Nikápoly

2014-ben a magyarság számára szakrális évfordulókat ünneplünk. 224 éve halt meg II. József, aki lábbal taposta a magyar szakralitást és 618 éve volt a nikápolyi csata, amelynek jelentőségét nem kell részleteznem azok számára, akik értő szívvel követik a magyar elit lepusztulásának 1107 éves történetét. 1107-nek 618 nagyjából a fele, 618-ban pedig a 224 van meg maradék nélkül. Ezek az ellenőrizhető tények is mutatják, hogy mélytörténelmünk szerkezetileg döntő eseményeiről beszélünk.

1107 éve a magyar elit és a nép egységbe forrva kente el a Nyugat száját. Hiába volt a világraszóló győzelem azonban, az elit azóta is egyre csak elárulja a magyar népet egyre mélyebbre lökve a magyarságot a nemzethalál gödrébe. Hiába mondta meg annyi magyar bölcs, hogy a Nyugatban ne bízzál, mert a Nyugatot és a mögötte álló megnevezhetetleneket csak a kiirtásunk érdekli (úgy hobbiszinten, mint anyagi érdekből és csupán a pusztítás gyönyöréért), az elit üveggyöngyökért eladta a magyar érdeket, holmi "békés egymás mellett élésről" zagyválva. Valójában azonban csak a saját gyomruk érdekelte ezeket az eliteket, csak jól akartak (és akarnak!) élni és mit sem érdekli őket a tiborcok panasza. Mert ha legalább az elitek nagy kincseket kaptak volna a hazaárulásért cserébe, amit szétoszthattak volna a nép között és így mindenki részesedhetett volna a hazaárulás gyümölcseiből. De ezeknek még egy fehér ló se kellett, elárulták ezek a hazát pusztán szórakozásból.

Tanulhatnánk az akkori eseményekből. Nikápolyi csata és kalapos király vár azokra a népekre, akik nincsenek összeforrva egy hatalmas nemzeti egységben amikor jön a Nyugat, mint ahogy jött 1526-ban Mohácsnál és jött 1920-ban Trianonnál. Ennek alapfeltétele, hogy a nép és az elit képes legyen a megegyezésre. Így lesz a hazaárulás negatív végösszegű játszmája nyereséges mind az elit, mind a nép számára.

És akkor a nép és az elit is addig él boldogan, amíg el nem pusztul az egész nemzet.