István, az ügynök

Aki követte a szakralitás titáni csatáját a Birodalom erőivel, annak korántsem okoz meglepetést a megvilágosodás, hogy 1956-ban semmi sem úgy volt, ahogy a globálkomprádorok bérrabszolgái beetették a magyar népet.

Mindez a rettenetes manipuláció végighúzódik az egész magyar történelmen egészen István királyig.

Ha az átlátszó, hazug diskurzus mögé nézünk felvértezve a Birodalomról szerzett ismereteinkkel, akkor határozottan kirajzolódik, hogy István nem államot alapított, hanem a genetikusan a magyarságba oltott szakralitást akarta kiirtani megbízói parancsára. A Birodalom - amelyet akkor a pápa és a Nénet-Római Császárság jelképezett - egy kísérletet akartak végrehajtani a magyarságon. Azt a hamis választást tették neki, hogy Bizánc vagy Róma? Akármelyiket választották volna, a deszakralizált kereszténység csapdájába esnek eleink. Ők ehelyett azonban a harmadik utat választották, a régiszakrális nemkereszténységet.

Erre a deszakralizált szakralitást létében fenyegető veszélyre válaszul ültették az ország nyakába az István nevű globálügynököt.

Most itt ülünk ezer évvel később és a Birodalom azóta se adta fel. Valahányszor megpróbáltunk harmadik útra térni és megvalósítani a kertmagyarságot, a globálhatalom ügynökei polipkarján keresztül felfigyelt a kísérletre és lecsapott. Ebben a pillanatban is lecsap azáltal, hogy az internetnek nevezett szörnytechnológia segítségül hívásával eltorzítja, az én papírra vetett leleplezésemet. Önökhöz, kedves olvasóim, világító intellektusomnak, metsző érveimnek csak egy torztükörben kifacsart karikatúrája jut el. A többit elnyelik a "világháló" ügynökei, akik között István, első globálkomprádorunk is remekül érezné magát.

Ha tehát bármi furcsát olvasnak ebben a szövegben, tudják, hogy ki a felelős és ne ugorjanak be szánalmas trükkjeinek. Egyszerűen képzeljék bele a szövegbe a világító intellektusomat és a metsző érveimet.

Ha esetleg hiányoznának.

Tétova

A Mester azt hiszi, a magyar gazdaság hajója cél nélkül kóvályog. Nem is tévedhetne nagyobbat. Az a hajó gyorsnaszádhoz illően gondosan kidolgozott gazdasági stratégiának megfelelően tör előre a válságviharban.

A kötelező biztosítás komprádorszivattyújának megfékezését László, a Professzor már egy éve megálmodta.

Kinek a felelőssége?

Majd pont Kádár János ne próbálta volna megfosztani a nemzettörzset egy kis szakrális lóvétól. Emlékszem, a 70-es és 80-as években, amikor még nem vetettem el a közgazdaságtant, mint burzsoá áltudományt, TAKARÓ volt a projekt fedőneve, amelyben azt modelleztük, hány zsömlét ehet meg egy egységmagyar max. Egy színmagyar ha csak meghallja a takarót meg a nyújtózkodást, azonnal tudja, hogy megpróbálnak elszedni tőle valamit, ami joggal az övé. Azóta ugyanaz a történet megy újra és újra, muszájkádárok nyúlkálnak a családüzemek zsebeibe, megfosztván a magyarságot a réges-régen megérdemelt jobbléttől.

Mert megfosztották, afelől ne legyen kétségünk. A mai globálkomprádor elitünk egyik igazmondó tagja joggal kampányolhatna egy ilyen szöveggel:

Rosszabbul élünk, mint 32 éve!

Kimondani ezt a nyilvánvaló igazságot senkinek sincs mersze. Mert ha valaki kimondaná, hogy nem lett jobb, akkor 8 és félmillió nemzettárs számoltathatná el joggal, hogy az adósság meg honnan lett? Volt napi három zsömle 1978-ban meg van ma is, honnan nőtt az adósság?

