Négy-öt magyar összehajol

Cselekedni kéne már, nem csak beszélni a globálkomprádorok és lokális lakájaik kiseprűzéséről. De mikor kapjuk már fel a kőtörő kalapácsot és verünk az arcukba? Vagy egyáltalán, a kőtörő kalapácsot kell-e felkapni vagy inkább egy hatalmas bloggépet? Ebben sose tudtunk megállapodni. A kőtörő kalapács-bloggép dilemmára én se tudok választ adni, de mint igazi entellektüel, meg tudom mondani, mit kell végiggondolni ahhoz, hogy közelebb legyünk ezeknek a részletkérdéseknek az eldöntéséhez és végre felzárkózzunk a megindulási ponthoz.

Az első és legfontosabb kérdés az ontológia. Mindaddig, amíg a komprádorszivattyúk kezelőit befektetőnek, urambocsá' jótevőnek hívjuk, nem lesz kibontakozás. Mindaddig, amíg a magyarországi agyak Coca-Colában, Audiban, Tesco-ban gondolkoznak és nem a világfaló Birodalom szőrös mancsának egy-egy ujjában, addig a komprádoroknak való odacsapás ellen még tiltakozhatnak is. Mindaddig, amíg a nemzet rontóit, a lokállakájokat, Sándornak, Józsefnek vagy Benedeknek hívják és nem "megnevezhetetleneknek", addig esetleg a megtévesztett tömegekben holmi szánalom ébred, amikor az ötödik hadoszlop megkapja a megérdemelt orrbaverést. Amíg nincs rendben az ontológia - a fejekben is! - addig agyaglábon áll a nemzeti ébredés ügye. Ezért van az, hogy habár pontosan megnevezhetnénk azt a Sándort, Józsefet és Benedeket, akik a nemzet tölgyfájának a gyökerét rágcsálják, ezt még én se merem megtenni. Utaltam rá többször, meg is kaptam a magamét érte.

Ilyen mélyen tartunk a lepusztulásban. Amikor az ember már azt hiszi, hogy eljött a nemzethalál, akkor még mindig van lejjebb, bármilyen hihetetlenül is hangzik ez. Amikor a mai magyar közélet Robespierre-jei követelik a nemzetstratégiában gondolkodók fizikai kiirtását, akkor azt gondolhatnánk, erre a nyilvánvaló emberiség elleni tettre biztosan fellázadnak a médiaterroristák által apatizált széles tömegek.

De nem. Így kezdődött a francia forradalom eszelős vérengzése is, jelzem.

Mit csináljunk a magyarokkal? A nyolcmillió magyarországi - de nem magyar - szavazó olyan mértékben foglya az önhasának és a belőle eredő konzumidióta késztetéseknek, hogy ezt a kérdést nyilvánosan fel se lehet tenni. Azok az agymosottak mit se tudnak a Birodalomról, a Szivattyúelméletről, a médiaterroristákról és az ötödik hadoszlopról. Négy év nem volt elég, hogy a megfelelő ontológia kerüljön a fejekbe. Ők tehát nem dönthetnek.

Majd az agyatlan magyarországiak helyett döntünk mi, a magyarok. Nincs belőlünk sok, de ahol négy-öt magyar összehajol, ott izzani kezd a nemzetstratégia. Majd mi megmondjuk, mit csináljunk a magyarokkal.

A birkák pedig, mint mindig, majd teszik, amit tenniük kell. 

A Pénz dicsérete

Ó, a pénz! Az a gyönyörű kialakítású, művészi papírdarab! Egyik oldalán magas erkölcsiségű, szakrális tekintélyek képmásaival. Talán nem véletlen, hogy azoknak az országoknak a pénze erős, ahol ez a képmás egy királyé vagy királyi hatalommal rendelkező egyszemélyi vezetőé, jelezvén a pénz szakrális voltát. Már a bankjegy egész kialakítása azt hordozza, hogy a tulajdonosa társadalmilag jóváhagyott, erkölcsös tranzakcióban kapta a jogot, hogy a nemzet létjavaiból merítsen egy jót. Mondjuk egyetemi tanárként tanítja a jövő létharcosait arra, hogy a véleményterroristák művalósága helyett a mélyszerkezet bugyraiba merüljenek le. Mindezt igazolja a jegybankelnök aláírása a másik oldalon, aki immáron a Nemzeti Létharc Bankját igazgatja.

