2014. február 19., szerda

Munka és tőke

József Attila idejében a munkásokat kizsákmányolta a monopoltőke, jól tudjuk ezt Marxtól. De mit mondjunk a ma, amikor a munkásoknak 12-szer annyit kell dolgozniuk, mint József Attila idejében és ezért csak háromszoros bért kapnak? Ha akkor monopoltőke által voltak kizsákmányolva, akkor ma mi van? Turbómonopoltőke általi turbókizsákmányolás?

Ez bizony négyszeres kizsákmányolás. Ezt mondja a tudomány, a számok.

Az úgynevezett rendszerváltás után megszűnt a tőke ellensége, a Szovjetunió, ami addig a munkások érdekeiért küzdött világszerte, a tőke pedig elszemtelenedett. Ezért fordulhat az elő, hogy ma egy munkás négyszer annyit dolgozik ugyan a gyárban, de a fiziológiai egyszerű újratermeléséhez szükséges javakat sem tudja előteremteni. Melyikünk ne látott volna a gyárkapuban az éhezéstől összerogyott munkást, aki már a Suzuki Swift-je egyszerű fiziológiai életben tartásához szükséges benzint se tudta előteremteni?

Melyikünk ne látott volna? Mindegyikünk látott. Mindennapos eset.

A tőke felmondta a megállapodást. Arról volt szó, hogy a tőke fizet, mi, munkások meg cserébe nem verjük be a palotáik kapuját. A tőke azonban cserben hagyta a Nyugatot és elment Keletre, turbókizsákmányolni. Ezért Nyugaton, sőt Magyarországon, a kompország Nyugat-Keleten (momentán Kelet-Nyugaton, de lesz ez még Nyugat-Kelet is, read my lips) esnek a reálbérek. A tőke miatt éltek tehát rosszabbul, a tőkéről pedig mindannyian tudjuk, hogy a kufáristák kezében van, a kufáristák pedig a mélyszerkezet szerint ...

De hagyjuk a kufáristákat most.

A lényeg, hogy kell valaki, aki bever a tőkének. A munkások már nem alkalmasak arra, hogy beverjenek a tőkének, mikor észre sem veszik, hogy turbókizsákmányolva vannak. Ott tenyésznek a Gorenje hűtőláda árnyékában ezek a munkások, ott mossák az agyukat a szennymédiával. Ideológiailag teljesen használhatatlanok.

Nincs mese, a globáltőke elleni globális osztályharcot a nemzetállamoknak kell felvállalniuk. Nemzetállam alatt azt értem, hogy a nemzeti szocialisták beszivárognak az állam vezetésébe és az állam eszközeit felhasználva vernek be a globáltőkének.

És akkor majd a globáltőke megtanulja.

14 megjegyzés:

  1. Egyelőre nem inkább nekünk is kufáristának kellene lennünk? Keresni valakit, akiket önmagunk helyett szipolyozhatunk. Kereshetnénk pénzt és befolyást és ha már kerestünk egy kis pénzt és befolyást forradalmat hirdethetnénk a kufáristaság ellen.
    b.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megpróbáltunk szipolyozni, de nem jött össze. Talán azért, mert szipolyozni nem szakrális. Akárhogy is, itt a helyzet, hogy minket akarnak szipolyozni. Ebben a helyzetben nem marad más hátra, mint a forradalmi pózban való ágálás. Hátha megijednek a kufáristák.

      Törlés
    2. Nem lehet, hogy csak egyszerűen bénák voltunk? Nem volt meg a kellő rafkó. Először is le kell számolni a belső ellenséggel, az árulókkal. Nekünk még sosem volt egy rendes polgárháborúnk.

      Törlés
    3. Nagyon rátapintott itt, Névtelen. Ki miatt nem sikerült a szipolyozás? Hát nem a nemzetben gondolkodó magyarszívűek miatt, hanem a fészbúkozó Hegedűs hadnagyok miatt! Az ő lusztrációjuk sem maradhat el.

      Hanem a helyzeten mindez nem változtat. Nem vagyunk szipolyozók. Tehát kénytelenek vagyunk a szipolyozottak nyelvén beszélni.

      Remélem, maga nem irtózik a daróctól, mint ez a kispolgári bz249?

      Törlés
  2. KGB... mikor lett maga munkás? Illetve érdekelnek engem is a maga perverziói, de ugye nekem nem kell munkássá változnom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi, akiket kizsákmányol a megnevezhetetlen Birodalom, mindannyian a globáltőke proletárjai vagyunk. Legyünk bár egyetemi tanár vagy martinász, egyikünk se kapja meg azt, ami jár. Pont, mint a monopoltőke csizmái alatt senyvedő proletariátus.

      Magának talán büdös a munkáslét? Szúr a darócgúnya?

      Törlés
  3. Semmi problémám nincs egy jó szabású daróczakóval, belül finom selyembéléssel, a kettő között egy vékony vattaréteggel.
    b.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maga még a bütyökmagból is gourmet fogást próbálna készíteni, ugye? Ez a helyes beszéd, csak próbálkozzon. Még senkinek se sikerült, de azért próbálkozni lehet. Legalább addig se forradalmakban zavarog.

      Törlés
    2. Tudja, egy úr a pokolban is úr.

      bernadotte

      Törlés
    3. Már nem azért, de ízletes bütyökmagból lehetséges gourmetfogást készíteni. Bernadotte Úr, amennyiben Sajóecsegen jár, szívesen vendégül is látom.

      Törlés
    4. Baalmont Úr, ha meghívja Munkás Bertalant is, köszönettel elfogadom az invitálását. Örömmel nézném, ahogy gyűrött proletárunk arcán elsimulnak a ráncok a gourmet bütyökmagtól. Neki majd dupla adagot szedjen.
      b.

      Törlés
    5. Munkás Bertalan rendszeres vendég nálam, úgyhogy nem is értem, milyen szándék vezérelte, amikor kételkedett a bütyökmag és a gourmetfogás összeegyeztethetetlenségében.

      Törlés
    6. Ööö, vagyis összeegyeztethetőségében.

      Törlés
  4. Baalmont, az Arany Szakácssipka díjat megkapta már a gourmet bütyökmagfogása? Ha megvan a díj, majd szóljon.

    VálaszTörlés