2014. augusztus 8., péntek

A technokütyük reszakralizálása

Az USA az emberi történelemben példátlan módon atombombát dobott Japánra. Mindezt amellett tette, hogy Amerikában verik a négereket és ott van a Birodalom főhadiszállása. Az atombomba – mint neve is mutatja – az atomok elképesztő erejét használja fel arra, hogy embereket pusztítson el és Hirosimában az USA pont ezt tette, atomvihart szabadítva a mit sem sejtő japánokra.

Sose lett volna szabad olyan ördögi dolgot felfedezni, mint az atombomba.

Jellemző, hogy az atombomba is a Nyugat terméke. Nemnyugaton ugyanis még őrizték az ősi szakralitásnak azokat a beavatási szertartásait, amik lehetetlenné tették, hogy a társadalmi piramis kristályrendszerének alján a szakrálisan felkészületlenek bármit is tudjanak. Így aztán a társadalom erkölcsileg és morálisan éretlen része nem tudta felfedezni az atombombát, magasabb tudatállapotú Őrzőik viszont nem akarták. Nehogy elszabaduljon az atomvihar.

Bezzeg a szakralitástól elszakadt Nyugaton össze-vissza lehetett mindent gondolni – meg is lett a következménye. A deszakralizált tömegek atombombát eszkábáltak össze és mielőtt még az Őrzők beavatkozhattak volna, le is dobták Hirosimára.

Amit én sose tettem volna. Na jó, esetleg ha az ellenség előzetesen pénzfegyverekkel támadott volna, ha a szefárdok nem fértek volna a bőrükbe vagy ha a nemzetstratégia magasabb céljai megkövetelték volna, hosszas erkölcsi, morális és fenntarthatósági fontolkodások után esetleg ledobtam volna én is, de ez teljesen más, mint a Nyugat deszakralizált, hűbelebalázs atombombázgatása.

Legyen ez intő példa, mivel jár, ha csak úgy kitalálnak mindenféle technokütyüt anélkül, hogy én és a hozzám hasonló, szakrálisan magasabb szinten álló Látók jóváhagynánk azokat. Mert persze vannak olyan technokütyük, amelyek a fenntartható, emberi életet szolgálják meg aztán van az atombomba is. Valakiknek el kell dönteniük, az új technokütyü melyik kategóriába tartozik, mielőtt valami szakrális hierarchiában alacsonyabb szinten álló végrehajtónak engedélyt adunk arra, hogy egyáltalán gondoljon rá.

Ez egyáltalán nem technokütyü-ellenesség. Ez a technokütyük szakralizálása fenntartható és erkölcsös módon.

Vagyis énáltalam.

6 megjegyzés:

  1. Kezeltesd magad tesó...

    VálaszTörlés
  2. Te is leragadtál a neoliberalizmus letûnt rendszerében. A világ megváltozik, az össze-vissza felfedezéseknek vége lesz. Ezentúl csak a hasznos dolgok felfedezése lesz engedélyezve. Több atombomba nem lesz felfedezve, az Ôrzôk még a káros dolgok elgondolását is meg fogják akadályozni.

    VálaszTörlés
  3. Az volt a bolond, aki megengedte a technokütyük ellenôrzés nélküli áradatát! Zsákutcában száguld az emberiség egy fék nélküli vonaton!

    VálaszTörlés
  4. KGB ne legyen már ilyen agresszív. Névtelen vagy bolond vagy mittoménki csak bemutatkozott... attól, hogy maga Látó, még betarthatna néhány alapvetö illemszabályt. A Szakralitás nem a Webprolik elnyomásáról szól, hanem mindenki azt kapja ami neki Jár. A Weproliknak például joga van kussban maradni. (ezt az alapvetö jogot forgatja ki az úgynevezett "Liberális Demokrácia" amikor egyböl meg is toldja a fenyegetéssel, hogy amennyiben megszólal akkor azt viszont azonnal fel fogják használni a Szivattyükezelök)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maga nem véletlenül egy atombombakészítő?

      Nem gondolhat atombombákra ezután, ezt remélem tudja.

      Törlés