Négy-öt magyar összehajol

Cselekedni kéne már, nem csak beszélni a globálkomprádorok és lokális lakájaik kiseprűzéséről. De mikor kapjuk már fel a kőtörő kalapácsot és verünk az arcukba? Vagy egyáltalán, a kőtörő kalapácsot kell-e felkapni vagy inkább egy hatalmas bloggépet? Ebben sose tudtunk megállapodni. A kőtörő kalapács-bloggép dilemmára én se tudok választ adni, de mint igazi entellektüel, meg tudom mondani, mit kell végiggondolni ahhoz, hogy közelebb legyünk ezeknek a részletkérdéseknek az eldöntéséhez és végre felzárkózzunk a megindulási ponthoz.

Az első és legfontosabb kérdés az ontológia. Mindaddig, amíg a komprádorszivattyúk kezelőit befektetőnek, urambocsá' jótevőnek hívjuk, nem lesz kibontakozás. Mindaddig, amíg a magyarországi agyak Coca-Colában, Audiban, Tesco-ban gondolkoznak és nem a világfaló Birodalom szőrös mancsának egy-egy ujjában, addig a komprádoroknak való odacsapás ellen még tiltakozhatnak is. Mindaddig, amíg a nemzet rontóit, a lokállakájokat, Sándornak, Józsefnek vagy Benedeknek hívják és nem "megnevezhetetleneknek", addig esetleg a megtévesztett tömegekben holmi szánalom ébred, amikor az ötödik hadoszlop megkapja a megérdemelt orrbaverést. Amíg nincs rendben az ontológia - a fejekben is! - addig agyaglábon áll a nemzeti ébredés ügye. Ezért van az, hogy habár pontosan megnevezhetnénk azt a Sándort, Józsefet és Benedeket, akik a nemzet tölgyfájának a gyökerét rágcsálják, ezt még én se merem megtenni. Utaltam rá többször, meg is kaptam a magamét érte.

Ilyen mélyen tartunk a lepusztulásban. Amikor az ember már azt hiszi, hogy eljött a nemzethalál, akkor még mindig van lejjebb, bármilyen hihetetlenül is hangzik ez. Amikor a mai magyar közélet Robespierre-jei követelik a nemzetstratégiában gondolkodók fizikai kiirtását, akkor azt gondolhatnánk, erre a nyilvánvaló emberiség elleni tettre biztosan fellázadnak a médiaterroristák által apatizált széles tömegek.

De nem. Így kezdődött a francia forradalom eszelős vérengzése is, jelzem.

Mit csináljunk a magyarokkal? A nyolcmillió magyarországi - de nem magyar - szavazó olyan mértékben foglya az önhasának és a belőle eredő konzumidióta késztetéseknek, hogy ezt a kérdést nyilvánosan fel se lehet tenni. Azok az agymosottak mit se tudnak a Birodalomról, a Szivattyúelméletről, a médiaterroristákról és az ötödik hadoszlopról. Négy év nem volt elég, hogy a megfelelő ontológia kerüljön a fejekbe. Ők tehát nem dönthetnek.

Majd az agyatlan magyarországiak helyett döntünk mi, a magyarok. Nincs belőlünk sok, de ahol négy-öt magyar összehajol, ott izzani kezd a nemzetstratégia. Majd mi megmondjuk, mit csináljunk a magyarokkal.

A birkák pedig, mint mindig, majd teszik, amit tenniük kell. 

A Pénz dicsérete

Ó, a pénz! Az a gyönyörű kialakítású, művészi papírdarab! Egyik oldalán magas erkölcsiségű, szakrális tekintélyek képmásaival. Talán nem véletlen, hogy azoknak az országoknak a pénze erős, ahol ez a képmás egy királyé vagy királyi hatalommal rendelkező egyszemélyi vezetőé, jelezvén a pénz szakrális voltát. Már a bankjegy egész kialakítása azt hordozza, hogy a tulajdonosa társadalmilag jóváhagyott, erkölcsös tranzakcióban kapta a jogot, hogy a nemzet létjavaiból merítsen egy jót. Mondjuk egyetemi tanárként tanítja a jövő létharcosait arra, hogy a véleményterroristák művalósága helyett a mélyszerkezet bugyraiba merüljenek le. Mindezt igazolja a jegybankelnök aláírása a másik oldalon, aki immáron a Nemzeti Létharc Bankját igazgatja.

