Pitbull

Weöres Sándor emlékév is volt két éve és erről egyből eszembe jut egy Tóth Kriszina vers. Ez itt:


    Az ember,
    ha kutyát
    simogat,
    izgul,
    főleg, ha
    a kutya
    netalán
    pitbull.
    Pedig
    nem is egy
    ideges
    fajta:
    akkor is
    harap,
    ha nem
    akarja.
    Mindegy,
    az ember
    lába
    vagy karja,
    a pitbull
    azt mind
    sorra
    lekapja.
    Vagyis
    ha éppen
    sétálni
    indul
    az ember,
    jobb, ha
    nem jön a
    pitbull.
    De ha jön,
    akkor
    ne simo-
    gassa,
    mert a ku-
    tya őt
    kettéha...

Az egyszerűnek tűnő mondanivaló - a pitbull megharaphat - mögött Weöres Sándorra és a magyar népmesékre oly jellemző mélyszerkezet rejtőzik. A magyar emberek ezredévek óta szakrális kapcsolatot ápoltak az őket körülvevő természettel és benne a kutyákkal is. A szakrális magyar kuvaszt lehetett simogatni, az a kutya szavak nélkül is egységes nemzetstratégiába rendeződött magyar gazdájával, harapástól nem kellett tartani. Azonban a túl sok szabadság azt eredményezte, hogy a magyar néplélektől idegen kutyafajták, például a pitbull fészkelte be magát a magyarság szállásterületeire. Az a szakrális kapcsolat, ami magyar ember és magyar kutyája között feszült, megszakadt és most attól kell rettegnünk, hogy saját kutyánk harap ketté.

Az erkölcsi rend széthullása, a morális züllés vezetett ide. A szavak ereje tartotta távol eddig a pitbullt a magyar szállásterületekről, de ha a szavak helyett csak értelmetlen dadogás, a kuvaszok öblös ugatása helyett pitbullok idegenszerű vonyítása tölti be a kommunikációs teret, oda lesz a rend és az emberi közösség megindul a széthullás útján.

Önfelszámolás lesz pitbull által. Egy harapás és kész.

Aggódnunk kell-e a pitbullok miatt? Egy ilyen rendetlen, teszetosza, kaotikus világért nem kár. Egye csak meg a pitbull. Majd ha vége lesz, akkor mi majd építünk egy jobb világot, ahol rend van. A mi rendünk.

Ott nem lesz pitbull, azt garantálom.