2010. július 28., szerda

Reformpálya

A pénzügyi történéseket ki tudná jobban megmagyarázni, mint egy pénzügyi szakértő, aki már bizonyított?


2002-től 2006-ig az emberek jogos igényeit kellett kielégíteni, de sajnos ez 2006-ra olyan feszültségeket okozott az államháztartás alrendszereiben, hogy határozott beavatkozásra lett szükség. Ekkor úgy döntöttünk, hogy nem a 13. havi nyugdíjat vesszük el, hanem egyszer és mindenkorra leszámolunk olyan strukturális dogmákkal, mint az ingyenes egészségügy és az ingyenes felsőoktatás. Felvállaltuk a magyar társadalom oktatását a helyes struktúrákról, íme egy példa az erőfeszítéseinkre.



Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy mindent frankón csináltunk.

Sajnos nem számolhattunk a Fidesszel. A Fidesz gátlástalan struktúraellenessége oda vezetett, hogy a reformfolyamat kommunikációja zátonyra futott és alkotmányellenes népszavazásokon a megtévesztett népet a reformok megakasztására heccelték. Aztán jött a 2008-as válság, mint derült égből gumibot és olyan intézkedések születtek, amelyek reformnak néztek ki, de nem volt erő ezeket reformként kommunikálni. Az erő sajnos az államcsőd elhárítására kellett ekkor.

2010 áprilisában nyertes Fidesz azonban most kénytelen szembesülni saját kártékony viselkedésével. Zuhan a forint, nem lehet eladni az államkötvényeket, emelkedik az országkockázat. Ez mind a reformellenesség miatt van. Az IMF és az EU reformokat követel és ha a Fidesz nem adja, bekövetkezhet a legrosszabb is. Struktúrális egyensúlyi pálya kell és reformok nélkül ez nem lehetséges. Ehelyett a Fidesz az európai szektorsemlegességet támadja, de ennek meg is van az eredménye: leminősítések. Ezek a leminősítések ma csak a devizahiteleseket vágják mellbe, holnap az egész országot.

Térjen már reformpályára a Fidesz. Vagy populárisabban: Egy Program mind felett!

2 megjegyzés:

  1. Most mit szól?!
    Léteznek olyan izék… olyan pondrók, akik szerint nem is a Fidesz kártékony viselkedése okozza a forint zuhanását, sőt, nem is gazdasági oka van neki!
    http://mandiner.hu/cikk/20100728_harom_nagyvarosban_nyerhet_osszel_az_mszp/#comment157740

    Mi több, szánalmas konteókat gyártanak, hogy aszondja: „a nagy esések mindig a devizahitelesek fordulónapjára esnek, a köztes időkben aránylag szolidabb az árfolyam, meg a mozgások is...”
    http://mandiner.hu/cikk/20100728_harom_nagyvarosban_nyerhet_osszel_az_mszp/#comment157770

    Hát mondja, érdemes ezek elé ilyen csodás, széles ívű, színesfém-keménységű és hiteles Reformáttekintést szórni?
    Sáncra velük!

    Mit is mondott, hol van Őrnagy úr?
    *ujjaival dobol, tekintetében enyhe fenyegetéssel vegyes számonkérés*

    VálaszTörlés
  2. Ezek agyatlan fideszdroidok, egyelore meg ok alkotjak a tobbseget, de a csalodottak tomege naprol napra novekszik. Miert zuhan a forint? Teljesen nyilvanvalo az osszefugges a reformok elmaradasa, sot visszaforditasa (szarnyvonalak!) es a forint melyrepulese kozott. Sot, Ferihegyen utazok mar meg is tapasztalhattak, hogy lenyegeben kizartak minket az Uniobol.

    Ornagy nincs. Most mindenki magat kiseri a sancra az ongondoskodas jegyeben. Egy utolso reform, amihez meg nem nyultak a szemetek.

    VálaszTörlés