2013. június 27., csütörtök

Extraprofit

A nyugati Európa ismét bizonyította perfiditását és hazug természetét azzal, hogy csak most engedte ki a magyarságot a túlzottdeficit-eljárás alól. Miért éppen most? Miért minket gyötörnek, amikor pedig mindenki más deficites? És egyáltalán, miért van az, hogy még ez a deficit is a magyarságra tör? Mitől keletkezik és hogy lehetne szabadságharcot folytatni ellene?

Ahhoz, hogy megértsük a deficit igazi okozóit, meg kell értenünk, honnan van pénze az államnak és mire költi. Az állam a gazdagok és a dölyfösök pénzét veszi el, hogy mindenkinek jobb legyen. Például autópályát épít belőle, ami nem csak a magyar embereknek jobb, de a Globális Szuperstruktúra kamionjai is gyorsabban jutnak el a helyszínekre, ahol a kizsákmányolás folyik. Márpedig egy autópálya nem olcsó dolog, minden kilométere milliárdokba kerül. Amikor pedig a Világ Főhatalmát megkéri az állam, hogy ugyan fizesse ki az autópályát, mivel az az ő kamionjainak épült, akkor a Világkormány beint és olyan országba megy, ahol olcsóbban épülnek az utak.

Ez a bajnak csak az egyik fele. A másik fele az, hogy a Háttérbirodalom a magyar embereknek sem fizeti meg, ami jár. A reálbér nem nőtt, hanem ott van az életszínvonal, ahol 35 éve. Tehát az államnak az autópályákért és sok egyébért járó bevételét a magyar emberek se fizethetik.

Hol a zsozsó, kérdezhetném drámaian?

Mert valahol csak van az a zsozsó, olyan nincs, hogy a zsozsó csak úgy ne legyen. A szorgos magyar nemzettörzs tagjai ugyanúgy ledolgozzák a napi 8-10 órát, akkor pedig a zsozsónak meg kell lennie. Ha meg akarjuk találni a zsozsót, akkor azt kell figyelnünk, hol tör fel buzgárként. Annak a buzgárnak a magyarországi végén realizálják az extraprofitot. Amint sejthetik, nemzettársak, a buzgárt könnyű megtalálni. A perfid és hazug Nyugaton tör fel.

Kizsákmányoltatásunk oka az, hogy a Nyugat autót, motoros fogkefét, okostelefont és alpesicsokoládét ad el nekünk azzal a céllal, hogy azokon extraprofitot realizáljon. Viszont nem adja meg a zsozsót, ami jár nekünk azért, hogy megvehessük ezeket a javakat, ezáltal boldogan tudjuk újratermelni a humántőkét. Az államnak se adja meg a javakat, ami ahhoz kell neki, hogy milliárdokért autópályát építhessen. Így aztán humán- és állami deficit halmozódik fel. Meg kell azonban érteni, hogy ez a deficit és betömésére felvett hitelért szedett kamat perfid és hazug, nincs mögötte semmi igazságosság. Ha a Nyugat megfizette volna a humán erőforrás árát és mindazt, ami jár, akkor nem lett volna sem magánhitel, sem állami deficit. Akkor nem lett volna gazdasági szabadságharc se és most nem lenne az a kommunikációs probléma, hogy az emberek nem értik meg, hová lett a zsozsó a szabadságharc ellenére.

Ebben a helyzetben az egyetlen épeszű megoldás az, ha a Nyugat is megérti, hogy Magyarország nem fizeti ki az igazságtalanul nyakunkba lőcsölt hitelt. Továbbá több zsozsót is akarunk, úgy az államnak, mint a magyar embereknek.

Egyelőre most ezt a kettőt akarjuk.

10 megjegyzés:

  1. Hogyúgyvan!

    Bejegyezte Kovátsch Gamma Bertalan for president!


    /rézevőfiamór/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rézevőfiamór, tudnia kell, hogy a koztarsasagi elnok egy konstrukcio. Ennek ellenere en szivesen lennek elnok, de csakis a Nemzet Elnoke. Elso lepeskent olyan elnoki rendszerben gondolkozom, ahol az elnoki cim szakralis tartalommal telik meg.

      Törlés
  2. "Kizsákmányoltatásunk oka az, hogy a Nyugat autót, motoros fogkefét, okostelefont és alpesicsokoládét ad el nekünk azzal a céllal, hogy azokon extraprofitot realizáljon. "

    Mindezt teszi úgy, hogy pisztoly tart a fejünkhöz és ha nem vesszük meg lelő. Amúgy meg lehet gyártani itthon fogkefét és eladni külföldön szintén extraprofitért. Ahogy ezt néhány ügyes cég meg is csinálta (Graphisoft, Prezi, Fornetti stb.). Ők akkor most a "nyugatiakat" zsákmányolják ki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nevtelen, talan azt kivanja, hogy a magyarsag emberhez nem melto eletet eljen, Csepel biciklivel jarjon auto helyett, Tibi csokival rontsa a fogait, amely fogakat aztan butyokmagcserje gyokerevel sikaljon?

      Jar nekunk az emberhez melto elet es ha a Nyugat azt akarja, hogy elfogyasszuk az altaluk megtermelt javakat, biztositsa is ehhez a szukseges forrasokat is!

      Vagy kulonben ...

      Törlés
    2. KGB ne mondja, hogy a Nyugat semmit se ad nekunk. Legutobb peldaul kaptunk toluk egy arvizet, ingyen. Szoval az egesz csak a diplomacia kerdese.

      Törlés
  3. A Nyugat adott arvizet, de elvette a fokgazdalkodast. Igy aztan az arvizbol semmi hasznunk nem lett. Ilyenek ezek, egyik kezukkel adnak, a masikkal elvesznek.

    VálaszTörlés
  4. "hogy a magyarsag emberhez nem melto eletet eljen, Csepel biciklivel jarjon auto helyett" az autó az emberhez méltó élet feltétele? hm, mik vannak! Nekünk pl. úgy 30 éve nincs kocsink, mégse érzem úgy, hogy nagyon hiányozna.

    Addig leszünk szarban nagyjából, amíg elhisszük, hogy mindig valaki más a felelős a bajainkért. Bár kétségtelenül könnyebb másokat hibáztatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gábor, maga az egyik legfogasabb nemzetstratégiai dilemmát pedzegeti. Szakrálisan az lenne a fenntartható, ha a magyarság széles tömegei vetnék el a nem fenntartható technológiai túlfogyasztást és térne át fenntartható fogyasztásra. Azonban sajnos túl sok a konzumidióta, akik szavazhatnak is. Nekik az autó fontos.

      Bárcsak több lenne olyan emberből, mint maga.

      Törlés
    2. Miért nevezi konzumidiótáknak az embertársait? Minden ember egyedi,és a maga nemében tökéletes.

      Törlés
    3. Itt nem az egyén értékéről beszélünk, hanem arról, hogy mindenkinek megvan a helye a társadalmi piramis kristályrendszerében. Aki nem képes visszafogni magát és még a bolygó elpusztítása árán is új lapostévét akar magának, attól el kell venni a döntési lehetőséget. Kizárólag azért, hogy megvédjük saját magától.

      Törlés