2009. szeptember 17., csütörtök

Ellenállók

Elitek, gyűljetek körém szorosan. Mese következik. Réges-régen, egy szerencsétlen korban a Sötétség kezdett eluralkodni a világon. Megmételyezte az emberek lelkét, akik üres tekintettel kóvályogtak az utcákon és azt motyogták, hogy a Sötétség jó. Hiába volt a legkiválóbb tudók racionális, szövegelemzésre épülő cáfolata, hogy a Sötétség rossz, métely beette magát az emberek lelkébe, a tudókat kikacagták, sötétkamrákba zárták, Lancia Thesisüket feketére festették.

Csak a földalatti ellenállók egy kicsi, bátor csoportja táplálta a világosság pislákoló fényét. Sejthetitek, hogy a végén fospumpát szegezve előrontottak, övék lett a győzelem meg az aranyhajú királylány.

Ma ugyanez a helyzet. Vannak a birkák és vannak az individumok. Mi vagyunk az individuumok. Mi nem állunk be a tömegbe, mi a tömegnyomás ellenére is látjuk az igazságot és megőrizzük a szuverén gondolkodásunkat.

A sötétség elmúlik. A Főblog újra feljön a Goldenblog első helyére, a szomorú 10. helyre nem is fognak emlékezni. Mi, akik nem dőltünk be a tömeg nyomásának, hősök leszünk és mindannyiunknak jut aranyhajú királylány, vagy aranyhajú királyfi, ízlés szerint.

Csak addig kell kibírni, hogy ne legyünk jobboldaliak.

Holnap azzal folytatom, milyenek a jobboldaliak.

4 megjegyzés:

  1. 32 megjegyzés
    Ablak bezárása Ugrás a megjegyzésűrlapra

    Névtelen Névtelen írta...

    Óbazz... jobboldal, baloldal...

    ...és mi, belgák, hova álljunk?

    2009. szeptember 18. 7:15
    Törlés
    Blogger Ferenczy A. Szidónia írta...

    az nem elég, ha az ember buzi, és akarja a reformokat, rögtön baloldalinak is kell lenni?

    2009. szeptember 18. 7:51
    Törlés
    Blogger Ezredes K Őrnagy írta...

    Milyenek a jobboldaliak? Olyanok mint Tölgy.

    2009. szeptember 18. 8:17
    Törlés
    Blogger bz249 írta...

    Tölgy falangista, az csak egy része a jobboldalnak. Vagy azóta pozíciót váltott? Nem teljesen tudom követni az eseményeket.

    Mindenesetre ez az übermensch-><- tömegember szembeállítás tetszik.

    2009. szeptember 18. 9:03
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    bz249, a "ne kovesd a tomeget" egy klasszikus reklamtrukk es leginkabb a falka jellegu csoportoknal, peldaul a tinedzsereknel mukodik a legjobban. Keresse a nekik szolo termekeket, peldaul az edzocipoket es megtalalja az uzenetet.

    2009. szeptember 18. 9:29
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    nevtelen, nagyon igaza van.
    A Mester egyelore csak annyit jelentett ki, hogy jobboldali, de nem jobbos. Tovabbi opciok is lehetsegesek, peldaul lehet meg jobboldali balos, jobboldali belga, igazi jobboldali, konzervativ-liberalis-jobboldali-szocialdemokrata es a tobbi.

    Latja, ha nem koveti a tomeget, megnyilik a vilag a szuveren ertelmisegi elott.

    VálaszTörlés
  2. Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Urnagy, vigyazzon a szohasznalatra. Tolgy jobbos, de nem jobboldali. Jobboldali a Mester. Jobboldali is. Annyi mas mellett, kiveve a fospumpahivest.

    2009. szeptember 18. 9:34
    Törlés
    Blogger bz249 írta...

    KGB: akkor miért írta a posztban*, hogy idézem:

    "Csak addig kell kibírni, hogy ne legyünk jobboldaliak."

    Fél a konkurenciától?

    *az oldalt közjegyző jelenlétében lementettem

    2009. szeptember 18. 9:37
    Törlés
    Blogger martonx írta...

    bz,

    Nem tudta, hogy KGB egy igazi elit? Ő leírhat bármit, amit utána bármikor meg is cáfolhat.
    És mindig neki lesz igaza.

