Van a szaporodás, mint biológiai szükségszerűség. Ennek a tetején azonban van a tradícionálisan szakrális társadalomszövet létrendszere, ami csak akkor engedi szaporodni a társadalmi egyedeket, ha erre a feltételek adottak. Például jó a termés, sok a mammut - szaporodás van. Rossz a termés, mert megette a mammut - nincs szaporodás. Nem is fordult ezért elő a tradícionálisan szakrális birodalmak története során, hogy népességfelesleg miatt tömeges migráció történt vagy háborúk törtek volna ki.
Így ment ez az ember létezésének évezredei alatt háborítatlanul, amíg meg nem jelent a Nyugat. A Nyugat a következőképpen roncsolta szét a tradícionálisan szakrális társadalomszövetet. Egyfelől lehetővé tette, hogy emberek tömegei jussanak el a világ legkülönbözőbb tájaira. Ilyen Magyarország esetében csak akkor fordult elő korábban, ha a Birodalom megpróbálta rátenni a szőrös mancsát a világ ezen kulcscsataterére. Ilyen eset volt a népvándorlás, a tatárjárás, a török hódoltság vagy a demokrácia eljövetele. A honfoglalás nem volt ilyen eset, mivel ekkor csak hazatértünk oda, ahol korábban 3000 éven keresztül laktunk.
Tehát van a fékevesztett utazgatása az embereknek, amit a Nyugat tesz lehetővé. A Nyugat még ezen kívül kizsákmányol, elszállítván a javakat és az emberi erőforrásokat Nyugatra - sajnos, nem engem, ezért vagyok kénytelen ezeket a nyugatszidalmazó dörgedelmeket erre a médiafelületre ömleszteni. Pedig olyan könnyű lenne engem megvásárolni egy nyugati egyetem professzori állásával ...
Lényegre.
A Nyugat még ennek a tetejében társadalomszövetet is rombol, ami a tradícionálisan szakrális társadalomszövet finoman hangolt szaporodási mechanizmusát is szétzúzza. Vagyis most nem csak akkor van szaporodás, ha jó a termés, hanem mindig. Tradícionálisan szakrális aranykoroktól eltérően nem egyszerűen szaporodás van, hanem ezek a szaporodottak életben is maradnak, mert nem halnak éhen, nem irtja ki őket a betegség, de még háború se végez velük. Így aztán ezek a hordák útra kelhetnek, "hála" a fékevesztett utazgatásnak, amit a Nyugat tett lehetővé és hamarosan itt dörömbölnek a kerti lakom ajtaján, hogy ők is vennének az eprestálból.
Na, az lesz egy olyan létkatasztrófa, amit még nem látott a világ. Mindez a Nyugat miatt. Ha nem teszünk valamit mi, tradícionálisan szakrálisak, akkor pusztán Nigériából annyi ember özönlik ránk, mint egész Európa lakossága most.
Addig egyétek az epret, amíg a Nyugat által ránk szabadított léthordák fel nem zabálják. Én szóltam.
Nagyjából ezer éve volt errefelé egy népvándorlás. Elsöpörte Európa akkori művelt urait. Jót tett Európának és közvetve Amerikának is.
VálaszTörlésA pénzuralom azonban elrákosodott a fehéreknél.. Itt az ideje egy újabb „barbár” özönnek. Jót tesz majd utódainknak . Mi még csak megszenvedjük, különösen ha Ázsia is rákapcsol…
Végképp összevegyül az emberiség s kigyógyul két rákfenéjéből: értelmetlenné válik a fajgyűlölet (halvány minta Dél-Amerika), megszűnik a pénz uralma- súlyos bűntett lesz pl. a kamatkikötés, az árfolyamok buherálásért pedig nem bírság, hanem életfogytig tartó hűsölés jár majd - http://hvg.hu/gazdasag/20150520_gigabirsagot_kaptak_amerikai_bankok
http://444.hu/2015/05/20/massziv-birsagot-szortak-ki-az-arfolyamokat-kedvukre-manipulalgato-oriasbankokra/
.
Elkerülhetetlenül megváltozik az egész emberiség társadalmi szerkezete, a még hallgatag, de egyre pénzesebb Kínára, Japánra, a már hangos Izraelre, orbáni Magyarországra és elvi társaikra is kiterjedően.
http://index.hu/kulfold/2012/06/08/izrael_europaba_kuldene_a_menekulteket/
http://index.hu/kulfold/2012/05/27/nehez_az_afrikai_menekultek_sorsa_izraelben/
Éljen és virágozzék az eljövendő műpénzes mixkulti!
A Nyugat valóban rászolgált a pusztulásra. A magyarságnak azonban túl kell élnie! A Nyugattól való függetlenedés és a teljes önellátás a megoldás!
TörlésÉs jön a következő:
Törléshttps://www.youtube.com/watch?v=xBXoXB3QvyI
Thank god the allies won! Can you imagine what life on earth would have been like had those evil Nazis won?
Köszönöm Istenem hogy nyertek a szövetségesek! Képs vagy elképzelni hogy mi lenne itt ha a nácik nyernek?
Eközben Londonban:
https://www.youtube.com/watch?v=gR3FwTtBVjk