Mi sem bizonyítja jobban a világ erkölcsi hanyatlását, mint hogy már a bankjegyek helyett is elektronok vannak.

Aki a pénzen rajta tartja a kezét, azé a hatalom. Szabadság, demokrácia, szuverenitás, mind csak porhintés. És van pénz? Nincs pénz, mert a Birodalom nem ad. Ha pedig nincs pénz, akkor nincs szabadság, demokrácia és szuverenitás se, ezért tökéletesen mindegy, mi van a törvényekbe írva, ezért üres fecsegés az Alaptörvény és annak módosításai felett folytatott médiacirkusz.

Ördögi csapda zárult ránk. A Birodalom nem ad annyi pénzt, ami minden magyararcú létigényeit kielégítené. Mi magunk nem gyárthatunk pénzt, mert ekkor a háttérhatalom véleményterroristái egy rosszindulatú pénzörvénnyel elértéktelenítik a nemzeti céllal nyomtatott bankjegyeket. Ha pedig a jogos igényeket hitellel próbálnánk kielégíteni, akkor a Birodalom ránk kapcsolja a komprádorszivattyút és többet követel vissza holmi kamatra hivatkozva, mint amennyit a törzsszövetség létjavítására fordíthattunk. És még nekik áll feljebb, hogy úgymond jót tettek velünk.

Mikor lázadnak már fel a szövetségeseink is? Meddig kell egyedül küzdenünk a világ ellen?

Túl sok szabadság

Ma már Washingtonban is elismerik, hogy a világválság örvénylését az a globálisan belénk véleményterrorizált "műszakralitás" okozza, amit úgy hívhatunk, hogy "túl sok szabadság". Amikor beléptünk az EU-ba, akkor még nem tudtuk, hogy mi is ki leszünk téve a "túl sok szabadság" pusztító erejének. 10 év tagság után már levonhatjuk a következtetést: a ránk, mint tagországra tukmált "túl sok szabadság" megöl minket. Történelemfilozófiailag, közjogi hagyományaink alapján és gazdaságszakralitási szempontból egyaránt idegen a törzsi tudatunktól és amikor meg akarunk "szabadulni a szabadságtól", a Nyugat csak erősebben tömi le a torkunkon.

Ezért kell leszámolni a "túl sok szabadság" mítoszával. Mert mit hozott a szakrális népeknek a szabadság? Ópiumot és olcsó textilárukat hozott, ami már a történelmi Kína és India társadalmának kristályszépségét is szétette. Ugyanez zajlik ma Magyarországon. Látszólag előnyös támogatásokban részesülünk és olcsó árut kapunk. Valójában azonban maga a Rend forog veszélyben, ami meghatározta a magyar törzsek szállásterületén, hogy ki van fenn és ki van lenn. Oda fajult a helyzet, hogy amikor a szakrális értelemben vett Gazda megmondja a webprolinak, hogy hol a helye és hogy kaphat-e lapostévé-juttatást, akkor a webproli beint neki és idegen érdekek szekértolójává válik akár olyképpen, hogy azt a szekeret Tiszavasvári helyett Galway-ben tolja. Oda fajult a helyzet, hogy ha nem tetszik az alembereknek a nemzeti érdekek mentén kiutalt szolgáltatás, akkor bemegy az idegenek, jövevények által csapdaként állított bankba vagy áruházba, ilymódon ásva alá a törzsszövetség szakrális céljait. Oda fajult a helyzet, hogy amikor a Viktor adni akar a törzstagoknak azzal, hogy igazi szakrális vezérhez méltóan megmondja, hogy a magyaroknak legyen jobb azáltal, hogy kevesebb rezsit kell fizessenek, akkor a "túl sok szabadság" hívei megpróbálják a néptől elvenni ezt a létkönnyítést. Mi a fontosabb, hogy szabadság legyen vagy ki legyen fizetve a gázszámla? Na ugye.