    Jól mondtam?

    2009. szeptember 18. 10:32
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Jol mondta, martonx, itt egy ujabb medal.

    bz249, maga kotozkodik es ezzel hatraltatja a Haladas ugyet.

    Szavazzunk demokratikusan. Adjunk bz249-nek egy ujabb eselyt, vagy akasszuk ki a vasketrecben izibe?

    Szerintem akasszuk ki.

    2009. szeptember 18. 10:39
    Törlés
    Blogger Ezredes K Őrnagy írta...

    Inkább fel.

    2009. szeptember 18. 12:34
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Hat akkor egy szavazat a felakasztas mellett.

    Egyeb szavazat?

    2009. szeptember 18. 12:58
    Törlés
    Blogger bz249 írta...

    KGB: mi lenne, ha kiírna egy pályázatot, egy közepes méretű mogyihalommal, amit megnyernék? Akkor dicsőíteném is magát!

    2009. szeptember 18. 13:03
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Bz249, mi lenne, ha azt a mogyihalmot zsebretennem, magat pedig fenyegetessel vennem ra, hogy bealljon a sorba?

    2009. szeptember 18. 13:14
    Törlés
    Blogger Ezredes K Őrnagy írta...

    Sőt, félretenné a mogyihalmot, és jönne az akasztás.

    2009. szeptember 18. 13:15
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Felretennem, mi tagadas. Mert az nekem orom.
    Az Ornagyot pedig megbiznam az akasztassal, mert az neki orom.

    2009. szeptember 18. 13:21
    Törlés
    Blogger bz249 írta...

    KGB: akkor nagy lenne a kísértés, hogy átálljak, amikor lehetőségem van. Szóval vagy az Őrnagy útját követi és akasztás lesz (ekkor elveszít egy potenciális szövetségest) vagy megfizet (ekkor nyer egy erős bástyát). A fenyegetésben nem bíznék az Ön helyében, hosszútávon drágább is, meg leköt egy másik beosztottat, akinek ellenőriznie kell.

    Higgye el a mogyi a biztos módszer! Nem harapok abba a kézbe, amelyik etetni szokott.

    2009. szeptember 18. 13:21
    Törlés

    VálaszTörlés
  3. KGB: akkor nagy lenne a kísértés, hogy átálljak, amikor lehetőségem van. Szóval vagy az Őrnagy útját követi és akasztás lesz (ekkor elveszít egy potenciális szövetségest) vagy megfizet (ekkor nyer egy erős bástyát). A fenyegetésben nem bíznék az Ön helyében, hosszútávon drágább is, meg leköt egy másik beosztottat, akinek ellenőriznie kell.

    Higgye el a mogyi a biztos módszer! Nem harapok abba a kézbe, amelyik etetni szokott.

    2009. szeptember 18. 13:21
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Ha megfizetem, mi a garancia arra, hogy nem lep le a legelso adando alkalommal, ha valaki mas tobbet iger?

    Akkor mar jobban jarok, ha megfenyegetem es ha atallni probal, akkor felakasztatom az Ornaggyal, aki ezt a lehetoseget juttataskent eli meg, tehat fizetnem neki se kell.

    A mogyibol pedig befizetek egy utazast a Lobster-szigetekre.

    2009. szeptember 18. 13:33
    Törlés
    Blogger bz249 írta...

    KGB: amíg magánál a hatalom ki ígérne többet? És ha nem árulja el valaki, akkor hogyan veszíthetné el a hatalmát? Megmondom, egy módon: ha az Őrnagy, amíg Ön alszik, sutyiban felakasztja Önt.

    2009. szeptember 18. 13:39
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Es mi van, ha az a Valaki meggyozi magat, hogy at tudja venni a hatalmat? Amilyen opportunista maga, azonnal rajon, hogy ekkor a huseggel vesziti a legtobbet - kevesebb mogyit kap, a hatalomatvetel utan pedig az Ornagy felakasztja - mig ha a Valakihoz szegodik, akkor tobb penz is lesz es az akasztas is elmarad?

    Amilyen haszonleso maga, megtenne, tudom.

    Egyszerubb, ha most felakasztatom. Az Ornagytol nem kell felnem, amig adok neki akasztanivalot, addig o boldog.

