Mese

Európa bevégezte.

Egyszerű kijelentés, amely mögött négy rétegű mélyszerkezet húzódik meg. A vég immár nem kérdéses. Műszereinket összepakolhatjuk és mehetünk az óvóhelyre, gondosan felhalmozott konzervek kupacai közé. Miközben a legszükségesebbeket készítjük össze, még vegyük át, kinek köszönhetjük az öreg kontinens pusztulását.

Vannak a migránsok, mint látványelemek. Szomorú történet lenne, ha ilyen nyomorult emberek döntenék porba a világot egykor uraló Európát, így nekik nem is szánok más szerepet, mint a fegyverét, amit ránk fogtak. Kik fogták ránk? Bűnügyi történetekből közismert, hogy a fegyver használója általában mindig egy bábfigura, akinek megbízója van. Ha egyszerűen egy gyilkos lenne, akinek egy pillanatában elborul az agya és gyilkol, akkor hol lenne a sztori? A csavar? Ki venné meg akkor a történetet?

Nem. Ez így nem elég az olvasónak. Kellenek összeesküvők, magasba nyúló szálak, kell egy kis ezotéria, sötét szekták, sőt kell végső megbízóként maga a Sátán. Így lesz a történet eladható, megfilmesíthető, így válik olyan kerek egésszé, amit az emberek szájról szájra adnak, mint egy népmesét.

Ez a mi célunk. A modern népmese. Nyissátok ki a fületeket és figyeljetek.

Gyilkosság történik. Az áldozat egy egész kontinens. Migránsokat szabadítanak ránk, akik hadseregbe szerveződnek és összecsapnak az őslakosokkal. Vannak a történetben bűnözők, akik a migránsokat mozgatják, titkosszolgálatok, akik fedetten ténykednek, a hatalom emberei, akik a szálakat mozgatják és végül van a szálak mozgatója, a világpusztító világerő, aki maga a Sátán.

Így válnak a migránsok a Sátán eszközeivé. Nem kérdés, mi a teendő velük ezek után.

Fél

Hatalmas kihívással néz szembe a nyugati ember és a magyarság is. Amíg az amerikai börtönválság megoldásán járattuk az agyunkat, megjelentek a menekültek, jönnek egyre többen és akarnak. Valamit tenni, de legalábbis mondani kell és nem az amerikai börtönökről.

Pedig én olyan szívesen beszélnék inkább az amerikai börtönökről.

Vonakodva tehát, lássuk a menekülteket. Amint a népi bölcsesség mondja, minden problémára van egy gyors, könnyű, olcsó és rossz megoldás. Ebből az következik, hogy a menekültprobléma megoldását nem a gyors, könnyű és olcsó megoldások között kell keresnünk, mivel az rossz is lesz. Eleve tehát csak lassú, nehéz és drága megoldás jöhet szóba.

Most itt akkor elmondom, hogy elhúzódó háborúra van kilátás. Már a világpusztító világerő elleni titáni harcunknál - nyerésben vagyunk, de annak a harcnak sincs vége - láttuk már, hogy harcosokon erőt vehet a félelem. Beszéljünk hát egy kicsit a félelemről.

Ha valaki fél, akkor nem egész, vagyis nem egészséges. Nem egészséges harcosokkal pedig nem lehet harcolni, vagyis a harcosnak ki kell egészítenie magát egésszé. Ha ez megvan, akkor kész a harcra és akármennyi migráns is özönlik, védeni fogja a vártát. Vagy meghal, mint Zrínyi Miklós, de meg nem adja magát.

Itt van tehát a migránsválság kulcsa. A szeretet. Ha a migránsok szeretnék egymást meg a népüket, akkor el se indulnának. Azonban agyukat megfertőzte a végromlásban fetrengő nyugati ember hedonizmusa és szeretet helyett ők is bírni akarnak. Lapostévét vagy divatos ruhát, mindegy.

Szeretet kell és minden megoldódik. Főleg a migránsoknak kell szeretet, mert a vártát védő harcosok momentán kevésbé tudják hasznát venni. A vártát védő harcosoknak rend kell, a megpróbáltatások sztoikus tűrése, szabadság vagy anyagi élvezetek keresése most nem játszik.

A hedonizmust meghagyjuk a brutális rablóból szánalmas madárijesztővé degradálódott nyugati embernek, akiknek pusztulása most már tényleg csak percek kérdése.

Pitbull

Weöres Sándor emlékév is volt két éve és erről egyből eszembe jut egy Tóth Kriszina vers. Ez itt:


    Az ember,
    ha kutyát
    simogat,
    izgul,
    főleg, ha
    a kutya
    netalán
    pitbull.
    Pedig
    nem is egy
    ideges
    fajta:
    akkor is
    harap,
    ha nem
    akarja.
    Mindegy,
    az ember
    lába
    vagy karja,
    a pitbull
    azt mind
    sorra
    lekapja.
    Vagyis
    ha éppen
    sétálni
    indul
    az ember,
    jobb, ha
    nem jön a
    pitbull.
    De ha jön,
    akkor
    ne simo-
    gassa,
    mert a ku-
    tya őt
    kettéha...

Az egyszerűnek tűnő mondanivaló - a pitbull megharaphat - mögött Weöres Sándorra és a magyar népmesékre oly jellemző mélyszerkezet rejtőzik. A magyar emberek ezredévek óta szakrális kapcsolatot ápoltak az őket körülvevő természettel és benne a kutyákkal is. A szakrális magyar kuvaszt lehetett simogatni, az a kutya szavak nélkül is egységes nemzetstratégiába rendeződött magyar gazdájával, harapástól nem kellett tartani. Azonban a túl sok szabadság azt eredményezte, hogy a magyar néplélektől idegen kutyafajták, például a pitbull fészkelte be magát a magyarság szállásterületeire. Az a szakrális kapcsolat, ami magyar ember és magyar kutyája között feszült, megszakadt és most attól kell rettegnünk, hogy saját kutyánk harap ketté.

Az erkölcsi rend széthullása, a morális züllés vezetett ide. A szavak ereje tartotta távol eddig a pitbullt a magyar szállásterületekről, de ha a szavak helyett csak értelmetlen dadogás, a kuvaszok öblös ugatása helyett pitbullok idegenszerű vonyítása tölti be a kommunikációs teret, oda lesz a rend és az emberi közösség megindul a széthullás útján.

Önfelszámolás lesz pitbull által. Egy harapás és kész.

Aggódnunk kell-e a pitbullok miatt? Egy ilyen rendetlen, teszetosza, kaotikus világért nem kár. Egye csak meg a pitbull. Majd ha vége lesz, akkor mi majd építünk egy jobb világot, ahol rend van. A mi rendünk.

Ott nem lesz pitbull, azt garantálom.

Amerika, vigyázz!

Amerikában már megint lelőttek egy embert. Miért van ez? Miért Amerikában lőttek le egy embert és miért nem Szingapúrban vagy Japánban, esetleg Oroszországban vagy Nagy-Britanniában? Miért van annyi ember börtönben Amerikában és mit tehetünk mi ez ellen itt Magyarországon?

A kérdések megválaszolásához menjünk vissza az indiánokig.

Az indiánoké volt Amerika és ők tudták is használni. Mindaddig, amíg a fehér emberek atomizálva, fékevesztett hordaként lezúdulva a hajóikról, lőfegyvereket szorongatva el nem kezdték lemészárolni őket. Legyilkolásuk előtt az indiánoknak nem volt idejük elmondani a fehér embereknek, hogyan kell Amerikát használni szakrális és fenntartható módon, így ők az egyedüli dolgot cselekedték, amit ismertek és teszik azóta is.

Tömeggyilkosságokat hajtottak és hajtanak végre lőfegyverrel.

Nézzük a számokat azok kedvéért, akiknek a szakralitás és fenntarthatóság nem elég. Szingapúrban 100000 főre 0.2 gyilkosság jut. Nagy-Britanniában egy. Magyarországon 1.3. Az USA-ban 4.7. Oroszországban 9.2. A Virgin-szigeteken, amely szintén az USA része pedig 52.6.

Íme, ezt teszik a lőfegyverek és a szakralitástól mentes szabadosság.

Csoda-e, hogy az amerikai polgárok, látván az egyre riasztóbb gyilkosságokat, állig felfegyverkeznek lőfegyverekkel? Annyi gyilkos eszköz van náluk magánkézben, hogy ha kitörne egy polgárháború, még az amerikai hadsereg se tudná megfékezni. Tény, hogy az utolsó polgárháború régen volt náluk, jelenleg pedig a gyilkos polgárháborúk máshol vannak, de éppen ezért óriási a veszély. Tudják ezt az amerikaiak is, ezért van állandó rendkívüli állapot ott keretlegényeket is megszégyenítő brutalitással viselkedő rendőrökkel.

Ezt a problémát kell most megoldanunk hiszen a tét, minden túlzás nélkül, a világ jövője. Az amerikaiak nem akarják odaadni a fegyvereiket és ennek nem lesz jó vége. Innen is figyelmeztem őket: Amerika, vigyázz! Rossz vége lesz ennek!