Egyszerű kijelentés, amely mögött négy rétegű mélyszerkezet húzódik meg. A vég immár nem kérdéses. Műszereinket összepakolhatjuk és mehetünk az óvóhelyre, gondosan felhalmozott konzervek kupacai közé. Miközben a legszükségesebbeket készítjük össze, még vegyük át, kinek köszönhetjük az öreg kontinens pusztulását.
Vannak a migránsok, mint látványelemek. Szomorú történet lenne, ha ilyen nyomorult emberek döntenék porba a világot egykor uraló Európát, így nekik nem is szánok más szerepet, mint a fegyverét, amit ránk fogtak. Kik fogták ránk? Bűnügyi történetekből közismert, hogy a fegyver használója általában mindig egy bábfigura, akinek megbízója van. Ha egyszerűen egy gyilkos lenne, akinek egy pillanatában elborul az agya és gyilkol, akkor hol lenne a sztori? A csavar? Ki venné meg akkor a történetet?
Nem. Ez így nem elég az olvasónak. Kellenek összeesküvők, magasba nyúló szálak, kell egy kis ezotéria, sötét szekták, sőt kell végső megbízóként maga a Sátán. Így lesz a történet eladható, megfilmesíthető, így válik olyan kerek egésszé, amit az emberek szájról szájra adnak, mint egy népmesét.
Ez a mi célunk. A modern népmese. Nyissátok ki a fületeket és figyeljetek.
Gyilkosság történik. Az áldozat egy egész kontinens. Migránsokat szabadítanak ránk, akik hadseregbe szerveződnek és összecsapnak az őslakosokkal. Vannak a történetben bűnözők, akik a migránsokat mozgatják, titkosszolgálatok, akik fedetten ténykednek, a hatalom emberei, akik a szálakat mozgatják és végül van a szálak mozgatója, a világpusztító világerő, aki maga a Sátán.
Így válnak a migránsok a Sátán eszközeivé. Nem kérdés, mi a teendő velük ezek után.