    2009. szeptember 18. 13:45
    Törlés
    Blogger Ezredes K Őrnagy írta...

    Az Őrnagy hűséges, csak legyen meg a napi sánc vagy kötél.
    Pl a Fospumpa rá tudna ígérni KGB-re vagy a Pánczélvonat mögött lévő oroszok. A biztonság kedvéért rögvest akasztani kéne.

    2009. szeptember 18. 14:42
    Törlés
    Névtelen tölgy írta...

    Technikai kérdés: Ez a névtelen az a Névtelen?
    Nem lehetne a névteleneket sorszámozni?

    VálaszTörlés
  4. Technikai kérdés: Ez a névtelen az a Névtelen?
    Nem lehetne a névteleneket sorszámozni?

    2009. szeptember 18. 14:53
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Ornagy, napi egy akasztas maganak nem eleg? Ha tobbet akaszt, esetleg kiujul a lumbagoja.

    Napi egy akasztast garantalni tudok.

    2009. szeptember 18. 15:16
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    Tolgy, a nevtelenek szemelyes adatainak elemzese meg folyamatban van. A gepukre telepitett kemprogram ertekes informaciokat kozvetitett, peldaul a hitelkartyaszamukat. Elso lepeskent leszivtam a hitelkartya-keretuket. A tobbit meg eldontom.

    2009. szeptember 18. 15:17
    Törlés
    Blogger bz249 írta...

    Az Őrnagy még személyesen akaszt, mint Che Guevara? Akkor szerencsére a hatalom és a pozíció nem változtatta meg a személyiségét!

    2009. szeptember 18. 16:04
    Törlés
    Blogger Kovátsch Gamma Bertalan írta...

    bz249, sajnos nincs keret arra, hogy keretlegenyeket bereljunk fel az Ornagy melle. Az Ornagy egy erto mesterember, aki a lelket szemelyesen, sajat kezevel teszi bele a munkajaba. Nem neki valo az iparszeru termeles, a gyartosor.

    2009. szeptember 18. 16:37
    Törlés
    Névtelen Névtelen írta...

    Tölgy, maga ne tegyen fel technikai kérdéseket, hiszen a "technika" szó jelentését sem ismeri, hát még hogy kérdő mondatban alkalmazza. Egyébként meg ez a Névtelen nem az a Névtelen, akit szeretne annak hinni. Érje be ennyivel.

    2009. szeptember 18. 20:09
    Törlés
    Névtelen Névtelen írta...

    Te jó ég! Kiket alkalmaznak Maguk bérkommentelőként?! Ki ez a túlbonyolított izé?

    Erre megy el a sok jó mogyi, szép, mondhatom.

    Leskelődő
    *dohogva távozik*

    2009. szeptember 18. 20:15
    Törlés
    Névtelen tölgy írta...

    Névtelen, én nem magának tettem fel kérdést.
    Maga szeretetre, barátokra, megértésre, meleg őszinte emberi kapcsolatokra vágyik, csak nem tudja kifejezni. Gyerekkorában csontot kötöttek a nyakába, hogy legalább a kutya játsszon magával.

    2009. szeptember 18. 21:00
    Törlés
    Névtelen Névtelen írta...

    Majd ha egy napra arra ébrednek, hogy a névtelenek ellepik az elitek fórumát és igazi baloldali proletárdiktatúrával puccsolják meg ezt az imperialista iparközpontból vezetett blogot, akkor ne mondják, hogy nem szóltunk...
    Amúgy én egy másik névtelen vagyok, akit ez a sutyerák KGB magára haragított. Így baszták el a fidesznél is, már nemcsak a mogyiról szól...

    2009. szeptember 18. 21:17
    Törlés
    Blogger tölgy írta...

    A 32 név után a földalatti mozgalom most a névtelenséget tanácsolja?
    Egymást hogyan szólítják vajh a bátor elvtársak?

    KGB,
    intézkedjen. A fekete Lancia Thesisek tegyék a dolgukat.

    2009. szeptember 18. 21:33
    Törlés
    Blogger Ezredes K Őrnagy írta...

    Meg a kötelek és a sáncok.
    Most jó kedvemben vagyok, így minden tirpák most írásba adhatja előre, hogy kegyvesztés esetén melyiket választja.

    2009. szeptember 19. 12:49

    VálaszTörlés