Öt éve, 2008 szeptemberében omlott össze a neoliberális világrend. Öt
éve, 2008 szeptembere óta a világ ontológiai értelemben már nem létezik.
Nem létezik, mivel a neoliberális ontológiának vége, de ezt a
globálkomprádorok kezében levő média elhazudta, így sok konzumidióta még
mindig azt hiszi, hogy nem volt létmódváltás. Így ülünk itt
világmagyarázat nélkül; a hazugságra épülő birodalmista magyarázat
megbukott, az emberek fejében mégis túlélt. Hiába tudjuk mi, a Látók,
hogy ennyi volt, vége, ha nem elég jó a kommunikáció, hogy ezt a tényt a
szennymédiától eltompult fejekbe is beleírhassuk.
A nem létező világ furcsa abszurditása különös lényeket hozott létre.
Neoliberális bloggerek próbálják elhazudni a nyilvánvaló igazságot.
Tartótisztjeik nem szóltak még nekik, hogy a háborúnak vége? Vagy
szóltak, de a fanatizált zombihorda már nem hallgat rájuk se? Itt van például az álnév alatt bomlasztó Lakner Dávid a Mandiner nevű neoliberális rémblogról, aki nívótlan, egymondatos benyögésekkel
gúnyolódik rajtam, de csak magáról állít ki szánalmas bizonyítványt.
Hol a zsozsó, Dávid? Hazudjál valamit, légyszíves.
Ezer milliárd milliárd dollár tűnt el. A pénzfolyadék elmélete alapján a
pénz nem tűnik el, hanem buzgárként tör fel másutt. Aki egy kicsit
gondolkodik, az tudja, hogy vízjeles papírra nyomott, míves bankjegyek
nem tűnnek el csak úgy, pláne nem ezer milliárd milliárd dollár. Ha azt a
pénzt akár csak elégették is, a füstje eltéveszthetetlen lett volna. Ha
az az ezer milliárd milliárd dollár a tiborcok zsebében lenne, akkor
nem létfogyatkozás lenne, hanem létkövéredés, és nekem nem kellene azon
aggódnom, hogy a Magyar Ügyet hogyan fogom képviselni egy esetleges kormányváltás után. Elengedhetetlen tehát, hogy megtaláljuk, hova
rejtették a zsozsót, akárhogy is uszít Lakner Dávid. Meg is mondom, hol
van az emberek pénze: a globálburzsoázia tette zsebre, hogy
luxusfogyasztásra költse, miközben a magyararcúaknak már benzinre se
telik!
Van ugyanis egy füstölgő pisztoly, egy eltéveszthetetlen bizonyíték. A
válság idején az Economist, a Birodalom szócsöve forradalommal, kőtörő
kalapácsokkal betört ajtókkal, szabadságharcos tömegekkel riogatott.
Kinek lehetett ez érdeke? Csak a létfosztóknak, a fogyatkozópártiaknak, a
szivattyúsoknak. Folyami öntéstalajból bütyökmagot sarjasztó szakrálnép
sarjának, mint nekem, meg se fordulna a fejemben, hogy
szabadságharcról, áradó forradalmi tömegekről, kalapácsokkal bevert érckapukról fantáziáljak.
Ezt cáfolja meg Lakner Dávid, ha tudja.
2013. szeptember 25., szerda
Lakner Dávid hazugságai
2013. szeptember 18., szerda
A Magyar Ügy jövője
Forradalom és szabadságharc! Mily megkapó látvány volt, amikor a 2010-ben forradalmi üzenetekkel kampányoló Viktor mögé egy emberként
állt oda a nép a globálkomprádorok megtörését és szakrális alkotmányt
követelve, egy emberként fogadva el a Győztes Csapat igazságát! Ma már történelem. Három év kíméletlen létharc után ideje
megkérdeznünk, ment-e a világ a forradalom által elébb? Mi lett volna,
ha Hegedűs hadnagy módjára feladjuk az egri várat és nem védjük meg
hősiesen a magyar törzsszövetségieket a birodalmi martalóctőkétől?
