Sztori

Szó, szó, szó. Milyen egyszerű lenne elhessegetni őket, mint “üres szavakat”, de gondoljunk csak bele: melyikünk látott már nemzetstratégiát? Vagy szakrális vezérséget? Vagy a dicsőséges pozsonyi csatát? Ezekről a lényeges dolgokról a szavak által szereztünk tudomást és a szavak helyezték el őket ontológiánkban. Olyan bonyolultak ezek a fogalmak továbbá a mögöttük álló mélyszerkezet, hogy átlagember meg sem értheti őket. Viszont nem is fontos, hogy megértse őket, elég, ha egyszerűen elhiszi őket.

És ezzel el is jutottunk a szavak erejéhez.

Korunk bonyolult világában a megértés már a múlté. A racionálisan gondolkodó ember egy mítosz, helyette szavak által programozott hívőkkel kell számolnunk. A mi feladatunk tehát az, hogy kitaláljuk a sztorikat, amikre rezonálnak, a szavakat, amelyek megmozgatják őket. Ha ez sikerül, akkor hatalmat nyerünk felettük és azt teszik, amit mi akarunk. Illetve amit a magyarság nemzetstratégiája a hazafiaktól megkövetel.

Ez a mi munkánk és nem is kevés.

A kibontakozás útjában leginkább az az egymillió volt SZDSZ-szavazó zombi áll, akik azt delirálták 1989-ben, hogy Magyarországon kommunista diktatúra volt. Pedig nem kommunista, hanem liberális diktatúra volt a '80-as években Magyarországon és az SZDSZ – a globálhatalom lokálhatalma - csupán lepapírozni akarta a helyzetet. Roppantul hálátlan dolog főhatalmistának lenni úgy, hogy mindenki más csak egy rozzant könyvmolyt lát bennünk. Az SZDSZ tehát 1989-ben akarta a főhatalommal járó megbecsülést is és kitalálta hozzá a szavakat.

Egymillió szavazót etetett meg és ez az egymillió szavazó most a mi problémánk.

Ezért kell egy új illiberális történet, ami megmondja nekik, hogy miért jó, ha a magyarság létkérdéseire és a szakrális főhatalomra szavaznak ezután. Agyuk, hogy megértsék, miért jó ez nekik, vagy ha nem is jó nekik, miért kell mégis megtenniük, úgy sincs hozzá.