A "túl sok szabadság" a nemzetstratégia eltökélt harcosaiból agymosott konzumidiótákká züllesztette a népet! Az ilyen, lélekben össze-vissza furkált roncsnép pedig hajlamos lelépni a Vezér mögül, amikor a Birodalom igazán elkezdi bőgetni a vihart. Az ilyenek nemhogy pozsonyi csatára nem képesek, de még férfiként és nőként meghalni se tudnak, mint azt Mohácsnál tettük. Az ilyenek nyígnak, követelőznek, beszólnak és képesek a nemzetrontó erőkre szavazni.

Mindezt az EU és az ő "túl sok szabadsága" tette velünk. Ha ezt tudjuk, mire várunk? Hogy kiirtsanak, mint a dodómadarakat?

Tavaszünnep idején

Mennyi szakrális mélyrétege is van a Tavaszünnepnek, amikor a Földanya és a Világszellem megújhodását ünnepelte a szakrális emberiség az idők kezdete óta! Amikor a Nagy Egységgel való együttdobbanást megélő létező barkát fon, léböjtkúrát tart, tüzet ugrik, kikericsekkel díszít fel! Avagy ha a szakralitást hülyekeresztény módra éli meg, akkor elmegy a templomba és ugyanezt a történetet megkapja Jézusba csomagolva.

De a részletek olyan mellékesek. Aki megéli a Gaiával való egységet, annak szíve együtt dobban a bimbadzó krókuszok nedvrezdülésével, annak vére együtt iramodik a komor fagy fogságából megszabaduló erecske csobogó vizével. Vagy éppen Jézus feltámadásával, ha ahhoz szokott hozzá. Jézussal, aki a szeretetet hirdette, de a kufároknak a korbácsot hozta el. Amely kufárokat kikergetett a templomból ugyan, de oda ők hamar vissza is özönlöttek, miután az általuk agymosott nép a napi szennymédia-adagért még a Megváltót is keresztre szögezte.

Azok a kufárok most is itt zsizsegnek, most is itt emésztik a létszövetet, most is itt üzérkednek a Templomban. Éppen most haraptak egy nagyot a globaloböllérek által megsemmisítésre kijelölt disznóországok létjavaiba, ami engem is szíven ütött. A helyzet az, hogy a Tirpákblogot finanszírozó jótét pénzembernek volt egy kis pénze Cipruson, szigorúan szakrális célra. Ezt most a kufárok elvették és a szakralitásra félretett alapokból rendezték meg napi dáridójukat.

És mivel töltitek a napjaitokat ti? A helyzet az, hogy ti is részei vagytok a kufárgépezetnek, ti is fizetést húztok a kufárok által elsíbolt létjavakból, sonkát zabáltok, testi vágyaitok vannak, a léböjtkúrát úgy értelmezitek újra, hogy eszméletlenre lehet inni magatokat. Megmagyarázzátok magatoknak, ebben segít a szennymédia is, de igazából nincs magyarázat! Ti pénzt kerestek és pénzt fizettek, adtok és vesztek a piacon, alkukat köttök, kamatot számítotok fel, egyszóval kufárkodtok. Tesztek ti a barkaszentelésre, a tűzugrásra vagy a Nagy Egységgel való szakrális egyesülésre, de még Jézusra is. Ezt tette a kiüresedett Nyugat, a globalitás, a haláltánc, a materiális javak Aranyborjúja előtt való leborulás.

Ha az egyház nem lenne elválasztva az államtól, mindez másként lenne. Ezt a gondolkodási munkát adom fel így Tavaszünnep idején.

