A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazugság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazugság. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 9., vasárnap

Hazudnak

Ukrajnában események történnek, de nagy hiba volna most a nemzeti szocialista oldalnak megszólalnia. Az idegenpártiak csak erre várnak. Helyette beszélek valami másról.

Őszödi beszéd elmondásakor hazudott Gyurcsány!

Milyen hazug dolog is ez a hazugság! Lehet úgy hazudni, hogy még a hazugság ténye is hazugság. Gyurcsány hazugságbeszédet mondott, de úgy hazudott, hogy a legnyilvánvalóbb hazugságot igazságnak vették a hallgatói.

Ugye, milyen végtelenül rafinált?

Mert amikor azt mondta, hogy hazudtak éjjel és nappal, az volt a hazugság. Azt is mondta, hogy elkúrtuk, akkor is hazudott. Szó nem volt arról, hogy elkúrták volna, mert az azt jelentené, hogy a magyar nép esetleg túl sokat vett volna ki a globális közösből. Egyáltalán nem ez a helyzet. Mi, magyarok csak annyit vettünk ki a globális közösből, ami járt. Méltón akartunk élni, hát már ez is baj? Annyi évszázadnyi birodalmi megtaposottság után csak járt már nekünk egy kis méltó élet, hát nem?

Gyurcsány egy hazug, de a legnagyobb hazugsága az elkúráshazugság volt. Elkúrásról szó sem volt, semmi nem volt elkúrva. Pusztán az történt, hogy amikor el akartuk venni, ami járt, akkor a Birodalom rácsapott a kezünkre.

2012. február 1., szerda

Kréta

Martin Schulz nem egyszerűen nyugati, hanem baloldali is. Ezek után azt meri állítani Viktorról, a Vezérről, hogy hazudik. Ha minden nyugati hazudik, viszont mi, kínaiak mindig igazat mondunk, akkor mit jelent a Schulz állítása a létvalóságok ontológiájában?

Az elméleti fizika második törvényének felhasználásával rögtön belátható, hogy Schulzról bizonyosodott be hazug volta, vagyis Viktor mondott igazat. A valóság mélyszerkezeti elemzéséhez ez azonban kevés. Azt is tudnunk kell, mikor mondott igazat a Viktor? Amikor birodalmi szupersztár volt, akkor biztos nem. Akkor kezdett igazat mondani, amikor elvetette a Nyugat kesztyűbábjának ráosztott szerepét és elkezdett harcolni a magyarság sorsérdekéért, vagyis azért, hogy több legyen a zsozsó. A tiszta emberi eszmények és az erkölcs győzedelmeskedését a nyugati hazugságkastélyon nem engedhette a birodalmi moloch, így Viktor most taktikai elszakadásra kényszerült.

Harcostársaim, Viktornak most egy ideig az Ellenség nyelvét kell beszélnie. Nagy fájdalom ez nekünk, de biztosíthatlak titeket, még nagyobb kín ez neki. Hazugságokat mondani napról napra, ez megviseli még a legkeményebb küzdőt is. Én azonban továbbra is itt maradok és elmondom nektek az Igazságot, ha már Viktor nem teheti. Aztán egy napon csatlakozni fog hozzánk megint, mert a hazugságbirodalom végnapjai már nem tarthatnak soká. Talán holnap, talán ezer év múlva, de a Birodalom összedől majd.

Ebben teljesen biztos vagyok.