Ezt kérdezem én is, mint szakértő közgazdász. Hadd világítsam meg egy példával. 1978-ban egy családüzemnek volt egy lakása, egy autója és szájanként valamint naponta három zsömléje. Ma van egy lakása (amíg el nem veszik), egy autója (amíg van bele benzin) és szájanként három zsömléje. Itt a kulcsszó a szájanként, mert amíg 1978-ban a két termelő szájhoz még három nem termelő szájat vehettünk, addig ma is három nem termelő szájat vehetünk a két termelő szájhoz, csak a nem termelő száj nem gyerek, hanem én vagyok, a 60 éves megmondósztár. Közben volt egy kis (nem sok!) Antalya és gyűlnek a fejünk felett a vaskor árnyai, melyek azonban csak a természettől elrugaszkodott hanyatló Nyugat kváziáruit érintik (úgy mint benzin), de nem a természetjavakat (mint ivóvíz). De ami sokkal inkább volt, az a komprádorszivattyú, ami a termelő szájak szerény vagyonkáját is igyekezett elszivattyúzni. Ezért voltak kénytelenek a termelő szájak hitelt felvenni, a családüzem teljes csődbe menetelét megakadályozandó.

Ezen közgazdaságtani bizonyítás után egyértelmű, hogy a családüzemek által felvett hitel is a Birodalom bűne. Megfizetni is ezért a globálkomprádoroknak kell.

Nevek nevezése

Semjén azt mondja a baloldalról, hogy hazaáruló Károlyik és Linderek? Akkor én meg azt mondom a jobboldalról, hogy vesztes Horthyk és elmebeteg Kun Bélák!

Sőt, még azt is mondom, hogy elmebeteg és tolvaj Kun Bélák!

Na így merjetek neveket aggatni a szívemnek kedves politikusokra!

A pénz szaga

Korunk talán leginkább félreértett artifaktuma a pénz. Naponta használjuk, naponta beszélünk róla, naponta adjuk és elvesszük, anélkül, hogy egy fikarcnyit is értenénk az ontológiai mélyszerkezetét. Mi is hát ez a “valami”?

A pénz cserefunkciója látszólag nagyon egyszerű eszközzé teszi. Elveszem a zsömlét és mivel a zsömlekészítő is akar vacsorázni, valamit adnom kell neki, amit ő vajra cserélhet. Ezzel a felszínes, a mélyszerkezetet meg sem karcoló magyarázattal azonban csak a kereskedelmi tévék által elhülyített globálkonzumárok elégednek meg.

A Jó Pénz egyben szakrális funkcióval is bírt. A Mindenható teremtette meg a Jó Pénzt, amit odaadott földi helytartóinak, az uralkodóknak, azok meg felmutatták az engedelmeskedőknek imádás céljából. A Szakrális Pénz nem holmi zsömlevásárlásra való, hanem annak igazolására, hogy ki mennyire van közel az uralkodóhoz, azon keresztül pedig a Mindenhatóhoz. Tehát ha két lovag találkozott és az egyiknél volt ezer tallér, a másiknál meg csak száz, mindjárt világossá vált, ki rezonál jobban a világontológiai szakralitásra. Ha az ezerdínáros lovag nemszakrálisat cselekedett, például odaköpött az uralkodó elé, Jó Pénze mindjárt elinflálódott, jelezvén, hogy távolabb került a szakralitás forrásától.

A magántulajdon tehát értelmezhetetlen.

Persze a globál-turbókapitalizmusnak ebbe is bele kellett rondítania. Élén járt ebben a katolikus egyház, ami a pénzt holmi cserefunkcióként használta (pénzért bűnbocsánat) ahelyett, hogy a pénzen keresztül az uralkodót és azon keresztül a Mindenhatót imádták volna az engedelmeskedők. Habár az Ótestamentumban még volt egy balfogás a pénzimádat ellen – gondoljunk az Aranyborjúra – az Újtestamentumban Jézus már világosan harcba szállt a szakrális pénz érdekében, amikor korbáccsal kergette ki a pénzt egyszerű csereeszközként használókat a templomból.

Sajnos hiába volt a harc. A teremtő pénz helyett ma a pusztító pénz ül tort, Magyarországon különösen. A pénzünket nem imádhatjuk szakrális funkciójában, hanem globális pilótajátékok cinikus mestereinek kell odaadjuk például a benzinkútnál. De ez nem csak a benzinnel van így, hanem mindennel, a telefonálástól a médiafogyasztáson át egészen a zsömlevásárlásig. Életünk felett elvesztettük az ellenőrzést, mert a Mindenhatóval való kapcsolattartásunk eszközét, a Pénzt mocskos, nemszakrális, arctalan globálerők tépik ki a kezünkből és fordítják szuperfegyverként ellenünk.

