A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmrendező. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmrendező. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 10., hétfő

A kollaboránsok jutalma

Van Magyarországon egy filmrendező, aki nem fél a kemény témák filmrevitelétől. 2009-ben lehetővé tette a Fidesz győzelmét azzal, hogy készített egy filmet, melyben megszólaltatott olyan korszakos gondolkodókat, mint például én. A film páratlan eredménnyel járt; biztosította a nemzeti oldal győzelmét és elkezdődhetett a magyarság szabadságharca a globális gonosz ellen, a Szakrális Spiritualitás nevében.

Globálkomprádorok kipipálva és már itt is a következő film. Amely látszólag nem Trianonról szól, de a mélyszerkezet ismerői nagyon is jól tudják, hogy minden Trianonról szól. Vagy Mohácsról. Vagy a rendszerváltásról. Tulajdonképpen mindegy.

A konzumidióták most jól meglepődhettek. Azok, akik követték a sorozatomat a Világról, a Mindenségről és az Élet Értelméről, azok viszont megértően bólogathatnak.

Mélyszerkezet.

Igen, mélyszerkezet. Trianon 1848-ból következik, a rendszerváltás pedig Trianonból. Mindegyik egy újabb tragédia a magyarság lepusztulásának útján. Mivel a Nyugat nem tudta elpusztítani a törzsszövetséget a pozsonyi csatában, az elmúlt ezer évben folyamatosan, egyenként mészárol le minket, magyarokat. A nemzethalál gyakorlatilag már be is következett, Magyarország halott, csak még nem hagyta abba a mozgást. Drága országunk, a Szent Korona tulajdona elpusztult, megölték a kollaboránsok.

Kurucok vagy labancok, jobb vagy baloldal, mind kollaboránsok voltak, mind a lepusztító Birodalomnak dolgoztak, mind csak azon igyekeztek, hogyan foszthatnák ki a tiborcokat a maradék kis létfalatkáikból, hogyan lökhetnék a magyararcúakat ezzel is egy lépéssel közelebb a kihalás felé. Tették mindezt azért, mert tudták, tudják, hogy a magyarokban genetikai szinten van benne a szakrális létmódhoz - más néven ősközösséghez - való ragaszkodás, míg ezzel szemben a nyugatiakban csak az apokalipszis négy lovasához, a Materializmushoz, a Fejlődéshez, a Tudományhoz és a Demokráciához való ragaszkodás van meg.

Erkölcs és jog nevében a bélyegezték ezek a kollaboránsok a szakrális létmód híveit esztelen lázadóknak, míg ők maguk a Birodalom lepusztító rendjét erőltették a fajmagyarokra. Mindezt egy marék júdáspénzért vagy pusztán a magyarok pusztításának az öröméért.

Ha a magyarok végre saját kezükbe veszik a sorsuk alakítását és visszatérnek szakrális létmódhoz, ezek a kollaboránsok is megkapják a jutalmukat. Kamatostul.