Mi lett volna, azt nem tudhatjuk. Jobb biztos nem lett volna, hanem ezzel szemben rosszabb lett volna. Az embereknek. De értik-e ezt az emberek, különösen azok alsóbbrendű, konzumidióta része? Mint tudjuk, a gyomormagyarok csak a hasukra hallgatnak. Az egyetlen dolog, amit értenek, a költség-haszon elemzés. Őszintén meg kell nekik mondani, lehet, hogy rosszabbul élünk, mint 32 éve. Azonban még sokkal rosszabbul élnénk, ha a globálkomprádorok globálszivattyúja szárazra szívta volna a létteret. Akkor nem egyszerűen drága lenne a benzin, de benzin se lenne.
Meglehet, hogy a Fidesz jövőre nem nyeri meg a választást és Viktor helyett más lesz a Vezér. Én azonban az új Vezérnek is szívesen adok tanácsokat. Mit szívesen adok, a titáni csatában, amikor a magyar faj élethalálharcát vívja az Idegen Érdekekkel, nekem - és minden magyarszívűnek - kötelességem az Igazságot az állami politika szintjére emelnem.
Ne higgyék a konzumidióták, hogy holmi választással megszabadulhatnak a Magyar Ügytől.

Címkék:
hegedűs hadnagy,
léttér,
magyar ügy
2013. szeptember 11., szerda
2014 tétje
Foglaljuk tehát össze tanulmánysorozatomban eddig kifejtett megállapításokat a Magyar Létontológiai Térről. Vannak a francia forradalmárok, akik létrehozták a globális SZDSZ-t. A globális SZDSZ célja a
magyarság kifosztása és kipusztítása. A francia forradalmárok szefárd ága felelős a "baloldal" nevű átverésért, amivel a munkásságot tartják
ellenőrzésük alatt. A lakájértelmiséget és a labancarisztokráciát pedig
gondosan kihipózták, hogy a létszivattyúzás elé ne gördíthessenek
akadályt. Mindez azt eredményezte, hogy a magyar törzsszövetség ott áll a
sírgödör szélén.
Mi a teendő?
A magyar politikai élet szereplői nem képesek megakadályozni ezt a példátlan létmegsemmisítést. Gondoljunk bele, itt egy nemzet süllyed el egy sírban és ez ellen olyan viccfiguráknak kellene tenniük, mint Fodor Gábor vagy az MSZP. Tudja ezt a globális SZDSZ is, ezért nem is rájuk épít, hanem a Viktorra. Ha ez nem így lenne, akkor nem hagyta volna a Viktort se győzni 2010-ben. Tehát a globális SZDSZ a Viktorra épít, mivel tudja, hogy globális pénz-szuperfegyvereivel bármikor engedelmességre kényszerítheti. Vegyük csak észre, hogy milyen szadista ez a globális SZDSZ, egy igazi szabadságharcost kényszerít arra, hogy a magyarság érdekei ellen tegyen. Olyan ez, mintha a pozsonyi csatában Árpád vezért a bajor csapatok vezetésére kényszerítették volna. Árpád egyébként sose tett volna ilyet, jegyzem meg közbevetőleg.
Tehát akkor még egyszer kérdem, mi a teendő?
A "baloldal" nem jöhet szóba. A "jobboldal" egy "konstrukció". Viktor kényszerítve van, pedig egyébként ő csak a nemzet érdekében tenne. A csapdából csak úgy lehet kilépni, ha a kényszerítés megszűnik. És akkor Viktor végre megteheti azt, amit a nemzet érdeke megkövetel tőle.
Ez 2014 tétje.

