Most kellene észnél lenni, amíg még nem kezdődik el a lokális politikapiaci háború.
Jövő ilyenkor ugyanis már benne leszünk a globálpolitikai holdingok
által rendezett lokálpolitikai cirkuszban, amit választási kampánynak
hívnak. A választókat majd megmákonyozzák, megvezetik és vágóhídra
viszik, mint a globaloböllérek a lokalomalacokat. Aztán a lokalomalacok
néhány év elteltével szomorúan konstatálják, hogy nem lett jobb, a
lokálpiaci politikamonopóliumoknak pedig egy újabb demagóg üzenettel
kell kirukkolniuk, amitől a közbeszéd nívója újabb, eddig
elképzelhetetlen mélységekbe zuhan.
Megjósolta ezt egy nagy formátumú gondolkodó is a lakiteleki sátorban.
Én. Megmondtam világosan, hogy súlyos hiba elvetni a nemzetet egy cél
érdekében koncentráló reformdiktatúrát, hogy aztán demagóg politikai
manipulátorok szánalmas napi koncmarakodásának essen áldozatul a
nemzetstratégia, ami kiemel minket 1978 gödréből.
1978 kulcsdátum. 1978-hoz ha hozzáadunk 17-et, akkor 1993-at kapunk és
onnan már csak újabb 23 év 2018. 2018-ban pedig újabb nemzetstratégiai
fordulat következik be, mert akik akkor nyugdíjba mennek, azoknak nem
lett jobb. Nem nőtt a jólét. Nem emelkedett a reálbér. Nem lett több vájling. Amikor ezek erre rájönnek majd, amikor zsigerileg érzékelik,
hogy bizony 1978-ban is ugyanannyi parizer került a tányérra, mint
2018-ban kerül, akkor elszabadul majd a pokol. A megalázottak és
megszomorítottak joggal teszik fel majd a kérdést, hogy hol a lóvé?
És akkor mit fogtok válaszolni nekik, globálkomprádorok? Ha nem
állapodunk meg most, az utolsó békeévben akkor semmit se fogtok tudni
válaszolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése