Ezt a zsigeri ellenszenvet azonban el kell felejteni. Magyaroknak és lengyeleknek egyaránt.
Most egyáltalán nem az van, hogy keletről nyugatra vagy nyugatról keletre történik a gázolás, mi pedig pislogunk középen és próbáljuk a lehető legkisebb pusztítással túlélni. Nem. Most az van, hogy van a nagy Európa, amiben nincsen Nyugat meg Kelet, sőt. Sőt, a Kelet lett a Nyugat. Ha nyugatra pislogunk, Európát látjuk az óceánig. Ha keletre pislogunk, akkor Európát látjuk a másik óceánig.
Meghirdetem az Új Európa Programot.
A Program meghirdetése után pedig kijelölöm, kik azok, akik nem Új Európaiak. Ez eléggé egyértelmű. Ha az Új Európa óceántól óceánig terjed, akkor nem Új Európaiak azok, akik az óceánon túl élnek. Nevezzük nevén a gyereket: az amerikaiak nem mi vagyunk. Ezzel szemben mi vagyunk azok, akik az Új Európában élnek, beleértve az oroszokat és a kínaiakat.
Az új geopolitikai valóság új politikai programot kíván. Mindezt egy hasonlattal fogom megvilágítani. Régen volt Aczél György és Pozsgay Imre. Aczél György nem tartozott a nemzethez, Pozsgay György pedig igen.
Pozsgay és Aczél: lehet választani köztük, ők egy választóvonal. Vagy egyik, vagy másik. A másik választóvonal az, hogy ki ad a nemzetnek és ki nem. Aki ad a nemzetnek, azt a nemzet szereti. Ezért aztán nem meglepő, hogy az a politikai erő, aki nemzeti és ad, azé a hatalom az Új Európában.
Nemzetiszocializmust akarunk, még ha a nemnemzeti óceánontúliak számára ez tabu is. Sőt, főleg azért nem szeretjük az óceánontúliakat, mert nekik ez valami érthetetlen okból tabu. Biztos azért, mert ők nem nemzetiek.
Mi van ezek után Lengyelországban? Hát nem tökmindegy? Ők is az Új Európa tagjaivá kell váljanak és előttük is csak a nemzetiszocalizmus útja van. Majd meglátják. A magyarok és a lengyelek is.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés