2010. augusztus 29., vasárnap

A Múlt salakja

Kezdjük a királysággal. Azt nem akarjuk. Még ha legalább valami normális, megfelelő pedigrével rendelkező királyról lenne szó! Egy európai értelemben vett uralkodó talán elfogadható lenne. Nade Orbán Viktor ne alapítson már itt dinasztiát az ő gyanús felmenőivel - a felmenőinek témáját nem bontom ki és az ezt feszegető kommentelőket kivágom a picsába.

Nem akarunk nemességet se. Nem akarjuk, hogy Kövér László jelölje ki, kik legyenek azok, akik ezentúl nem fizetnek adót és hídvámot. Egy európai értelemben vett, progresszív nemesség talán előre tolhatja az ország szekerét - pontosabban a köznépet a szekér előre tolására noszogathatja - de a Múlt molylepkéi ne hághassák meg a sebességkorlátozást a nemesi előjogaikra hivatkozva.

Rabszolgaságot se akarunk. Nem akarjuk, hogy Kósa Lajos hangulatától függjön, kit lehet adni-venni, mint egy tulajdontárgyat. Nekünk persze lennének ötleteink, kik kerüljenek egy kategóriába a fiókos szekrénnyel, de nem bízunk a begyöpösödöttekben, akik mindenféle közgazdasági és szociológiai ismeret nélkül akarják osztályba sorolni az eliteket és a prolikat.

Ezen felül ott akarunk lenni a bizottságban, ami eldönti, kit gyűjthetnek be a földönkívüliek gigantikus porszívókkal.

2010. augusztus 24., kedd

Besúgók és provokátorok

Példával fogom megvilágítani.

Van az átlagfideszes. Vidékről került fel. Budapesten járt iskolába, él és dolgozik, de a metrónál még mindig jobban szereti a szárnyvonalakat. Az ilyenek képesek és még azt is elkúrják Budapesten, amit az igazi urbánusoknak eddig nem sikerült. Semjén Zsolt (született: Budapest), Schmitt Pál (született: Budapest) vagy Hoffmann Rózsa (érettségizett: Budapest) nem eléggé városiasodottak, nem eléggé urbánusak ahhoz, hogy Budapest ügyeibe beleugassanak. Hogy Rogán Tóniról ne is beszéljünk, akinek még erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy körmendi származását levetkezze.

Van ezekkel szemben Tarlós István, aki nem egyszerűen Budapesten született, de budapesti is. A különbséget aki érti, érti, a többieknek nem magyarázom el. Ő komolyan vehető, szemben az LMP gyanús ökoalakjaival. Ami öko, az zöld és ami zöld, az nagyon nem urbánus. Azt hiszem, ezzel be is bizonyítottam, miért nem veheti egy városias komolyan az LMP-t.

Na meg vagyok én is, az igazi urbánus, a Város Lelkének avatott ismerője. Én már itt születtem, ezen a tájon, de a szüleim elmesélték, milyen szar falun élni, mert ők vidékről költöztek fel. Én magam első kézből tapasztaltam meg a vidék elmaradottságát, amikor a miskolci bölcsészkaron voltam kénytelen tanulmányozni a vidéki parasztokat - miattuk nem fértem be egy fővárosi oktatási intézménybe. Azóta szerencsére újra az Egyetlen Városban lakom, bár időnként kénytelen voltam kiköltözni az agglomerációba. Mindez mit se változtatott azon, hogy valószínűleg én vagyok az Egyetlen Budapesti!

Erről a piedesztálról nézek le megvetően azokra, akikről tudjuk, hogy vidékről kerültek fel.

2010. augusztus 22., vasárnap

Én megmondtam

712 nappal ezelőtt megjósoltam, hogy Orbán csak Gyurcsány programját valósíthatja meg.

617 nappal ezelőtt azt is megmondtam, hogy Orbán el fogja lopni a Robin Hood-adó ötletét és át fogja nevezni bankadónak.

591 nappal ezelőtt a jövőbe láttam és ott megpillantottam, hogy Orbán nem fogja leállítani az oroszok gázvezetékét, hanem ellopja és a sajátjának tünteti fel a Déli Áramlat ötletét.

522 nappal ezelőtt írtam azt le a magyar sajtóban először, hogy Orbán követni lesz kénytelen Gyurcsány példáját és neki is lesznek miniszterei, akárcsak Gyurcsánynak.

Most pedig megjósolom, hogy jövő ilyenkorra tandíj lesz és vizitdíj.

2010. augusztus 20., péntek

Ünnepeink

Kezdjük a karácsonnyal. Karácsony egy egetverő faszság. A szaturnáliák meg a druidák, na azok voltak valamik, de karácsony csak egy teszkóünnep, amikor a Fogyasztás Templomaiban ájtatoskodnak a konzumidióták. Karácsonynak ellen kell tartani, le kell rántani róla a leplet és akinek ez nem tetszik, az bekaphatja a fospumpát.

Jön március 15. Mit is ünneplünk akkor, hogy valami ugribugrik nem fértek a bőrükbe és szar költeményeket olvastak fel jobb sorsra érdemes múzeumlépcsőkről? Hogy a magyarok ahelyett, hogy szépen meghúzódtak volna a sarokban és persze a végén, amikor az arcukba kapták a fospumpát, akkor meg vernyákoltak évtizedekig? Ezen semmi ünnepelni való nincs ezen inkább sírni kellene. Március 15.-nek is ellen kell tartani, elég már az állandó hőzöngésből.

Húsvét és pünkösd, na azok aztán tényleg röhögnivalóak. Húsvét az még csak érthető, akkor esszük a sonkát, de a pünkösd? Mi történt pünkösdkor, tudja valaki? Egyáltalán, mit kell olyankor csinálni? Zöldbe öltözni, narancslével permetezni a gyerekeket, hajba barkát szúrni, mit? Nem tudjátok ti se, ugye? Sonkát meg ünnep nélkül is lehet enni. Húsvétnak meg pünkösdnek ellen kell tartani, a sonkaevést meg elintézhetjük egy szezonális sonkaakcióval a teszkóban.

Aztán ott van október 23, amikor az utcákon grasszáló, magukat forradalmároknak nevező terroristák békés állampolgárokat molesztáltak, köztük az én nagyapámat, akinek csak annyi volt a "bűne", hogy a párttitkárságon dolgozott a jobb élet reményében. Ennek az ünnepnek nem egyszerűen ellen kell tartani, hanem ki kell mondani, hogy bűnözők ültek akkor tort és be kell vetni sóval a helyét.

Mi is van még? Ja, az apropó. Augusztus 20. Na most arról aztán igazán nem tudom, mi végre van.

A terv

Megírtam én előre. Megírtam, mi az egyetlen terv, amit Orbán követhet.

Szóval először az volt, hogy folytatja Feri reformjait és mond egy őszödit. Akkor majd kiderül, hogy ő is olyan elkúró, mint Feri volt, a hülyemagyarok megint randalírozni kezdenek az utcán és Orbán, a Fospumpa is mehet Feri mellé a szemetesbe.

Nem jött be. Bazdmeg, ez nem volt hajlandó reformálni magától.

Utána az volt, hogy ha magától nem reformál, akkor majd a Külső Erők megmondják neki, hogy térjen reformpályára. Utána őszödi, randalírozás, szemetes.

Nem jött be. Bazdmeg, a Jermannok hazamentek, reform meg egy szál se.

De ha netán. Ha netán mégis rászorulnak, akkor egyáltalán képesek megcsinálni a reformokat a hülye agyukkal? Fogadom, hogy nem.

Akkor mi lesz most? Mi a terv? A kurva életbe, mi a Terv???? Valaki mondja már meg!!!!

2010. augusztus 18., szerda

Azonosság

Akkor kezdjük néhány alaptétellel.

Orban egyenlő Gyurcsány. Az egyik is elkúrt, a másik is elkúrt, több magyarázat nem szükséges.

Biszku Béla egyenlő Schmitt Pál. Az egyik is kommer, a másik is kommer, több magyarázat nem szükséges.

Mikola István viszont kisebb, mint Molnár Lajos, Horváth Ágnes vagy Kóka János bármelyike. Mikola semmit sem tesz a hálapénz ellen, a fent említett hármak pedig megszüntették, több magyarázat nem szükséges.

Fél év telt el mindannyiunk életéből és kurvára nem történt semmi! Fél év alatt gyerekek születtek, emberek fejeztek be munkákat és kezdtek újakat, házak készültek el és egyesek elmentek messzire, mások meg visszajöttek. De ez lófaszt se számít. Ez nem történés. Történés az, ha jól megmondják a hülyemagyaroknak, hogy most aztán nyomás DOLGOZNI. Történés az, ha több adót kell fizetniük, cserébe kevesebb szolgáltatást kapnak. Történés az, ha szárnyvonalak szűnnek meg, vagy a kurva életbe, merjünk nagyot álmodni, az egész vasút. Történés az, ha megmondásokat rendelnek meg pénzért, hogy a birkák arcába vágják: tessék, ezt érdemlitek, szarháziak.

Mindebből semmi se történt. Ráadásul még a hálapénz is újra megjelent.

Új őszödi beszéd lesz ennek a vége.

2010. augusztus 16., hétfő

Kinyomócsapágy

Van az autóban egy egyszerű alkatrész. Kinyomócsapágynak hívják. Naponta mindannyiunk százszor is használja, anélkül, hogy tudnánk róla. Van aki muszájból, van, aki kedvtelésből nyomogatja. A kinyomócsapágy pedig csendben viseli a terhelést, legfeljebb néha-néha adja be némelyik a kulcsot a felesleges kuplungolás miatt.

Egy egész ország nyomogatja a kinyomócsapágyat tök fölöslegesen. Amikor Biszku Béla nevét hallja, lenyomja a kuplungot. A többség örömében tapos, mintha Biszku kopasz fején taposna. A kis számú - ámde hangos - kisebbség viszont tehetetlen dühében tapos, miközben hazugságokat fröcsög. Akármi is legyen az ok, nem Biszku Béla szenved, hanem a kinyomócsapágy! A biszkubélák miatt mennek tönkre a kinyomócsapágyak.

Ez az ország kinyomócsapágy-ország. Dolgukat csendben tevő autóalkatrészek kapják azokat a taposásokat, amelyeket Biszku Bélának kellene kapnia. Mi meg csap taposunk, taposunk, aztán csodálkozunk, amikor az autószerelő jön a számlával, miközben úgy vigyorog, mint Biszku Béla az őt vádolókra.

Megmondom, mit kell tenni. Ha piroshoz érkezel, ne várakozz kinyomott kuplonggal. Tedd üresbe a váltót, nézz ki az ablakon és ha a melletted álló kocsiban Biszku Béla ül, törj ki a kinyomócsapágy-átokból, szállj ki és vágd pofán.