2011. szeptember 15., csütörtök

Huszárroham

Magyarok, újra száguldunk. Most akkor fellapozom webnaplómat 2010 októberénél a Birodalom vs. Magyarfajta első meneténél és lám, hogy megint igazam volt.

A rongyos sereg fölé tornyosul Ő, a Vezér. A Viktor. Rápillant a két ellenséges seregre és tudja, ez az a pillanat, amiért át kellett vennie az ország vezetését. Elnéz jobbra. Ott vicsorognak a vértől csöpögő karmú brókerhordák, az adósságot szivattyúzó komprádort körülvéve, a véleményterror hideg lehelletét árasztva maguk körül. Viktor tudja, ezeket most békén kell hagyni. Még nem jött el az idő, hogy az elvágjuk az adósság visszafizetésének a szivattyúcsövét.

Akkor nemzetalapító őseink bevált taktikájához híven színlelt visszavonulást hajtottunk végre a bankok elől. Sok jó vitézünk türelmetlenkedett, rázta a szablyáját az acsargó ellenre, akik teljes biztonságban hitték magukat a véleményterrorizátor védelmében. Megvallom, még én is meginogtam és Pótvezért kerestem a magunkfajtáknak. Kishitűségemet nyíltan megvallom és valljátok meg ti is!

Mert kilovagoltunk, rá az Ellenségre.



Muszáj volt, fajtársaim. A bankok a svájcifrankhitelek kamatával olyan létfosztásba kezdtek volna a nemzetségünkkel szemben, ami csak a legkegyetlenebb népirtásokkal lett volna összehasonlítható. Míg a frank kamata lement, a hitelesek által fizetett kamat pedig fel. Holmi kockázatra hivatkozva. Hát kérdezem én, miféle kockázatról beszélhetünk, amikor világosan megmondtam, hogy a szakrális társadalmakban a hitelt időnként le szokták írni? Leírt hitelt pedig nem kell visszafizetni, vagyis kockázat sincs. A bankok érvelése csak ismét arra bizonyíték, hogy a leölésre kiszemelt országok ellenében semmilyen eszköz használatától nem riadnak vissza.

Ha nem lenne végtörlesztés, elpusztulna a világ. Ezt nem hagyhatjuk. Nem hagyhatjuk a trópusi esőerdőket, a bálnákat, de főleg a drága jó magyar folyami öntéstalajt, a vizet meg a levegőt.

Hogy ezeket megmentsük, azért kell a végtörlesztés. És ezeket csak a hazátlan árulók nem akarnák megmenteni.

Lássuk, mer-e jelentkezni egy is.

12 megjegyzés:

  1. "a szakrális társadalmakban a hitelt időnként le szokták írni"

    Apró kis adalék a témához:
    Ez benne van a Bibliában ("szombat év"), de már a talmudi korban fel kellett függeszteni az alkalmazását. Mivel a szombat év közeledtével már senki sem adott hitelt, emiatt sokan éhen haltak, ha rossz volt a termés.

    VálaszTörlés
  2. Orangutan, az, hogy a Birodalom kikenyszeritette ennek a szakralis szabalynak az alkalmazasat, meg nem jelenti azt, hogy most nem lehet ujra bevezetni.

    Ha Mozes 4000 eve betett volna egy sekelt a Suez Canal Bank-ba, most mennyi penzt kovetelhetne?

    VálaszTörlés
  3. Varjon KGB, azt mondja, hogy van olyan bank, amelyik 4000 eve letezik?

    Egyebkent latja ez egy modja a hitelek leirasanak. Pl. 1939-ben Nemetorszag tartozott funek-fanak, mire ugy dontottek, hogy inkabb leirnak a hiteleiket. A Birodalom persze ezt nem engedte, amivel ugye kiprovokaltak egy vilaghaborut es majd szazmillio halottat.

    Ebbol is latszik, hogy mennyire becsuli a Birodalom az embereletet. Inkabb bealdoztak ennyi fiatalt, de a hitelek elengedese, az kizart a reszukrol.

    VálaszTörlés
  4. Ez részletkérdés, bz249. A Birodalom biztosan létezik 4000 éve, biztos kitalálták, hogyan lehet átmenteni azokat a sékeleket.

    Maga téved. Németország része volt a világevő Birodalomnak. Ha nem lett volna része, nem szállt volna meg minket.

    Továbbá fogadjunk, hogy lehettek ugyan eladósodva fűnek-fának, de mi tartoztunk nekik. Ez része a nemzetkarakterünknek.

    VálaszTörlés
  5. KGB: mibol gondolja, hogy csak egy Birodalom van? Vagy ha egy Birodalom van, akkor ott nincsen vetelkedes az alosztalyok kozott.

    De egyebkent az uzenet egyertelmu, az allamadossag eltorlesenek a legegyszerubb modja, ha szetverjuk azokat, akiknek tartozunk. Vagyis az Allamadossag elleni harom pontos cselekvesi terv a kovetkezokeppen nez ki:
    1.) beazonositjuk azokat, akik fele allamadossagunk van
    2.) pofan verjuk azokat, akik fele allamadossagunk van (mar csak statisztikai alapon is a gyoztes oldalra kell kerulnunk elobb-utobb)
    3.) leirjuk az allamadossagot

    Most mar csak egy kerdes maradt: hol van ez a program es mikor hirdetik ki?

    VálaszTörlés
  6. Azt mondja, a haboru a hitelugyletek folytatasa, csak mas eszkozokkel? Honnan ismeros ez?

    VálaszTörlés
  7. bz249:

    Önök kérem, szeptember 16-án már látták a jövőt, ié a múltat, vagy mit:

    "Pl. 1939-ben Nemetorszag tartozott funek-fanak, "

    Nézzék 1945. közepén is tartozott fünek fának, például a görögöknek:

    (Eme linkelt tévéműsorban nagy személyiségek vannak ám jelen,nemde)

    EchoTV -- Háttér-Kép -- 2011.09.29
    http://www.youtube.com/watch?v=_beMSpEH2WY#t=35m00s

    A hivatkozott amerikai tájmsz:
    "Time World"
    Does Germany Owe Greece $95 Billion from WW II?
    http://www.time.com/time/world/article/0,8599,2093990,00.html

    ((én meg ÁrPi vagyok a blog.hu-n))

    VálaszTörlés
  8. lehet "névtelen" profillal ide kommentelni?
    Egy nick vagyok a blog.hu-ról...

    VálaszTörlés
  9. Uram Jézus ! Ez komolyan egy blog akar lenni ??? A szerzőt nem zavarja, hogy csurom szaros a nyelve ??? Pedig én is Fideszes lennék, de egy szégyen ez a blog (már ha valóban komoly).

    VálaszTörlés