábor is ugyanúgy látták a helyzetet. Reális a veszély, hogy Magyarország nem az igénytelen parasztjainak oly szükséges nyugatos, polgárosult jövőbe tart, hanem feudális, urambátyám múltba. Hiába próbálkozik Gábor összeötvözni a múltat és a jövőt egy olyan Budapestben, ahol van internet és wifi, de továbbra is zenél az EMKE cigánya, megint jönnek a vidéki bunkók a bűnös várossal, megint visszahúznák a magyar ugar egyetlen említésre méltó helyét Feketeországba. Egymástól teljesen függetlenül ezt mondja József, Péter, Gábor, Zsuzsa, Gyuri, Németországból Johann, Svájcból Marie, Franciaországból Pierre és jó barátom, William is ezt írta a Times-ban a minap.

Ha ennyien ezt mondják, akkor az nem lehet véletlen. Óriási a tét. Itt nem egyszerűen egy nem hibátlan, de a Haladásban, egy igazságosabb, modernebb társadalomban rendületlenül hívő miniszterelnökről van szó, hanem a jövőről. A Jövőről. Amit ezek a kunyhólakók el sem tudnak képzelni, de helyettük is elképzeli az elit.

Ez forog most kockán. Tanultam is egy pesties fordulatot ezzel kapcsolatban, hát ez egy fantasztikus képessége ennek a városállamnak, hogy akármekkora a baj, csak humort csinálnak belőle.

Hogy asszongya.

Orbán egy fospumpa.

Egy fospumpa. Hahaha, egy fospumpa.