2013. október 9., szerda

Mammut

Michael Ostenburg, a New York-i egyetem ontológiatanszékének professzora szerint az ősközösségi társadalom volt az idill. A finoman szervezett ősközösségben (nem keverendő az elnyomás és az elidegenedés mikrostrukturájával, a törzzsel) mindenkinek megvolt a szakralitás és ősrend által meghatározott helye. Így aztán nem volt szükség olyan diktatorikus rendszerekre, mint amilyen a demokrácia, amely az elnyomást és az elidegenedést hozta az életünkbe. Aki nem tette a dolgát, azt agyonlépte egy mammut, ezúttal is küldve egy határozott jelzést a Földanya által, hogy mi vár arra, aki a szakralitás kristályszépségébe nem képes beilleszkedni.

Bertrand Guillemot, a bordeaux-i Université IV. anatómusa szerint a földművelés elterjedése okozta azt a katasztrofikus létösszeomlást, ami az ősrend finom szerkezetének szétszaggatásához vezetett. Mert például miért termelünk bütyökmagot? Az íze akármiképpen is elkészítve rettenetes, a katicabogáron kívül minden ismert létformára nézve mérgező, ezzel szemben lekaparni a termését a bütyökmagcserje szívós és tüskés ágairól maga a szenvedés. Mi veszi rá az embereket erre a kamumunkára akkor? Semmi más, mint a földművelő létmód által lehetővé tett elnyomás és elidegenedés, ami miatt bekerítették a közlegelőket azért, hogy ott bütyökmagot termesszenek és megakadályozzák az ősközösségi létformához ontológiailag szükséges mammutvadászatot. És akkor a piramisok, a Colosseum vagy a Notre Dame megalkotásához szükséges kamumunkáról még nem is beszéltem.

Ha sikerülne felszámolni a bütyökmagtermesztést és visszatérhetnénk a mammutöléshez, 8 óra helyett 3-ra csökkenne a napi munkaidő, a felszabaduló időt pedig filozofálásra, művészetekre és a köz előremozdítását szolgáló konstruktív vitákra fordíthatnánk. Ha nem lenne Baalmont és az ő bütyökmaglobbija, akkor a társadalomtudósok nem lennének terrorizálva és végre azzal foglalkoznának, ami a dolguk: a mammutölésen alapuló Tökéletes Társadalom alapjainak lerakásával. Ti ölnétek a mammutot, én meg lennék a Látó, ami már az ősközösségi szkíták finoman szervezett strukturájában is létező szerep volt.

Mert természetesen az én munkám nem kamumunka.

19 megjegyzés:

  1. KGB a butyokmag igenis szakralis es az istenek adomanya az embernek. Mar egy kotablara vesett osi sumer imaban is megemlekeztek a butyokcserjerol, igaz akkor meg ugy hivtak, amit kecskepuffasztobogyonak lehetnek forditani (ugyanis az a kecske amelyik tul sok butyokmagot zabal felpuffad es megdoglik... mas allatok az ektelen buze miatt messze elkerulik a butyokmagcserjeket, valoszinuleg ezert hoztak a kecskevel kapcsolatba).

    Ugyhogy azt hiszem kenytelen leszek megvedeni Baalmontot es megirni a Butyokmag es Szakralitas cimu tanulmanyomat... csak fizetne mar vegre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bz, még nincs kész a tanulmány? Pedig már kiszállíttattam magának 2 konténer tavalyi bütyökmagot! Jó, van még másfél tonna szárított kecskehúsom is. Megkaphatja mind.

      KGB, a mammutlobbija érdekes. Épp a minap gondolkoztam el azon, milyen nagyszerű dolog az állattenyésztés! Eddig még csak kecskékkel volt dolgom, de megfelelő szakember híján a próbálkozás kudarcba fulladt. Ugye jól értettem a bejegyzését, s volna kedve ilyesmivel professzionális szinten is foglalkozni?

      Törlés
    2. Sumerok? Hahaha. Nem voltak azok maris novenytermesztok? Mert akkor az osszakralitashoz fuzodo finom kapcsolatuk mar szet lett tepve es majdnem teljesen deszakralizaltnak tekinthetok. Ugyhogy nekem a sumerokra ne hivatkozzon, meg egyaltalan senkire se, aki mar gabonat termesztett.