Új Szövetség

Maradjunk annyiban, hogy háború van most a nagy világban. Miért van háború? Mert ha nem lenne háború, nem lenne unortodoxia sem. Mivel azonban unortodoxia van és az unortodoxiához kell egy háttérhatalom, ami láthatatlanul, de annál eltökéltebben szivattyúzza el a létjavakat, a magyarság csak akkor élhet túl, ha háború van. Ahogy Milton Friedman, egy másik pedigrés mondta: a globálbirodalom láthatatlan keze úgy pakolja ki az óvatlan lokalitások pénztárcáját, mint egy cigány zsebtolvaj az évtizedekig fizető idős néni retiküljét a 6-os villamoson. Egy dolgot lehet tenni: a lokalitásoknak elektromos sokkolót kell maguknál tartaniuk, nagyon figyelniük, ha a globális 6-os villamoson utaznak és ha megérzik tapogató láthatatlan kezet, bele kell nyomni a voltokat.

Világos? Ezzel akkor le is zárnám a háború kérdését.

Úgy adódott, hogy Magyarország kulcscsatatér. Innen szivattyúzik a Globálbirodalom kétszer annyit, mint szomszédainktól, mi vesztettünk el sokkal több munkahelyet, mint a szomszédaink, innen síbolnak ismeretlen kezek százmilliárdokat. Itt fordul elő, hogy a külföldi tőke többet visz, mint hoz - különösen, mivel nem fizetik meg a humántőke árát. Különös anyagból vagyunk gyúrva, mi magyarok. Láthatóan arra teremtett minket a Világszellem, hogy megedződjünk a megpróbáltatások közepette.

Tisztán látszik, hogy Viktornak nem volt más választása, mint a háború. Tanácsaimat követve odavágott a globálbirodalom két főerőjének, a globálmultiknak és a tőkeszivattyúsoknak. Mégis csökkennek a reálbérek. Ha Viktor csapást mér a globalitásra, a globalitás kamatostul adja vissza a magyartiborcoknak.

Erre senki sem számíthatott. Akárhogy is, megtörténhet, hogy a magyarság ideológiailag képzetlenebb tömegei nem fogják fel, milyen óriási a tét és esetleg elhagyják a csatamezőt, mielőtt a háborút megnyerhetnénk.

Most kell minden, nemzetben gondolkodó erőt a Viktor mögé felsorakoztatni. A Fidesz most már nem számít - amúgy is tele van SZDSZ-es globálárulóval. Viktor számít és a mögötte felsorakozó forradalmi tömegek, legyen akármilyen is az ideológiai meggyőződésük. Az Új Szövetség táborába kell hívni mindenkit, aki számára a nemzetstratégia valamit is jelent.

A magam részéről a táborba hívást már el is kezdtem.

Jó és Rossz

A Jó és Rossz megnevezése nélkül az emberi társadalom szakrális kristályszerkezete úgy pereg széjjel, mint egy marék kavics. Ha nem tudjuk, mi a Rossz, akkor milyen alapon büntetjük meg a gyilkost? Az értékrelativizáló liberálbaloldaliak természetesen a Jó és Rossz gránitba vésett rendszerét is meg akarták relativizálni, be akarták magyarázni, hogy csecsemőket gyilkoló, a jogosan járó bért ki nem fizető globálbirodalmiak lehetnek Jók, de legalábbis nem Rosszak és ezt be is vette a szakrális gyökereiktől elszakadt Nyugat. Balszerencséjükre itt, e lángoktól ölelt kis országban embereikre akadtak. Mi ketten Szaniszlóval felvesszük a kesztyűt.

Kitüntetni azért kell, hogy a létharc mezején viaskodó tiborcok egy pillanatig se felejtsék el, ki a Jó. Ezért kellett Szaniszlót, a Jót kitüntetni.

Szaniszlónak, a Jónak azonban sajnos mérgezett csapdát állított a Globálbirodalom. Nem támadhatták be azzal, ami leginkább fájt nekik, hogy ez a bátor ember lerántotta a leplet a véleményterrorizmusukról, az előre megfontoltan, aljas szándékkal elkövetett gyilkosságaikról, a létszivattyúzásukról, arról, hogy nem adják meg azt, ami jár. Erről nem beszélhettek, mert a magyar törzsszövetség harcosai ezt tudják.