2014,
globális SZDSZ,
tét,
Viktor
2013. szeptember 4., szerda
Magyarpárt
Nesztek, komprádorszivattyú! Komprádorszivattyú, komprádorszivattyú, komprádorszivattyú!!! Sőt, szivattyúelmélet!!! Most bezzeg reszkettek,
gonosz "konstruktőrök", meg a lakájértelmiségetek és a vele szövetséges labancarisztokraták! Féltek ettől a szavamtól, hogy komprádorszivattyú,
de nem fogom abbahagyni! Addig ismételgetem - komprádorszivattyú - amíg
rá nem kényszerítem a Birodalmat a magyar létjavak szivattyúzásának
abbahagyására, a kispénzű tiborcok roncstársadalomba döntésére!
Komprádorszivattyú! Szivattyúelmélet!
Hol is hagytam abba a magyar politikai élet mélyszerkezetének boncolgatását? Az az igazság, ha meglátok egy "konstruktőrt", azonnal elkap a hév. Ott tartottunk, hogy ezek a "konstruktőrök" ("liberálisoknak" vagy "globálSZDSZ-nek" is hívhatjuk őket) valójában francia forradalmárok, akik a magyar nemzet nyaktilózását vették a fejükbe. Ehhez feltétlenül meg kellett alapítaniuk egy pártot, amit saját magukról "lokálSZDSZ-nek" vagy egyszerűen SZDSZ-nek neveztek el.
Amikor SZDSZ-ről beszélünk, ne egy pártra gondoljunk. Van illetve volt az SZDSZ, a párt, de ez a legegyszerűbb rész, szóra se érdemes. Hanem az SZDSZ csápjai szövik be az idegenarcúak baloldalát és ők hozták létre az úgynevezett nembaloldalt is. Milyen gonosz nyelvi csapdát is állított az SZDSZ, hiszen még ontológiánk sincs arra, hogy megnevezzük a nembaloldalt. Kínlódunk itten ilyesmikkel, hogy konzervatív meg jobboldali, viszont nem tudjuk megtalálni azt a kézenfekvő nevet, ami a magyar politikai fejlődés alapján a pozsonyi csatától a Horthy-korszakon át (amikor a nemzet egy rövid időre összetömörült a nemzeti érdekek mögött) egészen a máig ível. Azt a nevet, hogy Magyarpárt. Amivel szemben az SZDSZ minden tagozatának valódi neve - legyen az liberális, baloldali vagy labancarisztokrata - Idegenpárt.
Magyarpárt és Idegenpárt. Ezt a két nevet kellett volna megtalálni 1990 és 1994 között, amikor a globális és lokális SZDSZ példátlan létpusztulásba döntötte a magyar törzszövetséget, én pedig államtitkárként voltam megvezetett, gyanútlan eszköze a létenergiák kíméletlen kiszivattyúzásának.
Jobb későn, mint soha. Most már megvan az ontológiánk, aminek tükrében megvizsgálhatjuk, kinek hogyan kell szavaznia 2014-ben.
A magyaroknak természetesen a Magyarpártra.

2013. augusztus 27., kedd
Választás 1.0
Jövőre
sajnos választások lesznek Magyarországon - ez a "konstruktőrök" által
ránk erőltetett, demokráciának nevezett szánalmas színjáték
következménye. A választás lehet színjáték, de az összecsapó erők
túlzás nélkül nevezhetők titániaknak. Az élethalálharc kezdetéig én
fogom a mieinkben felkorbácsolni a harci kedvet csontig hatoló
elemzéseimmel. Ti ott lent kezdhettek csápolni, amint én a húrokba
csapok.
Hány éve van háború? Van itt bőséges választék a hétéves, a tizenöt éves, a harminc éves vagy a százéves háború között. A Kondratyev-ciklusok ismerői azonnal rájöhetnek, hogy ezek a háborúk is ciklusok hosszát követik és igazából a háromezer éves háborút kellene vizsgálnunk. Eljön annak is az ideje, majd a 14.3-as részben, de most szorítkozzunk a 250 éves háborúra.
