2012. április 14., szombat

Csúcsfegyverek

Mondanom se kell, hogy a köztársasági elnök lemondásának is mélyszerkezete van. Majd pont ennek ne lenne mélyszerkezete? A minap kibomlott a cipőfűzőm és amikor lehajoltam bekötni, akkor rádöbbentem, hogy hiszen ez a Birodalom műve. A cipőfűző-létszivattyú mint globalóma tenyészik a magyar néptörzsön ...

De vissza a köztársasági elnökre. A köztársasági elnök egy konstrukció. Amikor a konstruktőrök magával kötötték meg a magyar léterőt, hogy az ne tudja a Birodalom ellen vezetni a világ proletárjait, arra találták ki, hogy időnként megszólaljon és a globális és lokális SZDSZ hazugságait csöpögtesse a gyanútlan magyar fülekbe.

És ez eddig így is volt. Göncz Árpád esetében még csak nem is rejtegették, hogy ő a lokális SZDSZ embere. Sólyom sohase habozott a Birodalom érdekeit képviselni, ha módja volt rá. És ott volt a harmadik, akinek a nevét most nem írom ide, az is a Birodalom embere volt. Dacára annak, hogy a Fidesz jelölte. Mert az még nem a mai Fidesz volt, azt még az ötödik hadoszlop irányította. Ők voltak a Birodalom csúcsfegyverei az adósság mellett.

Ez az Igazság. És ha tudjuk, mi az Igazság, akkor azt is tudjuk, miért kellett a szakrális Schmitt Pálnak buknia.

Mert nem a Birodalmat szolgálta, hanem Viktort, a Vezért.

12 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem mer beszólni, mi? erre a döbbenetes Igazságra nem is lehet kommentelni, csak emészteni leesett állal.

      Törlés
    2. "nem mer beszólni, mi?"
      Két másodpercet késett :-)

      "erre a döbbenetes Igazságra nem is lehet kommentelni, csak emészteni leesett állal."
      Hát igen.

      Törlés
  2. Az eredeti szerintem viccesebb, mint a paródia:
    »Összefoglalva tehát azt kell rögzítenünk, hogy a birodalmi kiválasztó hatalom az első három köztársasági elnök esetében zavartalanul működött, Sólyom László megválasztásánál például teljesen egyértelműen ki is derült, hogy kizárólag a globális és lokális SZDSZ kegyéből kaphatta meg pozícióját.

    Schmitt Pál „kivégzése” azonban azt jelzi, hogy a globális kiválasztó hatalom nem adta beleegyezését a megválasztásához, így ha a hivatalba lépését nem is tudta megakadályozni, a megbuktatását kíméletlen precizitással végrehajtotta. ... Ha ezt a csatát újra el is veszítette a nemzet, de legalább tegyünk kísérletet a tanulságok összegzésére.


    Tűnődőm, hogy Bogár úr zseniális ködösítőművész, vagy már klinikai eset? Elképzelhető, hogy ez csak közönséges paranoia a mindent átható Birodalomról, melyet a többi paranoiás örömmel bekajál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. László, a Professzor is a Piacon él. Sikeres Terméke van, széles vevőkörrel. Amely vevőkör politikai oldalakon is áthatol, mert a benne levő Igazságot magukénak érzik azok is, akik még az átkosban estek át ideológiai alapozáson.

      László különös képessége, amiben mások nehezen tudnak vele versenyezni az, hogy mindenből összeesküvésteóriát képes gyártani.

      Amennyire tudni lehet, 2006 körül lépett a véleménypiacra, addig szürke háttérember volt. Ha tudott is a Birodalomról, nem mondta el.

      Törlés
  3. Nem lehetne posztokban néha visszatérni egy kicsit Tóta W.-hez is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tóta W e pillanatban csak középpályás humorista. Nem méltó KGB cipőpertlijének megkötésére sem. Majd ha magasabb pozícióba kerül, 2014 után, vagy 2018 után, vagy 2022 után ...

      Törlés
  4. Nevtelen, maga szerint Tota W. most eppen Tenyezo?
    Sajnalom, bukott megmondoemberekre nincs kapacitasa a blogkozossegnek.

    VálaszTörlés
  5. KGB: esetleg ki lehetne adni egy alvallalkozonak, hogy kiserje figyelemmel a Mester mukodeset. Amint latja ez a Piaci Res is letezik. Kerdes persze, hogy feladata-e a Tirpakblognak a Velemenypiac teljes vertikumat lefednie.

    Nevtelen: mekkorara becsuli a Mester megmondasai altal elerheto Piac meretet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ertem a kerdeset a feladatrol vagy a nemfeladatrol. Van ott love vagy nincs? Nevtelen mennyit hajlando fizetni a Mester sajtokoveteseert?

      Törlés
    2. Feladat=megbizas

      Vagyis, ha megfizetik, akkor a tirpakblog kozossege akarmit hajlando elvegezni. Legalabbis egy bizonyos hatarig, mert pl. nincs az a penz, amiert en hajlando lennek mondjuk betonozni vagy kapalni.

      Törlés
    3. Azt mondja, hogy van az a penz, amiert hajlando elolvasni a Mester osszes betujet es a penzbol engem teljesen kiforgatni? Mi????

      Törlés