2013. február 6., szerda

Háborús idők

Csataterek és háborúk kora a mienk. A globálkonzumálásba belerokkant konzumidióták észre sem veszik, de egy csatatéren keresztül igyekeznek munkába, a munkahelyükön globálfegyvereket kezelnek és azok tüzének vannak kitéve. Munka után, amikor azt hiszik, hogy szórakoznak, valójában a kultúrharc és a nyelvi háború gyilkos mezőin kell túlélniük. Ha észrevennék a tét nagyságát, hogy itt a kiirtásunkra szövetkeznek sötét erők, akkor talán felhorgadna lelkükben az ezeréves hősiesség, amely a pozsonyi csatamezőn is meghátrálásra kényszerítette a globalóma pokoli csapatait.  Akkor megértenék, mi forog kockán és felkapnák a gyalásót, hogy azzal henteljék az ellent. Kereskedelmi tévék mocska által paralizálva, sárga csekkek fojtogató csápja között vergődve azonban nem ám, hogy nem értik meg a globalizmus kettős beszédje mögött lappangó iszonyatot, de még azokat is kikacagják, akik megvilágíthatnák nekik. Például hiába világít fáklyaként László, a Professzor útmutatása, a globálkonzumárok nem veszik az újságot. Olyanok, mint a strucc, azt hiszik, ha nem olvassák el az Igazságot, akkor a Birodalom nincs is.

De majd én a fülükbe ordítom ezen a médiafelületen.

Azt kell megérteni, hogy amit az IMF és az EU mond, az nem úgy van. Ha az IMF azt mondja, hogy fehér, azt úgy kell érteni, hogy a magyar törzset meg kell fosztani a létjavaitól. Ha az EU azt mondja, hogy fekete, az valójában azt jelenti, hogy sötét sorsa lesz minden magyararcúnak. És ha a kormány azt mondja, hogy meg akar állapodni az IMF-fel, az azt jelenti, hogy nem akar megállapodni az IMF-fel, csak úgy akar tenni, mintha.

Világos?

Bár a halogató taktika ellenére a látszat mégis az, mintha a magyarfajúak rosszabbul élnének. Ez azonban nem a kormány miatt van, hanem a szivattyúelmélet és a belőle következő termelési ciklusok miatt. A kapitalizmus termelésének ciklikusságát Mesterem már felismerte, de tökéletesen megmagyarázni nem tudta. Ha azonban feltételezzük - mit feltételezzük, tudjuk! - , hogy a világot a Legfőbb Szivattyú uralja mint egy nem jóságos, hanem nagyon is gonosz isten, akkor korántsem meglepő, hogy a "pumpálási" szakasz után egy "szívási" szakasz következik, amikoris a Legfőbb Szivattyú és az őt kiszolgáló gonosz lokálkomprádorok kiszívják a létenergiát a lokálmalacokból. Tisztára, mint egy disznóvágás során.

Mindaddig, amíg külföldi tőke van az országban, ez nem is lesz másképp. Ezért van az, hogy a szebb jövőt csak a külföldi tőke kiűzése hozhatja el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése