Martonyi hidrához, azaz sokfejű, emberevő, ontológikus létenergiákat szivattyúzó szörnyeteghez hasonlította a bürokráciát. Ez "felületesen" "jól hangzik", de nézzünk a szavak mögé. 1998 és 2002 között én is a bürokrácia voltam, vagyis az állam én voltam. Az állam meg maga a hatalom és ha Jó Hatalom van (szemben a nemszakrális Rossz Hatalommal), akkor a nemzetstratégia felszárnyal és létgyarapodás van.
Pont most legyen kisebb a Hatalom, amikor végre Jó?
Itt ezen a ponton el kell ismételnem a Hatalom Első Törvényét, ami így szól: a Hatalom nem fogy el, csak átalakul. Tehát ha a Jó Hatalom visszaszorul, akkor helyére másmilyen Hatalom nyomul be. Hatalmak állnak lesben benyomulásra várva és sejthetik, hogy nem a Jók. Ha Jó Hatalmak lennének, akkor nyílt sisakkal kiállnának és azt mondanák: emberek, itt vagyok én, a Jó Hatalom, imádjatok. És ha szakrális emberek lennének - amint nálunk 20 évnyi globálliberális pusztítás után nem azok! - akkor imádnák a Jó Hatalmat.
Mondhatjuk, hogy nálunk 11%, nyugaton meg 4%. Ezek számok, amik nem jelentenek semmit, amíg a szociálontológiai részletek mögé nem nézünk. Nyugat egyfelől haldoklik, miközben bömböl a keleti szél. Ez már önmagában megmutatja, mit érhetünk el a 4% majmolásával. Aztán pedig a nyugaton mikroszinten szakralitás van, Magyarországon pedig a tőkeszivattyú ül tort 100 éve. De különösen az elmúlt "demokratikus" 20 évben.
Ha tehát a Jó Hatalom kivonul valahonnan, oda egy másik Jó Hatalomnak kell benyomulnia. Jó Hatalomnak, tehát szakrálisnak.
Elismétlem.
Jó Hatalomnak, tehát szakrálisnak.
2011. április 29., péntek
2011. április 22., péntek
Energiavámpír
Azt mondja ez a szakrális ember, hogy ő adakozik az államadósság csökkentéséért és erre buzdít másokat is. De vigyázat. Ha csak a "valóságot" látjuk a Valóság helyett, a legnagyobb jóindulat is csak a károkat növeli. Arról most nem is beszélek, hogy "kriptoszakrálisok" is a maguk "valóságával" házalva zavarhatják meg a tisztánlátásunkat.
Az adósság nem egyszerűen pénzt jelent. 12 millió a szint. Akinek ennél kevesebb pénze van, az nem tud mással fizetni, mint az életével, amit az energiavámpírok nem is fognak habozni elszivattyúzni. Képzeljük csak el, ahogy a magyar nemzet 80 százalékát csak úgy egyszerűen "elszivattyúzzák" hogy helyettük csak kiszáradt múmiák maradjanak.
Ezt a szörnyű apokalipszist csak egyféleképpen lehet elkerülni. Nem fizetünk. Se muszájból, se adakozásból, sehogy. Ami a mi pénzünk, az a mi pénzünk, egyszer megszereztük, ráülünk és nem adjuk az energiavámpíroknak. Aki nem így tesz, az egyértelmű, hogy nem hazafi.
A For a better Tirpákbokrétás blog is nagy tisztelettel köszönti Lászlót, a professzort születésnapján. Egyedül mondja a véleményterroristák kakofón handabandázása ellenében és részünkről a megtiszteltetés, hogy az Igazság terjesztéséhez szerény eszközeinkkel is hozzájárulhatunk.

2011. április 19., kedd
És hol a zsozsóm?
Persze, mehet a parasztvakítás ezzel az alkotmányozással, kell a cirkusz a népnek. Amíg azonban a prolik azon csámcsognak, hogy érvényes-e az Aranybulla, mi beszéljünk komoly dolgokról.
Hol a zsozsóm, bazdmeg?
Kéz kezet mos, zsíros kezek zsíros kerekeket zsíroznak és nekem sehol egy jó haverom, aki megfinanszírozná a Modern Képmesék következő 100 részét.
Azonnal hozzanak kétharmados törvényt arról, hogy nekem erre a célra jár 10 milliárd. Közpénzből.

2011. április 14., csütörtök
Pedofil papok vannak
Hiába tusolja el a Vatikán, az én számat sose lehetett befogni a pedofil papok ügyében.
Pedofil papok vannak. És nem elegendő, hogy ezek a pedofil papok megrontanak, de még külön főnökük is van, a pápai nuncius. Ezek a nunciusok egyfajta keresztapaként tesznek arról, hogy a pedofil papok akadálytalanul tevékenykedhessenek. Például ez a nuncius is, amikor leleplezték előtte a pedofil papokat, a bejelentőknek azt mondta, hogy forduljanak a bírósághoz meg a rendőrséghez.
Haha, majd pont a bíróság meg a rendőrség mer ujjat húzni a pedofil papokkal!
Így ténykedett ez a nuncius évekig, amíg égig nem ért a botrány. Akkor aztán váratlan hirtelenséggel megbukott, ezzel is igazolva a vádakat. Nyolc év után csúfos sebességgel kénytelen távozni. Most kénytelen Szlovéniában nunciuskodni meg Koszovóban követeskedni - elég, ha a térképre nézünk és rögtön nyilvánvalóvá válik, mit kellett itt eltussolni. Magyarország után Szlovénia vagy pláne Koszovó? Biztos olyan volt a nuncius arca, amikor ezt meghallotta, mintha citromba harapott volna!
Hanem miért távozhat a tussoló büntetlenül, kérdem én? Miért nem kapják el a magyar-szlovén vagy magyar-koszovói határon, hogy hohohó, nuncius elvtárs, aztán a tussolással mi volt? A nunciusi beavatkozásra beindult bírósági ügyekben vajon ki áll a bíró elé, talán majd a pedofil papok? Ennek kellett volna történnie, erre a vatikáni követet nyolc évnyi követeskedés és tussolás után az elnök meg a miniszterelnök-helyettes búcsúztatja.
Ezt is hozzáírtam a listához, amit el fogok számoltatni, ha eljön az én időm.

2011. április 12., kedd
Fel az űrre!
Mit tettetek ma, hogy az űrbe jussatok, elkényelmesedett, puhány barmok?
Sejthettem volna. Semmit.
Üldögéltek itt a nagy jólétben, precíziós bombákkal a repülőgéphordozótokon, Interneten trollkodva és azt hiszitek, hogy minden kurva jól van. Hát egy nagy lófaszt. Semmi sincs jól. Nagyapáitok, akik béresként dolgoztak a módosaknál ugyanolyan messzi voltak lényegében a Holdtól, mint ti. Szart se ér a precíziós bomba meg a faszbúk, ha nincs ember a Holdon.
Most mondhatnátok, hogy minek menni a Holdra, amikor ott hideg van és sokba kerül.
Na az ilyen defetista, frontlógós mentalitástól baszom fel igazán az agyam! A nyomorult buznyákjaitokat, hülyécskéim, csak az egészségügyi ellátásnál kell megspórolni. Ha arról van szó, hogy az űrbe kell menni, akkor ott a Piac és a Verseny szabályai nem érvényesek. Kolumbusz se azt kérdezte, miért is éri meg neki, ha felfedezi Amerikát, hanem ment, mert elege volt a begyöpösödöttségből és az áporodottságból. Ezt a begyöpösödöttséget és áporodottságot érzem belőletek dűlni, amikor a költségeket merészelitek firtatni.
Ennyit a lebaszásról, most jöjjenek a célok. Persze limitált célok, amelyeket a ti szerencsétlen képességeitekkel is meg lehet valósítani. Kitűzöm nektek azt a célt, hogy mindennap egy méterrel közelebb kell kerülnötök a Holdhoz. Holnap elég, ha felálltok egy székre. Holnapután felmásztok a konyhalétrára. Holnapután-után felmentek a padlásra. Nem nagy ügy, de mindennap egy kicsit tovább juttok. 30 év alatt, amire átlagosan még számíthattok 10 kilométerrel juthattok közelebb a Holdhoz. Ami pont 10 kilométerrel több, mint amit a béres nagyapátok elért.
Ezt aztán ráhagyhatjátok a gyerekeitekre.

2011. április 11., hétfő
Léteznek az UFÓ-k!
Megmondta a Mester, nem megmondta?
Forrás???
Nesztek, bazdmeg, forrás.
Itt van még egy forrás a hitetleneknek.
Még a magyar ugarra is eljutott a hír, akármennyire is újabb vereség ez Orbánnak.
Most már hisztek a Mesterben???

2011. április 8., péntek
Győztünk
Nyifogó pacifisták rajzanak még a blogoszférában is. Megmondjam, mitől szaporodtak el ezek a véglények? Mert nincs egy Háború, amit magukénak érezhetnek. Ami olyan, mint a 6:3 az Aranycsapattal, hogy megdobban a szívünk együtt, ez az, ezt mi csináltuk, jól elkentük a szájukat! Ha ilyen nincs, akkor a pacifisták előbukkannak a féreglyukból és nyekeregnek vagy mit tudom én, mit szoktak a férgek csinálni, ha hazudnak. Szóval azt nyekergik, hogy mit keresünk mi ott, még a végén megböknek szúrós bottal, a bombát meg szépen kiállíthatnánk az interaktív bombamúzeumban. Mind az egy darabot. Egyszeri költség, örök haszon.
Nem úgy, mintha felrobbantanánk, ugye.
A közösségteremtő háború ismérvei tehát:
Érzitek az európai integráció erejét, bazdmeg?

