2011. december 6., kedd

Megakomplexum

Néha én is tévedhetek, kedves olvasóim. Beismerem, hogy a nyári forradalmi hevületben egy kicsit elszaladt velem a ló, amikor együttdübörgést vízionáltam Kínával. Azóta Kína visszahúzódott a szakrális csigaházába, én pedig itt maradtam egy vesztett szabadságharc megroskadt díszletei között.

Kína egy csalódás volt. Kína ugyanolyan kizsákmányolt erőforrás, mint mi vagyunk.

Kondratyev zseniálisan látta meg, hogy negyvenévente új csúcsokra hág a kizsákmányolásipar. Az elmúlt 40 évben az történt, hogy a tőkepénzt impulzusokká alakították és ezek az impulzusok száguldanak fénysebességgel a megakomplexumok között. Mondanom se kell, egy munkaerőtőkés akármilyen gyorsan futhat, esélye sincs utolérni a pénzimpulzusokat. Ezek a pénzimpulzusok pedig drámai sebességgel gyülekeznek nyugatról keletre az ázsiai termelési mód által szakralizálódott munkaerőtömeg lefejtésére, pusztuló, hanyatló skanzeneket hagyva maguk mögött nyugaton. Mi pedig nyugaton hiába kapkodunk, kénytelenek vagyunk bővített újratermelést nem biztosító összegekért áruba bocsátani munkaerőnket. A Birodalom a munkátlanság után már a hitelből élés útját is elzárta előlünk pénzügyi tömegpusztító fegyvereivel.

Dolgozni kell. Akármennyire is nem szakrális a pénztőke által ránk kényszerített robot.

Vesztettünk. Elintéztek minket. Minden út bezárult a fenntartható életszínvonal előtt. Ezt a kört elbuktuk.

Itt az ideje, hogy elkezdjük szervezni a következő menetet.

9 megjegyzés:

  1. KGB: a Birodalom ellen esetleg nem hivhatnak az UFO-kat segitsegul? Vagy UFO-k is lepaktaltak a Birodalommal?

    VálaszTörlés
  2. Bárkivel szövetkeznünk kell a Birodalom ellen, ha az UFO-kkal, akkor velük.

    Van ezeknek az UFO-knak bankrendszerük, amivel kiszivattyúzhatnának minket?

    VálaszTörlés
  3. KGB: Márciusban feltette 3 kánkánt táncoló kakas képét:
    http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2011/03/pokoli-karneval.html
    Festményrészletnek tűnik. Emlékszik még véletlenül, milyen festmény részlete?
    Ha igen, akkor kösz előre is.

    VálaszTörlés
  4. Orángután, nem ismeri ezt a híres képet?
    Szégyellje magát.

    Delilah Smith: Chicken Conga original oil painting animals dance.

    Ezt már sajnos nem veheti meg, már eladták. Találja ki, kinek.

    Még egy tipp: images.google.com

    VálaszTörlés
  5. KGB: Szégyellem.
    Most látom a neten, a festőnő többször is nekirugaszkodott a témának. Az a verzió, amit maga választott, nagyon tökéletesen illik a magyar életre. Az egyik ok, hogy így leragadtam itt márciusban :-)
    ----
    Ne hagyjon tudatlanságban meghalni: Ki vette meg a képet?

    VálaszTörlés
  6. KGB: még egy tudatlan kérdés. Hogyan tesz be hiperlinket egyszerű megjegyzésbe? Jé, közben rá is jöttem. A HTML cuccokból csak az hiperlinket szabad bemásolni, a többit nem. Hurrá!

    Delilah
    Smith: Chicken Conga original oil painting animals dance.

    VálaszTörlés
  7. Azt nem mondhatom meg, ki vette meg a kepet, meg a vegen a keprablok valamilyen berkommenteloje kiszurja a tippet es megprobaljak feltorni a lakasomat.

    VálaszTörlés
  8. Ezt egy pillanatig se állítottam. Csupán azt mondtam, hogy ha én vettem volna meg a képet és a lakásomban akasztottam volna fel, akkor egy bérkommentelő besúghatna a betörőknek. Minden egyéb a maga fantazmagóriája.

    VálaszTörlés