2007. február 21., szerda

Békeharc

Mondtam már, hogy utálom Orbánt? Azt hiszem, ma még nem. Akkor mindjárt nyissunk is azzal, hogy Orbán egy fospumpa és a jobboldal droidjaitól hányni tudnék, olyan cuccok alatt gyülekeznek. Múltkor láttam néhány félnáci orkot, akik egy keresztre szögezett, erősen oszló sashullát tartottak a magasba, egy másik esetben a Fidesz vezérkara frissen nyúzott, még vértől csöpögő lóbőrökbe tekerte magát, hogy a szavazóik zömét kitevő szíriuszos-ufós holdkórosoknak tessenek.

Hagyjuk ezeket a zombikat, épp elég baj, hogy ilyen sokan vannak. Joggal vethetitek fel a kérdést akkor: mi alatt gyülekezzen egy modern, városlakó, marihuána-szívó, Orbán-utáló, mérsékelten baloldali, Gyurcsányt nem szerető, de legkisebb rossznak tartó, új konzervatív párt alapításán töprengő, de aztán az MSZP-re mégis gondolkodás nélkül leszavazó elit értelmiségi? Namost szögezzünk le valamit. Azért, mert az MSZP-re gondolkodás nélkül leszavazunk, azért még nem közösködünk röhejes munkásdalkörökbe szerveződő, itt-ott sztrájkolgató prolikkal. Múltkor is két ilyen munkás ásott egy gödröt az irodánk előtt, hát ezek koszosak voltak és olajosak, a gépeik pedig olyan zajt csináltak, hogy meg is mondtam nekik, azonnal hagyják abba, amíg fent alkotok. Úgy néztek rám, mint a birkák. Na, ilyenekkel nem.

Fel is hívtam mindjárt Gyurcsány Ferit, mi a lófasz van, ugye azért, mert baloldali ez a párt, aminek aktuális témáit olyan elkötelezetten tematizálom, ugye azért nekem nem kell ilyen olajos, büdös suttyókkal közösködjek? Feri megnyugtatott, van egy második vonalbeli kopóembere, aki ilyenekkel foglalkozik és türelmemet kérte, hogy vissza kell sietnie kormányülésre.

Elitek, nyugodjatok meg. Szimbólum lesz, vörös négyszög, vörös kenderlevél vagy valami olyan, ami megfelel a magunkfajta majdnem-konzervatívnak. A hagyományos baloldali marhaságok csak a zombiknak szólnak, ott lent.

2007. február 19., hétfő

A pénz szaga

Elitek, kurva jó vagyok még mindig, az ellenségeim - nem ellenfeleim! - csak a helyzetjelző lámpáimat láthatják, mindenki ezt mondja, mindenki engem akar, de csak az az ufóújságoknak veszem fel a telefont. A bunkó geek-eknek itt vannak számok, naponta tízezer ember jön a blogomra, átlagosan három cikket olvasva el tőlem. Nagyon helyes, olvasson csak mindenki, főleg engem! Ott van az a pár szánalmas kommentelő, nekik üzenem, hogy egyáltalán nem számítanak és műszaki megoldásokat tudok ellenük bevetni bármely pillanatban. Gwen, aki engem szeret és a többiek, bocsi! Nem rátok gondoltam, hanem a tudjátok-milyen-majmokra!

Ilyen eufórikus hangulatban kezdtem a reggelt, aztán bebaszott a ménkü. Kevesebb pénzt utaltak a gecók! Azt magyarázza a könyvelőm, hogy a reformok hullámai még engem sem kímélnek. Pedig minden cuccos a helyén van, mint sejthetitek, EVA, számlák, alapítványok, amit akartok. Mégis elkaptak. Na jó, nem fizetek 70% adót, mint lámerek (plusz ÁFÁt mindennek a tetejére), de azért az effektíve adóterhelésem mégis felment 20-ról 30%-ra. Basszátok meg, ezt jelentik a reformok? Nem gondoltam volna.

Annyira felidegesített ez a pénz dolog, hogy egyből elhatároztam, hogy a beszerzési listán levő pártfinanszírozási törvényt veszem górcső alá. Hát képzeltjétek, a politikusok lopnak. Lop Gyurcsány és lop a fospumpa Orbán. Azért van egy kurva nagy különbség. Feri reformál, Orbán meg nem. Azért ez jelent valamit, nem? Wink? Wink-wink? Ne nézzetek már rám úgy, mint a birkák, elitek!

Orbánnak nincs re-form-al-ter-na-tí-vá-ja! Világos? Félelmetes, kikkel kell együtt dolgoznom. Nem azért mondom, Feri, de te a blogoddal ehhez kevés vagy.

Itt rám van szükség.