2012. január 5., csütörtök

Pincérgerinc

Kedves olvasóim, forráspontra jutottak az események. Ez azzal jár, hogy a Magyar Hírlap mellett a Barikád portálon is kommunikálnom kell azzal a szűk, elit közönséggel, akik képesek a valóságos valóság létontológiai alapon történő értelmezésére.

Rövid leszek. A helyzet súlyos.

Ezek a stratégianélküliek elkúrták. Hiába ajánlgattam nekik, hogy szerény díjazásért cserébe írok én nekik nemzetstratégiát, akár kettőt is, fukarok voltak és nem rendeltek semmit. És tessék, most itt van a kulimász. Azt hitték ezek a butabogarak, hogy a Birodalom szétesőfélben van és széthúz, amikor pedig én világosan megmondhattam volna nekik, hogy él és harapós. Ha rendeltek volna nemzetstratégiát. Minthogy azonban nem rendeltek, így nem volt módom a kérdést részletekben tanulmányozni, így aztán magam is azt írtam, hogy a Birodalom összedőlése percek kérdése csupán. Aztán ott van a szövetségesek kérdése. Így, visszatekintve teljesen elmebeteg ötlet volt abban hinni, hogy az ír-görög-kubai-kínai koalíció megment minket a birodalmi rohamosztagosoktól. Szerény bérezés ellenében ezt ki is fejtettem volna 150 oldalon (oldalanként 25000 Ft+ÁFA), de mindenre volt forrás, csak erre nem. Így aztán kénytelen voltam azt írni, hogy a szövetségeseink bármely pillanatban felkaphatják a kardot és akkor hegyibe.

Azt viszont elemzés nélkül, grátisz megírtam, hogy a véleményterroristák által agymosott roncsmagyarság nem lesz képes olyan ellenállásra, mint Dobó az egri várban. Amikor ki kellett volna állniuk a Vezér mögött, amikor a Birodalmi hordák szemébe kellett volna kacagni, akkor ezek a pincérgerincű labancmagyarok kivették a bankból a pénzt és birodalmi rézfityingekre váltották. Olyan ez, mintha az egri vár falait a védők belülről is bontották volna, mint megannyi Hegedűs hadnagy. 10 millió Hegedűs hadnagyot pedig nem lehet felakasztani.

Ezek ennyit értek. Levettem róluk a kezemet.

Hanem sokkal fontosabb kérdés, hogy mi legyen az Üggyel. A gyarmatosító imperialista Birodalom elleni globális szabadságharccal. Ahogy a Vuk című forradalmi alkotásban mondja a halálra sebesült öreg róka: "a rókák szabad népének nem szabad elpusztulnia". A jelszó most: visszavonulás, újraszerveződés, újratervezés. Mostani szabadságharcunk elbukott, de a hamu alatt ott parázslik a parázs. Lesz még újabb forduló, üzenem innen is a Birodalomnak.

Már alig várom, hogy Vona Gábor mögött újra kilovagolhassak az Ellenségre.

6 megjegyzés:

  1. A kormány a Professzornak 25 ezer + ÁFÁ-t per oldal nem fizetett.

    A nemfizetés miatt a Tanulmány elveszett.

    A Tanulmány miatt a kormány esze elveszett.

    A kormány esze miatt a csata elveszett.

    A csata miatt a szabadságharc elveszett.

    A szabadságharc miatt az ország elveszett.

    Máskor a Professzornak a 25 ezer + ÁFÁ-t per oldal megfizesd!

    H.Hartland

    VálaszTörlés
  2. Hartland, van egy nagy tanulsag.

    Nem az a kerdes, ki van hatalmon, hanem hogy ki a szakertoje.

    Az orszag jovoje mulik azon, hogy a megfelelo nezetekkel rendelkezo emberek szakertsenek es mondjanak meg. A szakertoi hatalom kulonos szepseget az adja, hogy a webprolik szavazataiert a demagog politikusoknak kell versenyezniuk, a szakertok siman lenezhetik a szanalmas plebset.

    VálaszTörlés
  3. Hartland, döntse el már, kivel van. KGB nemelit, igaz sok pénze van, de annak egy része csak kamu. Ha jön a bizalmi válság, bebukja ezt a törleszkedést!

    VálaszTörlés
  4. Doomhammer, maga egyszeruen nevetseges. A tirpak az elitblog. Aki itt blogol, az definicio szerint elit. Masok csak annyira elitek, amennyire en annak mondom.

    Igen, sok penzem van, mar az is baj? Mi ez itt, valami kommerlazadas?

    VálaszTörlés
  5. De mi van a Jedi lovagokkal? Van itt még remény? Mondj valamit, Professzor!

    VálaszTörlés