A dolgok értelme

Létfilozófiai sorozatom következő tagja a miért élünk után: miért vannak a dolgok? Mielőtt a húrokba csapnék, azért szögezzünk le valamit. Nem vagyunk egyenlők. Bocs, nem vagyok egyenlő. Van, akinek több jutott, van, akinek kevesebb, nekem konkrétan több jutott és ti, akik a blogomra jártok, részesülhettek a felsőbbrendűségemben. Hány és hány alacsonyabbrendű blog van, amik nem bírták a kíméletlen versenyt a tirpákbloggal, mi meg továbbra is csak menetelünk, mint a Duracell nyuszi, két és fél év után, közelítve az ezredik poszthoz. Ebből is mit kell látni?

Azt kell látni, hogy a blogoszférában is vannak gyengék és erősek és a gyengék úgy eltűnnek a Google keresési listájáról, mint a gnuantilop a krokodil torkában. Nem, mintha ez nagyon érdekelne, mivel mi az erősek vagyunk és aki cicózik velünk, az megkapja a fospumpát a pofájába.

Elitek, az egész világ egy harc a túlélésért. Körülöttünk minden pillanatban dúl az elkeseredett küzdelem, csak a hülye nem látja. Ma is, reggel kimegyek a konyhába, ott a hűtőben a sajt, a szalámi meg a mézbonbon. Ezek versenyeztek, melyik táplálhasson engem. Megint a mézbonbon nyert. Meg is mondtam a sajtnak meg a szaláminak, hogy a kihalás szélére kerültek, a mézbonbon nyerésre áll a kíméletlen versenyben és nekik hamarosan annyi. Sírtak, rimánkodtak, de engem nem hatottak meg. Aki gyenge, pusztuljon.

Megyek ki a buszhoz és megint a 8:12-es 32-es járat győzött. Hiába ágált a 17-es és a 41-es, nem éltek túl. Egyszerűen nem arra mentek, amerre én akartam menni. Öreg hiba. Ezek rossz stratégiát követnek az Élet Nagy Versenyében, pont mint a nácik meg a komcsik. Jön az evolúció és lepofozza a 17-est meg a 41-est. Az már más kérdés, hogy a 32-est is, mert miután felszálltam a buszra, rádöbbentem, hogy tele van webprolival és inkább a Lancia Thesissel mentem munkába.

Ezeken a példákon rágódjatok és döbbenjetek rá, mennyire átszövi az életünket az evolúció. Mivel még nem vagytok felkészülve rá, éppen csak megemlítem, hogy a reggelit és a buszokat is az élő pénz mozgatja, mint egyfajta reggeli- és buszevolúciót irányító életerő. Ti, webelitnövendékek és pláne a nyomorult webprolik csak játékszerei vagytok a pénz által irányított reggelievolúció hatalmas erőinek, amikor a vajat kenitek a kenyérre, valójában az élő pénz végez szelekciót a Ráma margarin túlélőgépén a hülyeparaszt vajának kárára.

Látjátok, ez a ráció győzelme a sok poros dogma felett. Az emberi ész felszikrázása a webprolik sötétségében. Teljesen logikusan végigvive a gondolatmenetet csak egy következtetés adódhat a fentiekből.

Én vagyok a Felsőbbrendű ember.

Ti lehettek Majdnemfelsőrendű emberek.

Tehát ezért éltek

Miért élünk?

Pontosabban, miért éltek? Ahhoz, hogy én miért élek, csak nekem van közöm meg az adóhivatalnak, titeket az ne érdekeljen. Én azért vagyok, hogy míg ti a hálózati nyomtató installálásával bíbelődtök, addig én megválaszolhassak nektek ilyen fogas kérdéseket. Erre vannak az olyan miskolci bölcsészek, mint én vagyok.

Tehát miért éltek?

Azért éltek, hogy boldogok legyetek. És mi jelenti a boldogságot nektek? Hát a jólét jelenti, hogy lehet mirelit hamburgert zabálni, Civilization-nel játszani a számítógépen, blogot olvasni, még kommentelni is, már akinek megengedem, tévét nézni nagyképernyőn, ismerkedni párkereső oldalon, Suzuki Swifttel hajtani vagy állni a dugóban, ha éppen nincs válság, akkor egy Antalya is becsúszik és ha igazán öröm kell, akkor ott a fű vagy a mucsai bunkóknak az alkohol. Mindezt megteszitek és boldogok lesztek.

Miért éltek tehát.

A boldogságnak és szabadságnak persze ára van. Mindenekelőtt napi 10 órát kell ökölbe szorult gyomorral ülni a munkahelyen. De tudjátok, ez is a boldogsághoz tartozik, mert vannak a lúzerek, akiknek még ez se adatott meg. Nekik nem telik Antalyára és Swiftre, úgyhogy nem is baj az az ökölbe szorult gyomor. Meg kell szabadulnotok mindenkitől, aki a szabadságotokat korlátozza például tapadós nőstényektől meg a porontyaiktól.

Tehát ezért éltek.

Most egy pillanatra hagyjátok abba a boldogságot és a szabadságot és gondoljatok arra, hogy mindez az álomvilág veszélyben forog. Alacsonyabb rendű civilizációk hordái fenyegetik, akik még nem boldogok és szabadok, csak szeretnének azok lenni. Szeretnének, de nem tudnak, így aztán nem szabadok, viszont emiatt kurva sokan vannak. Ezek az arcok beözönlenének, mint a 23 millió román munkavállaló és ha hirtelen körülnéztek, akkor nem szabad és boldog Antalya-Suzuki Swift emberek néznek rátok vissza szabadon és boldogan, hanem az underclass primitív tömege, a tapadós nőstényeikkel és a rengeteg porontyukkal.

És akkor még attól is elmegy a kedvetek, hogy éljetek.

Egyik megoldás a neutronbomba. Gusztustalan, de inkább ez, mint a hordák. A másik megoldás, hogy a hordákat meggyőzzük szépen, hogy ők is szeressék a mirelit hamburgert, a Suzuki Swiftet a dugóban, a blogolást, no meg engem. Váljanak szabad és boldog emberekké, a tapadós nőstényeiket valamint a porontyaikat pedig tüntessék el a picsába. Változzanak meg, hogy olyanok legyenek, mint én és a zsezsgésükkel, jövés-menésükkel ne zavarjanak minket, szabadokat és boldogokat.

Mert ha erre nem hajlandók, még mindig ott van a neutronbomba.