      Deszakralizalt piramis mellett meg a kecske is kidoglik! Nemhogy a mammut.

      Törlés
    3. Baalmont, hajlando vagyok a mammutalapu tarsadalom elvi alapjait kidolgozni, de csak napi 3 oraban. Ha ennel tobb idot szannek a feladatra, akkor azzal a deszakralizalt foldmuves tarsadalom reszakralizalasanak a kerekkotoje lennek.

      Törlés
    4. De hiszen a két dolog ugyanaz, csak az egyik az elméleti, a másik pedig a gyakorlati oldal! Vagy tévednék? *bekap néhány sózott, pörkölt bütyökmagot*

      Törlés
    5. Minek néz engem, valami kamumunkásnak, aki tényleges mammutokkal bíbelődik? De hát azok nagyok, büdösek és veszélyesek, szívjanak velük a roncstársadalmisták. Az én erősségem a stratégiaalkotás és a szervezés.

      Törlés
    6. Nem, nem, dehogy! Magától senki nem várja el, hogy nagy, büdös és rég kihalt állatokkal bíbelődjön! Maga ennél sokkal értékesebb munkát végez! *néhány bütyökmagot vet a m̶a̶m̶m̶u̶t̶j̶a̶i̶ kecskéi elé*

      Törlés
    7. Na azert. Hol vannak a mammutvadaszok, akiknek tortenelmi viziot adhatok es megmagyarazhatom nekik, hogy orultseg lenne novenytermesztessel foglalkozni? Kulonos tekintettel a butyokmagra.

      Törlés
  2. Én már posztokkal ezelőtt megmondtam, hogy az egész bütyökmagtéma csak egy svindli: bütyökmagsvindli.

    b.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Butyokmagmutyi zajlik! Kivitelezoi a globalis butyokmaglobbi Viktor melle beepitett ugynokei es a fideszes politikai haszonlesok!

      Tisztogatast akarunk.

      Törlés
    2. A becsületes bütyökmagtermelők nevében szívesen az élére állnék egy efféle tisztogatásnak! Vizsgáljuk ki, mi zajlik a bütyökmagmutyi hátterében, és sújtsunk le a felelősökre!

      Törlés
    3. Elobb ahhoz be kell bizonyitania, hogy maga nem a globalis butyokmaglobbi kriptougynoke. Husegeskut alairta mar? Bz249-nel kell.

      Törlés
  3. De nem ma, mert lejart a 2 oras munkaido.

    VálaszTörlés
  4. Es Baalmont, koztudott, hogy a butyokmagot nem termelik, hanem magatol (itt most nem azt kell erteni, hogy On miatt, hanem a butyokmag sajat magatol) terem, sot komoly vegyszeres kezeles nelkul szinte lehetetlen a kiirtasa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maga inkább készítse már el végre a beígért tanulmányt, ahelyett, hogy kioktatni próbál bütyökmag-kérdésben! Engem! Az talán nem termelés, hogy minden erőmmel akadályozom a kiirtását?

      Adja csak azt a papírost is, hol kell aláírni?

      Törlés
  5. bz, szerintem vágja meg alaposan ezt a bütyökmagkofát azért a blausájnért, amivel KGB kopóit szeretné lerázni

    b.

    VálaszTörlés
  6. kérem én nem beszélek külföldiül, azt mondja, hogy Baalmont hamis pénzzel próbált meg korrumpálni?

    VálaszTörlés
  7. Nem érti mi az a kofa? Baalmont az importpigmeusaival mások földjéről éjjeli robotban összelopatott tavalyi száradt-rothadt bütyökmagját magának extraprofittal próbálja mérni.

    VálaszTörlés
  8. Bz249, megbizhatunk ebben a Baalmontban? Szakralis ez az ember?
    Jelzem, a szerzodesben rogzitett reszemet nem kaptam meg a husegesku-dijbol. Globalpenzben kerem, mielott megkerdezne, a nyomorult butyokmagjat tartsa meg maganak.

    VálaszTörlés