Hagyhatjuk ezt, nemzettörzs-tagok? Nem hagyhatjuk! Ezennel ellenállást hirdetek a szakralitás nevében.

Vedd el, de ne fizess érte!

A nyugat csúcsfegyverei

Viktor tanítványom drámai erejű kiáltványban hívta harcba az egész magyarságot. Így rikoltott metsző hangja a szélbe: "ütött az óra, mozdulni kell az adósság ellen mert ha nem fizetjük ki az adósságot, életünk végéig fizethetjük az adósságot".

Most esett le neki a tantusz, bár még mindig nem az adósságszivattyú aljáig. Vizsgáljuk meg a helyzet mélyszerkezetét és bontsuk ki, amit Viktor (a tanítványom) nem bontott ki. Ehhez azonban végig kell mennünk a Nyugat történetén.

Kicsi korában a Nyugat még nem gondolt kizsákmányolásra. Békésen játszogatott a fakarddal meg a fakéreg-hajóval, hanem egyszer csak rájött, hogy fakardjával lecsaphatja a mellette játszadozó szakrális civilizációkat. Először karddal csapta le őket, aztán ágyúnaszáddal, aztán földbérleti szerződéssel, végül komprádorszivattyúval.

Ugye ismerős? "Felszabadítóink" ugyanezt művelik velünk is. Csak míg Kína és India visszatalált szakrális alapjaihoz, addig mi a kereskedelmi tévék kultúrszennyétől elkábítva saját magunk tettük a nyakunkba a rabigát és önszántunkból váltunk a Nyugat gyarmatává.

Az a devizahitel úgy van kitalálva, hogy sohase tudjuk visszafizetni. Nemzettörzsi céljainkat nem tudjuk megvalósítani, amíg a szivattyúzás folyik. Egyszerűbben szólva kiirtanak minket, mint a dodómadarakat (szintén a mohó nyugatiak voltak).

Csak egyképpen élhetünk túl: ha felvesszük a fegyvert és kíméletlen háborút indítunk. Előre megmondom, nem lesz kéjhömpöly. Csak vért, verítéket és könnyeket ígérhetek. Előfordulhat, hogy nem lesz mit enni és nem lesz fűtés. De valahogy majd kibírjuk. Az egri vár védői is kibírták és most hálatelt szívvel emlékszünk a hősökre.

Úgyhogy nyifogást lehet abbahagyni és lehet folytatni a lapátolást.

Újraelosztás

Hányszor és hányszor leírták, hogy Orbán kádárista! Hányszor és hányszor leírtam, hogy Orbán kádárista! Sokszor.

Talán mégsem volt az olyan jó ötlet.

Mert ki a fasz gondolta, hogy ettől csak jobban tetszik majd a hülyemagyaroknak? Pedig így történt. A hülyemagyarok titkos kádáristák, melyen csak egy Kádárról szóló film segített volna. Sajnos erre se volt pénz, mint oly sok más fontos projektre se, mint például a modern képmesék folytatása vagy tananyag a kisiskolásoknak a tőzsde működéséről..

Jó, akkor próbáljuk máshogy. Ha Kádár jófej, akkor Orbán ne legyen kádárista, ez csak megzavarja a progresszió üzeneteit. Orbán nemkádárista és ezt mindjárt be is bizonyítom, csak előbb jöjjön egy kis politikai gazdaságtan alapozás.

A piaci versenygazdaságban úgy megy, hogy mindenki kimegy a Piacra és ott versenyez a Verseny objektív és szigorú bírái előtt. Aztán a nap végén amit szerzett, azt mind odaadja az államnak. Az állam pedig megállapítja, kinek mennyi jár és ki szerzett különös érdemeket. Ennek alapján a közösből újraeloszt. Ezért hívják ezt a folyamatot újraelosztásnak.

Orbán viszont képtelen az osztást komolyan és szakértő módon lefolytatni. Ahelyett, hogy tudományosan kiszámolná, a piac-szocialista irányítási modell szerint ki mennyivel részesedett a közösből, egyszerűen el sem veszi a Piac és a Verseny résztvevőitől a jószágokat.

Ilyet Kádár nem csinált volna.

A megértés végett mozgóképen is:



Ez önmagában még nem baj. Kibírt ez az ország 150 évnyi török uralmat is, akik szintén nem a piac-szocialista modell szerint osztották el a jószágokat.

Viszont ha Orbán 4 évnél tovább csinálja, akkor vér fog folyni.