- Sikeres. Sikertelen háborúval teli a padlás, hogy csak a fiatalkorú bűnözők hordáinak '56-os pusztítását említsem. Jönni, látni, győzni, ez alapkövetelmény. Ezért aztán elég legyen abból, hogy erős és eltökélt birodalmakat bökdösünk a szúrós botunkkal. A mi szintünk a beduin horda.
- Undorító ellenség. Nyilván nem akarjuk, hogy a pacifisták síró gyerekek, sőt, egyáltalán, emberek képeivel uszítsák a békés polgárokat, ugye? Az ideális ellenség a zombik lennének. Ha nincs zombi, akkor valami olyasmi, amit a békés polgárok nem tudnak a zombitól megkülönböztetni. Wink, wink, you get the idea.
- Olcsó. A leglelkesebb hazafi harci kedve is elpárolog, ha sorba kell állni Milka csokiért. Hogy azt a kellemetlenséget, hogy esetleg az ellenség lő rá, már ne is említsem. Ezért a háborúnak költséghatékonynak kell lennie. Nem elfelejteni, hogy itt nem holmi territoriális ősemberizmusról van szó, hanem közösségi élmény fabrikálásáról. Bemegyünk, lövünk - nem sokat, a lőszer pénzbe kerül - elmegyünk és a többi a média dolga. Az én dolgom. És ne aggódjatok, ha én győzni akarok, akkor győzök is.
- Van repülőgéphordozó. Figyi, ez nem a kőkorszak de még csak nem is a Wehrmacht. Botok vagy ágyúk nem elegendő. Repülőgéphordozó KELL. Aki ezt nem érzi, az húzhat a blogról a picsába, úgyis kimoderálom, mint a szart.
Érzitek az európai integráció erejét, bazdmeg?
2011. április 7., csütörtök
Az adósságról ismét
Az elitek most írják az új alaptörvényt a régi helyett, amit én se alkotmánynak, se alaptörvénynek nem nevezek, hanem csak egyszerűen Terminátornak. Mert minek nevezzek egy rákosista-sztálinista irományt, amiben ezek a szövegek találhatók:
1. paragrafus: Adós, fizess!
2. paragrafus: A komprádorszivattyút kikapcsolni TILOS!
3. paragrafus: Aranytojást tojó tyúkot nem zabál a sok hülye hedonista magyar paraszt!
Már a régi Iromány stílusa is sokkoló, aztán a Láthatatlan Irományról, amit az Irománybíróság csinált belőle már ne is beszéljünk. A vak is látja, hogy ennek az Irománynak egyetlen célja van, hogy minden kis vagyonkánkat elszürcsölhesse a szivattyú a Birodalmistákhoz. Ezek nem tudnak egy helyben megülni, országról országra költöznek és ahol letanyáznak, onnan jön Magyarországra a következő megszálló szivattyúügynök.
Nagyon helyes, hogy az új Alaptörvény (nem Alkotmány, mert az már van nekünk ezer éve. Naná, hogy szakrális.) lecsap a szivattyú rejtekhelyére, az adósságra. Az adósság nem miattunk van. Tőlünk elvettek és amit elvettek, azt pótolni kellett valahogyan, arra kellett az adósság. Világos, hogy az adósságot azon kell követelni, aki elvett, különös tekintettel a Birodalmistákra, meg magyar helytartóikra, mint Bokros Lajos meg Széll Kálmán. Kis szívem minden dobbanásával helyeslem tehát azt, hogy az új Alaptörvény így kezdődjön:
1. paragrafus: Az adósság ROSSZ!
Óvatosságra intenék viszont. Nehogy a ló másik oldalára essünk át a nagy igyekezetben. Nehogy a ROSSZ adósságtól visszafizetéssel próbáljunk megszabadulni, hiszen az további fluktuációt okozna a létenergia ontológiájában. Tehát muszáj, egyszerűen muszáj beiktatni egy újabb paragrafust:
2. paragrafus: Adósságot vissza NEM fizetünk!
Nekünk, hazafiaknak két hetünk van már csak, hogy ezt a passzust belegyúrjuk. Eddig ezt sikerült beletömni:
Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.
Ez még pontosítjuk egy kicsit és Széll Kálmánt megütheti a guta a pokolban. Mert a megszorítók oda kerülnek.

2011. április 5., kedd
A faszkalap
Bocs a ritkás megmondásokért, háborút kellett néznem. Nincs annál jobb, mint amikor a kis hangyaemberkék gyapálják egymást a mikroszkóp alatt, én pedig vuvuzelázhatok egy jobban sikerült belezésnél.
Minden jónak vége szakad egyszer. A mieink győztek és én megint beledőlök a megmondás hámjába, hogy ekeként szántsam fel vele a magyar ugart.
A Lázár-témát nem lehet megkerülni.
Szóval van ez a Lázár, a költségtérítéses. Meg ismertem egy másik embert, aki lopott. Mindketten téglákból építették a házukat, talán nem véletlen az egybeesés.
Ez volt régen, most meg az van, hogy Lázár frakcióvezető és szar alak. Lázár egy fosfej. Egy faszkalap. Egy mocsadék. Lázár fogott egy hirdetést, benne megmocskolta az ellenfeleit és nyilvánosságra hozta a helyi lapban. Persze annyira nem volt tökös legény, hogy a saját nevét írja a hirdetés alá, de tudjuk mi nagyon jól, ki szokott itt nyilvánosságra hozogatni magántitkokat.
Az Emlékpont Alapítvány. Az.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)