Francia forradalmárok tombolnak a magyar politikai életben. Ezeknek forradalmároknak, ezeknek a "konstruktőröknek", ezeknek a "kesztyűbábozóknak", ezeknek a "globálösszeesküvőknek" nem volt elég, hogy francia földön ugattak a nyaktilók, a nagy terrort ide is exportálták. A terroristák pedig a következők: a komprádorszivattyú fejállomását üzemeltető, magukat liberálisnak nevező lakájentellektüelek, a magukat munkásoknak álcázó szefárdok, Rotschildok és Bronsteinek, valamint a gyökereiket nyugati dekadenciára cserélő labancarisztokraták.
Velük szemben vannak a magyarok és a szakrálisok, beleértve ezek közös halmazát, a magyarszakrálisokat is, továbbá minden jó szándékú ember.
2014-ben tehát mindenkinek a következő döntést kell meghoznia. Idegen érdekeket szolgáló idegenszívű vagy, esetleg labanc főnemes? Ez esetben szavazz Viktor, a Vezér ellen. Utána egyből ki is szoríthatod magad az országból, a nemzetnek nincs szüksége rád. Magyar vagy? Esetleg nem vagy magyar, hanem szkíta, hun vagy párthus, aki azonban szakrális kapcsolatban van a magyarsággal? Vagy esetleg ezek egyike se vagy, de hiszel akármilyen szakralitásban, legyen az keresztény vagy másmilyen szakralitás? Ekkor Viktor a te embered, ne is húzd máshová a keresztet, csakis a Viktorpárt neve mellé!
A következő 27 részben ennek a teóriának a mélyszerkezetét fogom addig boncolgatni nektek, amíg be nem vésődik és mintegy automatikussá nem válik. Hibás döntést egyszerűen nem engedhet meg ez a sokat szenvedett nemzet.

kondratyev,
nyaktiló,
viktorpárt
2013. augusztus 25., vasárnap
Szivattyúelmélet
Ideje volt, hogy Viktor is kiálljon a Szivattyúelmélet mellett. A Professzor ezzel újra megerősítette Tényező voltát.
Orbán Viktor kifejtette, nem bírálta a nagyhatalmakat, csak felhívta a figyelmet arra: a közepes méretű országoknak meg kell próbálniuk az általuk megtermelt erőforrásokat - a nagyhatalmi elszívó hatást közömbösítve - saját határaikon belül tartani.

pénzfolyadék,
szivattyúelmélet,
Viktor
2013. augusztus 21., szerda
Benne vagyunk a tévében II.
Az Index hírportál azért tematizál, hogy a háttérhatalomnak nem tetsző véleményeket indexre tegye. Nincs ennek látványosabb bizonyítéka, mint hogy a
háttérhatalom mesterkedéseiről a leplet lerántó blogunk még sose
szerepelt az Index blogajánlóban (csak a tévébe sikerült bekerülnünk). Annál többet szerepeltek ott véleményterrorista heccblogok, amelyek teljesen egyértelműen a blogunk ontológiai megsemmisítését tűzték célul.
Azonban a közelmúltban három alkalommal is hiba csúszott a számításba és írni voltak kénytelenek az Összeesküvésről. Mindhárom alkalommal ugrásszerűen nőtt az olvasottságunk, elsősorban a Birodalom által kizsebelt magyarság körében.
Hát tessék, Index, ennyit ér a véleményterrorizmusotok. Hiába blogunk indexre tétele, az Igazság végül utat tör, mint egy búvópatak és még az indexre tevők is kénytelenek róla írni. Mit sem törődve azzal, hogy ezzel saját maguk rántották le a leplet a Birodalom létezéséről és arról a szándékáról, hogy ki akarja irtani a magyarságot.
Buták voltak? Vagy nagyon is körmönfontak? Majd meglátjuk, amikor a Birodalom által kizsebelt magyarság felkapja a kőtörő kalapácsokat.

birodalom,
kőtörő kalapács,
összeesküvés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)