2012-ben az EU átveszi Magyarország irányítását. (alternatív forrás itt.) Az ország, ahogy ma ismerjük, megszűnik és helyette egy gyarmat lesz.
2012-ben káoszpont lesz. Az éghajlatváltozás elsöpri az emberiséget, talán a sarkkörön maradhatnak meg 200 milliónyian.
2012-ben elfogy az olaj és aki nem tanulja meg saját körmével kikaparni a földet a bütyökmagnak, az nyomorult módon fog éhen veszni. Öröm az ürömben, hogy a korcsok bevégzik.
2012-ben lejár a maja naptár és az emberiség utolsó reménye egy high-tech Noé-bárkája lesz.
2012-ben, amikor legnagyobb a sötétség és amikor az egész emberiség jövője válik kérdésessé, na akkor jön el Vona Gabi, hogy átvegye a hatalmat.
2009. augusztus 28., péntek
2012: világvége
2009. augusztus 7., péntek
Sárga
A tököm is tele van azzal, hogy egész politikai irányzatokat alapoznak olyan zsigeri indulatokra, mint az irigység.
Akkor vegyünk egy szigorúan elméleti példát. Van mondjuk ezer webproli. Mindegyik lakik egy webproliólban, ami előtt szetkúrt kockalada áll. Lásd ábra.
Vegyünk most akkor egy modern, szuverén, befolyásos véleményformálót, aki a Piacon olyan ügyesen vett részt a Versenyben, hogy véleményformálását a Verseny szigorú, részrehajlástól mentes, ámde igazságos bírái egy mediterrán hangulatú házzal és a hozzá tartozó Lancia Thesissel honorálták. Lásd ábra.
Büszke a véleményformáló az eredményére? Az kurvaisten, hogy büszke. A webprolik szívhatnak a kockaladával és a fejükre szakad a vakolat a webproliólban, míg a Lancia Thesis simán duruzsolva repíti el a mediterrán hangulatból az Érték Hozzáadásának helyére a véleményformálót. A Thesis ablakán kipillantva a véleményformáló szinte érzi, ahogy a webprolikból süt az irigység, de irigykedhetnek is. Tessek Értéket Hozzáadva helyt állni a Piaci Versenyben és akkor nekik is leeshet egy képmesesorozat és a hozzá tartozó zsozsó.
Na most mi lenne, ha a webprolik is mediterrán hangulatban laknának és a mediterrán hangulat előtt ott parkolna egy-egy Lancia Thesis? Ábra.
Hová lenne akkor az irigység, mint hajtóerő, ami a véleményformálót a Verseny Bíráinál való agresszív, ámde hatékony lobbizásra sarkallná? Amit a webprolik tiszta irigységből seggnyalásnak és bértollnokoskodásnak hívnak? Kurvára nem lenne semmilyen hajtóerő, nem keletkezne Hozzáadott Értek és a világ szegényebb lenne a Modern Képmesék újabb 100 részével.
Ezért fospumpa az egyenlőség meg az egész baloldal.

Címkék:
baloldal,
egyenlőség,
fospumpa
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)