2007. december 30., vasárnap

Feketeország

Most itt nagyon udvariasan megkérek mindenkit, hogy ha bármilyen érzékenysége van, hagyja abba az olvasást.

Köszike.

Akkor csak a durvalelkű szellemi verőemberek maradtak, ugye?

Na ja, látom az arcotokon az internetes anyázások pszichológus által kikezelhetetlen nyomait. Meg aztán ti, az elit elitje sose voltatok valami mindennapi lények. A birkanép frusztráltnak és betegnek hívott titeket (engem is, a sok barom), de mi valójában mindig is tudtuk, hogy a többiek felett álló lények vagyunk.

Jó így, egymás között.

Akkor kezdem is.

Bazdmeg, hogy ez egy ilyen posványba fulladt feketeország, azt el sem tudom hinni. Asztakurvaéletbe. A sok proli bégetésétől ugyan feláll az agyamon a szőr, de eddig bírtam, mert azt hittem, hogy néhány emberformájúban még pislákol az értelem fénye. Erre ezek a nyálcsorgató kretének kiakadnak azon, hogy Ozirisz meg Hermész, a druidákról nem is beszélve.

Most úgy őszintén, rajtunk kívül normális itt valaki? Nem akarok olyanokkal élni, olyanországban, ahol szenteste nem lehet békésen kijelenteni az éppen megünnepelt eseményről, hogy egy egetverő faszság, csak azért, mert az egész ország ünnepel. Nekem egyfelől igazságom van, másfelől jogom, harmadrészt pedig ez itt Kelet-Európa legszekulárisabb országa, ahol a keresztény birkák dobótáblának való használatának eddig tapsolt a mértékadó, szuverén értelmiség. Sok munka volt abban, hogy ez így lett, én is dolgoztam rajta keményen.

Most meg a mértékadó, szuverén értelmiség súlyosan lapítva kussol és még Feri mellett is csak a leghülyébbek állnak ki. Én kivétel vagyok e tekintetben, természetesen.

Mi lesz itt, bazdmeg?

Megmondom, mi lesz itt. Nem fogjuk hagyni, hogy az emberi butaság mint egy nagy penésztelep feketével borítsa be ezt a jó édes kurvaországot. Harcolni fogunk. Ott leszünk minden ünnepnél, legyen az húsvét, pünkösd vagy hamvazószerda és mindig, mindig le fogjuk rántani a leplet a hígagyúság e szörnyű babonájáról. Aki fél, az most még leléphet, a blogról mondjuk ki fogom tiltani, de nagyobb bántódása nem esik azon kívül, hogy a hadműveletben felhasznált fospumpákat rajta fogjuk kipróbálni.

Nos, lépjenek ki a beszari, hülyeagyú gyávák!

Senki?

Remek. Nem véletlenül vagytok ti az elit elitje, pszichológiailag kezelhetetlen esetek.

1 megjegyzés:

  1. Névtelen írta...

    Ebben a kurvaországban mindenkinek csak joga van.

    Mikor őfasságának udvariasan jeleztem, hogy függetlenül az emelkedett filozófiai vitától nem épp diplomatikus dolog karácsonykor fikázni a Jézus-mondakört, elkezdett hangosan sikoltozva hisztériázni, hogy "nekem jogom van, nekem jogom van".
    2008. január 1. 21:53
    Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Miért, névtelen úr, talán azt szeretné, hogy ne legyen joga?

    Nem tudom, én úgy érzem, az sokkal rosszabb lenne.

    Ez egy szabad ország. Árulhat szar árut drágán, csak elterjed a híre. Köpködhet az utcán, csak legfeljebb mindenki megtudja, mekkora bunkó.

    Szerencsére a katkóünnepellenes kommandót nem fogja érdekelni a prolik véleménye. Mi felette vagyunk a köznép hitvány babonáin.
    2008. január 1. 22:34
    Névtelen írta...

    Nem mondtam, hogy nincs joga. Csak a hozzáállását minősíti. Valószínűleg még a dackorszakát éli, azért.
    2008. január 2. 11:47

    VálaszTörlés