2010. augusztus 4., szerda

Kit támogatnak az ufók?

Szomorúan kell látnom, hogy egyes kommentelők újból elharapóztak a blogon és arra utalgatnak, hogy az ufókra hivatkozni dőreség. Csattanós választ adok nekik rögvest. Amint az a képen látható oldalt, az Új Eljövetel már meg is történt és az ufók magasabbrendű tudását már terjesztik is lelkes aktivisták. Ez nem valami olyasmi, amit holmi médiatörvény megállíthat, ez maga a tiszta, galaktikus igazság.

Nem hinni kell, hanem megérteni. Racionálisan, tudományosan, bálványimádástól és misztikumoktól mentesen.

A Raeliánus Forradalom gyökeres paradigmaváltást fog véghezvinni földünkön. A földönkívüli teremtőink által Raëlnek átadott üzenet a szeretet, béke és nonkonformizmus forradalmian individualista filozófiáját tartalmazza, mely a spiritualizmus, az érzékiség és a tudomány csodálatos egyvelege.

Itt a galaktikus paradigmaváltás, elitek!

20 megjegyzés:

  1. Az ufokra hivatkozni onmagaban nem doreseg. Az ufokra hivatkozni a Fejlett Nyugat elleneben az a doreseg. Vagy maga tenyleg azt hiszi, hogy a provincialis mucsai ufoinak lenne egy szemernyi eselye a kozmpolita, fejlett nyugati ufok ellen?

    Erre varjon gombot, maga mucsai senki!

    VálaszTörlés
  2. bz,
    szerintem az UFO-k citációs indexe és impact factora kurva jó.

    VálaszTörlés
  3. Az Igazsag az, hogy az ufok teremtettek minket. Ezek utan azt a gondolatot, hogy egyes ufok nem olyan jok, hogy nekunk a teremtoink legyenek, siman rasszizmusnak minositem.

    VálaszTörlés
  4. tölgy: reszben igaza van, vannak nagyon jo publikacios mutatokkal biro ufok

    KGB: nezze a foldi peldat, a Fejlett Nyugati ember Harckocsit es ipari Robotot teremt, a Primitiv Afrikai Proli meg csak vuvuzelat tud teremteni.

    Ugye nem gondolja, hogy a Fejlett Nyugatiakat teremto ufok ugyanazok, mint akik a Visszamaradott Balkani Suttyokat teremtettek?

    VálaszTörlés
  5. Maga itt ufoellenes uszitast hajt vegre. Az ufok vegtelenul jok es intelligensek, ez az igazsag. Maga pedig valamifele csillagkozi kontaroknak akarja egy reszuket beallitani, akik csak vuvuzelateremtoket tudtak teremteni.

    Nezze, van egy kellemetlen teny. Az meglehet, hogy egyes ufok nem olyan spilerek, hogy iparirobotteremto nyugatosan polgarosultakat teremtsenek, de mindegyik kepes arra, hogy magat egy kupac rezgo kocsonyava valtoztassa.

    Gondolkozzon el ezen.

    VálaszTörlés
  6. KGB: itt nem en allok szemben az ufokkal, hanem az ufok allnak szemben egymassal. En az intelligensebb ufok partjara alltam, maga pedig a Csillagkozi Balkant valasztotta ez az igazsag.

    VálaszTörlés
  7. A Csillagkozi Balkant rigeli nyelvre forditottam es elkuldtem a rigeli maffianak, ami a Mester mogott all.

    Azt mondtak, mar jonnek is, hogy magat egy kupac rezgo kocsonyava valtoztassak.

    VálaszTörlés
  8. Na nem baj, majd jön Will Smith és Tommy Lee Jones, azt széjjelbassza őket valami kurva nagy UFO-ölő puskával!
    Egyébként a MIB is Berija és Őrnagy elvtársak befolyása alatt áll.
    Csaxóltam.

    VálaszTörlés
  9. Az az UFO, amelyik Will Smith-et tud teremteni, az nagyobb puskat is tud teremteni, mint ami Will Smith-nek van.

    Ez alapveto tudomanyos teny.

    VálaszTörlés
  10. AZ UFO-k nem teremtenek, EZ a tudományos tény, ők mérhetetlen nagy intelligenciával csinálnak!

    VálaszTörlés
  11. A foldonkivuli teremtok nem teremtenek?

    Ugyan mar, ellenorizze a forrasait, kicsi huszar.

    VálaszTörlés
  12. KGB, komolyan azt hiszi, hogy az UFO-k bármit is érnek a fiaim ellen?
    Bz elvtárs, rég láttam! Nem kér védelmet KGB mucsai UFO haverjai ellen?

    VálaszTörlés
  13. Bz, ne hallgasson Berijara.
    Elszedi a vedelmi penzt es a vegen ugyanugy egy kupac kocsonya marad magabol, mert az ufok nem viccelnek.

    Szerintem inkabb adja fel es keszuljon a kocsonyaletre.

    VálaszTörlés
  14. Mi ez a horogkeresztes dávidcsillag itt a blogon? KGB ezzel elérte, hogy a művelt, haladó nyugati világban ezért minimum szembefossák, de inkább gazdaságilag ellehetetlenítsék!
    A történelem szemétdomjára vele, oda való!
    Posztot bézének és tölgynek! Hurrá, előre!!!!

    VálaszTörlés
  15. Bz elvtárs, ne hallgasson KGB-re, mert akkor tényleg rezgő kolloidkupac lesz magából.

    Doomhammer, ez egy újabb bizonyíték, hogy KGB elárulta a Haladást.

    VálaszTörlés
  16. Az a szimbolum ott a szeretet, beke es nonkomformizmus forradalmian individualista filozofiajat jelkepezi, barmok!

    Amikor a barany egyutt hevereszik az oroszlannal, a davidcsillagban is lehet szvasztika.

    Beze es tolgy nem mernek posztolni, felnek a beegestol.

    VálaszTörlés
  17. Berija elvtars, termeszetesen nem hallgatok KGB-re es az ufobunozo haverjaira.

    KGB: en felnek a beegestol? Inkabb maganak kellene elgondolkodnia, hogy az ufobunozes szoszoloja lett. Fizessen elo a Nagy Magellan Felhoben (az ufok ezt amugy 942zb galaxisnak hivjak a sajat nyelvukon) megjeleno Galaktokrata cimu ujsagra, ott aztan minden heten leleplezik a maga ufobunozo cimborait. Ustokosoket lopnak, leszerelik az akkukat a hipersorompokrol, sot legutobb ejszaka szetszedtek a Spica-Sirius fereglyukat.

    Az az igazsag, hogy a civilizalt galaktikus polgaroknak tele van a szaporodocsapja a maga rigeli ufobunozoivel.

    VálaszTörlés
  18. Forrast tud adni?
    Nem tud. Azert nem, mert hazudik.
    A rigeliek szabadsag- es csaladszereto, buszke nep, azert vannak irigyeik.

    VálaszTörlés
  19. KGB: tessek itt egy sajtofoto egy tipikus rigeli haztartas hatso udvararol

    http://www.buran.ru/images/jpg/bbur89.jpg

    VálaszTörlés
  20. Maga svindler!
    Mertekado rigeli sajtotermekbol szarmazo forrast adjon, ne egy obskurus orosz site-ot!

    VálaszTörlés