2010. augusztus 18., szerda

Azonosság

Akkor kezdjük néhány alaptétellel.

Orban egyenlő Gyurcsány. Az egyik is elkúrt, a másik is elkúrt, több magyarázat nem szükséges.

Biszku Béla egyenlő Schmitt Pál. Az egyik is kommer, a másik is kommer, több magyarázat nem szükséges.

Mikola István viszont kisebb, mint Molnár Lajos, Horváth Ágnes vagy Kóka János bármelyike. Mikola semmit sem tesz a hálapénz ellen, a fent említett hármak pedig megszüntették, több magyarázat nem szükséges.

Fél év telt el mindannyiunk életéből és kurvára nem történt semmi! Fél év alatt gyerekek születtek, emberek fejeztek be munkákat és kezdtek újakat, házak készültek el és egyesek elmentek messzire, mások meg visszajöttek. De ez lófaszt se számít. Ez nem történés. Történés az, ha jól megmondják a hülyemagyaroknak, hogy most aztán nyomás DOLGOZNI. Történés az, ha több adót kell fizetniük, cserébe kevesebb szolgáltatást kapnak. Történés az, ha szárnyvonalak szűnnek meg, vagy a kurva életbe, merjünk nagyot álmodni, az egész vasút. Történés az, ha megmondásokat rendelnek meg pénzért, hogy a birkák arcába vágják: tessék, ezt érdemlitek, szarháziak.

Mindebből semmi se történt. Ráadásul még a hálapénz is újra megjelent.

Új őszödi beszéd lesz ennek a vége.

10 megjegyzés:

  1. Sőt, még újra is nyitottak megszüntetett vonalakat. Felháborító.

    VálaszTörlés
  2. Az egy dolog, hogy két poszt kell magának, hogy némi kommentelgetés megjelenjen itten, de hogy lenyúlja az ÉN különbejáratú búzablogkinyilatkoztatásaimat, az már durva.
    Különben meg ki az az Orban? Orban az igazsgág.
    Fogadok, maga annyira forradalmár, hogy esténként a nenyi előtt imádkozva alszik el. Fülkeforradalmár, muhaha!

    VálaszTörlés
  3. Agyonkommentelt blog olyan, mint egy telegrafittizett kozter. Undorito nemelitista. Lajkolasokat ne gyujtogessek a webproliktol?

    Minthogy pedig az en kinyilatkoztatasaim az Igazsag Forrasai, ezert lenyulni csak tolem lehet.

    VálaszTörlés
  4. Doomhammer, ki volt az a kretén, aki beengedte magát ide?

    VálaszTörlés
  5. Senki nem engedte be.
    Illegális hackereszközökkel beférkőzött a Rendszerbe.
    Már szóltam a Google-nak, de semmit sem tudnak vele csinálni. Vírusokat telepített az ő Rendszereikbe is és nem tudják kiírtani.

    Nem kis pénzt szórtak már szét, hogy a botrány kipattanását megelőzzék.

    VálaszTörlés
  6. Itt most a vilag leghatalmasabb cegerol beszel. Ha ok se tudnak vele mit csinalni, akkor Doomhammer hatalma nagyobb lehet, mint gondolnank.

    VálaszTörlés
  7. De akkor, ha ekkora hatalma van, akkor még hogy-hogy nem mondott még le a Fospumpa?

    VálaszTörlés
  8. Mert Doomhammer a Fospumpa titkos ugynoke. Akkora hatalma van, hogy meg a Fospumpat is hatalomra tudta segiteni.

    VálaszTörlés