2010. október 2., szombat

Rendszerszint

Most, hogy mindjárt vége van a 8 éve tartó kampányoknak, ideje, hogy elkezdjünk komolyan beszélni.

Van a Nyugat meg a fejlettség. Meg ezen kívül van a Kelet, az ugar meg a mocsár.

Hogyan csúsztunk idáig? Alaposan analizálva a Nyugat és a Kelet közötti különbségeket egyből szembetűnik, hogy a Fejlett Nyugaton van ingatlanadó, a Mucsai Keleten pedig nincs ingatlanadó.

A megoldás ezek után egyértelmű: ingatlanadó vagy halál! Más, logikus érvek is vannak, miért az ingatlanadó a kibontakozás rendszerszintű záloga.

A Piac és a Verseny jó. Sajnos azonban olyan mellékhatása is van, hogy a Verseny az adók terén azt jelenti, hogy ha valahol csökken az adó, akkor odamegy az üzlet. Emiatt a Verseny szempontjából haladó az egykulcsos adó, de ügyelnünk kell, nehogy emiatt egy ámokfutó menetrend pályájára kerüljön az ország.

Úgy igazságos, hogy ha csökken egy adó, akkor azt kompenzálja egy másik.

És most jöjjenek újabb pontjaim.

  1. Az adócsaló minimálbéresek palotákban élnek. Az ingatlanadó bevezetése után nem tehetik majd meg, hogy kikerüljék a közösbe való adakozást.
  2. A föld ára azért alacsony Magyarországon, mert nincsen megadóztatva. Ha meg lenne adóztatva, egyből megnőne az ára, ami nagy lépés lenne a Nyugat felé. Ingatlanadót a termőföldre is!
  3. Az ingatlanadózás egy csomó hivatalnoknak ad munkát, ami csökkenti a munkanélküliséget és végre lehetőséget nyújt arra, hogy egy csomó hivatalnokot kirúgjunk a vízfejként működő települési önkormányzatoktól hatékonyabb járási önkormányzatokká alakítva őket, amelyek elviselik az ingatlanadót beszedő hivatalnokok magas költségét.

Ezen változások mindegyike rendszerszinten rengeti meg a magyar ugart.

8 megjegyzés:

  1. KGB, a búzán azt hiszik, hogy viccel:
    http://mandiner.hu/cikk/20101002_nincs_valasztas#comment217904
    Vagy vírusmarketinget folytat?

    VálaszTörlés
  2. Semmi kozom ahhoz a kommer bpalcsohoz. Ha kell, becsuletszavamat adom ra.

    Nagyon szomoru, hogy a tisztanlato embereknek a guny es a lekopkodes jut osztalyreszul, mint mindig. Mucsa. Ugar. Mocsar.

    VálaszTörlés
  3. Akkor bizonyára nem bánja, ha a fiaim elbeszélgetnek vele.

    VálaszTörlés
  4. Nem fogja tudni elkapni. Valtogatja az IP cimet es a nickjeit.

    VálaszTörlés
  5. Ilyen jól ismeri? Ezek szerint mégiscsak magának dolgozik.

    VálaszTörlés
  6. Mi ez, valami kihallgatás?
    Maga nincs abban a pozícióban, hogy engem kihallgathasson. Kapja el bpalcsot és őt kihallgathatja. Bár a maga képességeit nézve nem hiszem, hogy meglesz a mai kihallgatnivalója.

    VálaszTörlés
  7. Jelzem, bpalcso nem én vagyok. Tessenek a vincenten keresgélni, ott elitek vannak, azokkal tárgyalok.

    VálaszTörlés
  8. KGB, bpalcso azt vallotta, hogy magától kapta a megbízást a vírusmarketingre.

    VálaszTörlés