Mi sem bizonyítja jobban a világ erkölcsi hanyatlását, mint hogy már a bankjegyek helyett is elektronok vannak.

Aki a pénzen rajta tartja a kezét, azé a hatalom. Szabadság, demokrácia, szuverenitás, mind csak porhintés. És van pénz? Nincs pénz, mert a Birodalom nem ad. Ha pedig nincs pénz, akkor nincs szabadság, demokrácia és szuverenitás se, ezért tökéletesen mindegy, mi van a törvényekbe írva, ezért üres fecsegés az Alaptörvény és annak módosításai felett folytatott médiacirkusz.

Ördögi csapda zárult ránk. A Birodalom nem ad annyi pénzt, ami minden magyararcú létigényeit kielégítené. Mi magunk nem gyárthatunk pénzt, mert ekkor a háttérhatalom véleményterroristái egy rosszindulatú pénzörvénnyel elértéktelenítik a nemzeti céllal nyomtatott bankjegyeket. Ha pedig a jogos igényeket hitellel próbálnánk kielégíteni, akkor a Birodalom ránk kapcsolja a komprádorszivattyút és többet követel vissza holmi kamatra hivatkozva, mint amennyit a törzsszövetség létjavítására fordíthattunk. És még nekik áll feljebb, hogy úgymond jót tettek velünk.

Mikor lázadnak már fel a szövetségeseink is? Meddig kell egyedül küzdenünk a világ ellen?

Túl sok szabadság

Ma már Washingtonban is elismerik, hogy a világválság örvénylését az a globálisan belénk véleményterrorizált "műszakralitás" okozza, amit úgy hívhatunk, hogy "túl sok szabadság". Amikor beléptünk az EU-ba, akkor még nem tudtuk, hogy mi is ki leszünk téve a "túl sok szabadság" pusztító erejének. 10 év tagság után már levonhatjuk a következtetést: a ránk, mint tagországra tukmált "túl sok szabadság" megöl minket. Történelemfilozófiailag, közjogi hagyományaink alapján és gazdaságszakralitási szempontból egyaránt idegen a törzsi tudatunktól és amikor meg akarunk "szabadulni a szabadságtól", a Nyugat csak erősebben tömi le a torkunkon.

Ezért kell leszámolni a "túl sok szabadság" mítoszával. Mert mit hozott a szakrális népeknek a szabadság? Ópiumot és olcsó textilárukat hozott, ami már a történelmi Kína és India társadalmának kristályszépségét is szétette. Ugyanez zajlik ma Magyarországon. Látszólag előnyös támogatásokban részesülünk és olcsó árut kapunk. Valójában azonban maga a Rend forog veszélyben, ami meghatározta a magyar törzsek szállásterületén, hogy ki van fenn és ki van lenn. Oda fajult a helyzet, hogy amikor a szakrális értelemben vett Gazda megmondja a webprolinak, hogy hol a helye és hogy kaphat-e lapostévé-juttatást, akkor a webproli beint neki és idegen érdekek szekértolójává válik akár olyképpen, hogy azt a szekeret Tiszavasvári helyett Galway-ben tolja. Oda fajult a helyzet, hogy ha nem tetszik az alembereknek a nemzeti érdekek mentén kiutalt szolgáltatás, akkor bemegy az idegenek, jövevények által csapdaként állított bankba vagy áruházba, ilymódon ásva alá a törzsszövetség szakrális céljait. Oda fajult a helyzet, hogy amikor a Viktor adni akar a törzstagoknak azzal, hogy igazi szakrális vezérhez méltóan megmondja, hogy a magyaroknak legyen jobb azáltal, hogy kevesebb rezsit kell fizessenek, akkor a "túl sok szabadság" hívei megpróbálják a néptől elvenni ezt a létkönnyítést. Mi a fontosabb, hogy szabadság legyen vagy ki legyen fizetve a gázszámla? Na ugye.

A "túl sok szabadság" a nemzetstratégia eltökélt harcosaiból agymosott konzumidiótákká züllesztette a népet! Az ilyen, lélekben össze-vissza furkált roncsnép pedig hajlamos lelépni a Vezér mögül, amikor a Birodalom igazán elkezdi bőgetni a vihart. Az ilyenek nemhogy pozsonyi csatára nem képesek, de még férfiként és nőként meghalni se tudnak, mint azt Mohácsnál tettük. Az ilyenek nyígnak, követelőznek, beszólnak és képesek a nemzetrontó erőkre szavazni.

Mindezt az EU és az ő "túl sok szabadsága" tette velünk. Ha ezt tudjuk, mire várunk? Hogy kiirtsanak, mint a dodómadarakat?

Tavaszünnep idején

Mennyi szakrális mélyrétege is van a Tavaszünnepnek, amikor a Földanya és a Világszellem megújhodását ünnepelte a szakrális emberiség az idők kezdete óta! Amikor a Nagy Egységgel való együttdobbanást megélő létező barkát fon, léböjtkúrát tart, tüzet ugrik, kikericsekkel díszít fel! Avagy ha a szakralitást hülyekeresztény módra éli meg, akkor elmegy a templomba és ugyanezt a történetet megkapja Jézusba csomagolva.

De a részletek olyan mellékesek. Aki megéli a Gaiával való egységet, annak szíve együtt dobban a bimbadzó krókuszok nedvrezdülésével, annak vére együtt iramodik a komor fagy fogságából megszabaduló erecske csobogó vizével. Vagy éppen Jézus feltámadásával, ha ahhoz szokott hozzá. Jézussal, aki a szeretetet hirdette, de a kufároknak a korbácsot hozta el. Amely kufárokat kikergetett a templomból ugyan, de oda ők hamar vissza is özönlöttek, miután az általuk agymosott nép a napi szennymédia-adagért még a Megváltót is keresztre szögezte.

Azok a kufárok most is itt zsizsegnek, most is itt emésztik a létszövetet, most is itt üzérkednek a Templomban. Éppen most haraptak egy nagyot a globaloböllérek által megsemmisítésre kijelölt disznóországok létjavaiba, ami engem is szíven ütött. A helyzet az, hogy a Tirpákblogot finanszírozó jótét pénzembernek volt egy kis pénze Cipruson, szigorúan szakrális célra. Ezt most a kufárok elvették és a szakralitásra félretett alapokból rendezték meg napi dáridójukat.

És mivel töltitek a napjaitokat ti? A helyzet az, hogy ti is részei vagytok a kufárgépezetnek, ti is fizetést húztok a kufárok által elsíbolt létjavakból, sonkát zabáltok, testi vágyaitok vannak, a léböjtkúrát úgy értelmezitek újra, hogy eszméletlenre lehet inni magatokat. Megmagyarázzátok magatoknak, ebben segít a szennymédia is, de igazából nincs magyarázat! Ti pénzt kerestek és pénzt fizettek, adtok és vesztek a piacon, alkukat köttök, kamatot számítotok fel, egyszóval kufárkodtok. Tesztek ti a barkaszentelésre, a tűzugrásra vagy a Nagy Egységgel való szakrális egyesülésre, de még Jézusra is. Ezt tette a kiüresedett Nyugat, a globalitás, a haláltánc, a materiális javak Aranyborjúja előtt való leborulás.

Ha az egyház nem lenne elválasztva az államtól, mindez másként lenne. Ezt a gondolkodási munkát adom fel így Tavaszünnep idején.