Beszéltek hát mérgezett fogalmakról, mint a rasszizmusról meg az antiszemitizmusról. Ezeket a szavakat kifejezetten azért hozták létre, hogy lépre csalják a Látókat, mint engem, meg Szaniszlót, a Jót. Engem is meghurcoltak, amikor elmondtam, hogy a magyar társadalom egyharmada roncs és hogy ezek cigányok vagy cigányéletűek. Szaniszlónál, a Jónál abba kötöttek bele, hogy utalt a Globálbirodalom és a zsidók viszonyára. Hát miért, már az is antiszemitizmus, hogy ha az ember kimondja azt a nyilvánvaló tényt, hogy a magyar életet megrontó, a magyar létjavakat kiszivattyúzó, a magyar Vezért betámadó Globálbirodalom a zsidók kezében van? Ez nem antiszemitizmus, ez az igazság.

Jól lelepleződtek a komprádorok. Ők, akik folyton toleranciáról beszélnek, nem voltak toleránsak azzal, hogy Szaniszlóból hivatalosan is Jó lett. Kibújt a szög a zsákból, kik vannak a Birodalom zsoldjában és a tolerancia nevében kik ugatnak bele a Magyarok Akaratába. Ezt a csatát megnyerhették, de minden ilyen apró eset egy újabb szög a globálhatalmisták koporsójába.

Már nincs messze az a nap, amikor felkapjuk a kőtörő kalapácsokat.

Szibariták

Ott tartottunk, hogy ha jőni kell, ha jőni fog. A nagyszerű halál, mi más. De hogyan jutottunk el ide? Hogy fordulhatott elő, hogy egy valaha volt fényes nemzet a halált várja? Még csak nem is most, hanem már 1836-ban, Mohács után de még Világos és Trianon előtt. Hogy lehet ez?

Ma, amikor újabb nemzethalállal nézünk szembe, nagyon időszerű feltenni ezt a kérdést. Ma is tántorog a nemzet színe-virága a vérrel szentelt határokon kívülre. Félmillió a veszteség hivatalosan, de ki tudja, lehet az két vagy hárommillió is. 1938-tól eltelt 40 évnyi nemzeti kövéredés és gömbölyödés eredményeit nullázták le a Nyugat és a demokrácia létvámpírjai.

Hogyan oldotta volna meg ezt Árpád? Amikor a Nyugat teljesen ok nélkül ki akarta irtani a magyarságot holmi kalandozásokra hivatkozva, Árpád nem totojázott. Nem hagyta, hogy a Nyugat beszóljon neki és az ő alkotmánymódosításait vagy kétharmados törvényeit visszadobja mondvacsinált okokat felemlegetve. Árpádot még más fából faragták. Beintett a Nyugatnak és amikor a Nyugat perfid és képmutató módon hadsereggel jött, akkor lehentelte őket Pozsonynál.

Miért nem ezt ünnepeljük, miért a vesztesek március 15.-jét?

Nem csoda, ha lelép a nemzet színe-virága. Mert mit látnak ma? Azt látják, hogy a pozsonyi csata magaslatáról egyre csak süllyedünk, töpörödünk, fogyatkozunk. Romlásunk íve nagyszerűen kirajzolható, ha azt vesszük, hogy Berzsenyinél még csak rút szibarita váz voltunk, Vörösmarty már a nemzethalált várta, amihez Világosnál közel is kerültünk, Trianonnál pedig be is következett. Ha ezt a képzeletbeli görbét tovább rajzoljuk mostanáig, akkor világos, hogy mi a magyar most. Egy élőhalott. Egy zombi. Már halott, csak elfelejtette abbahagyni a mozgást.

Zombik vagytok, bűzlő, oszladozó, rángatózó hullák. Menekül a közeletekből a nemzet színe-virága, aki még élni akar. Tulajdonképpen ami most van, az már nem is nemzethalál, hanem a halott nemzet sokadik búcsúhalála. Tényleg fogalmam sincs, miért jár még a villamos az utcán és miért lehet kenyeret kapni a boltban.

Ebből a sírgödörből kellene kimászni. Március 15.-e, a vesztesek ünnepe éppen megfelelő apropó, hogy elkezdjük a gondolkodást ezen.