Két grafikon került a kezembe a minap. Az egyik az amerikai államadósság
növekedését mutatja, a másik pedig a bolygó átlaghőmérsékletét. Az
egybeesés döbbenetes. Pont a '90-es években, amikor az amerikai
államadósság a leggyorsabban növekedett, pont akkor gyorsult fel
leginkább a globális felmelegedés. Talán nem véletlen az egybeesés.
Alapos okkal feltételezhetjük, hogy a birodalmi globalóma féktelen
étvágyát kielégítendő olyan lendülettel harapdált a Földanya élő húsába,
hogy a súrlódástól az egész bolygó felmelegedett.
De beszéljünk mégis az amerikai bűnözésről.
Amerikában verik a négereket. Ennek oka pedig nem más, mint az amerikai nemzetállamra telepedő mohó globálbirodalom, ami a négerek
kiszivattyúzott centecskéiből épít hatalmas repülőgéphordozókat, hogy
azokkal aztán másokat, például a magyararcúakat félemlítse meg, ha több
zsozsót mernek követelni. A kizsákmányolt 20 millió szörnyű
szegénységben él és nem jut hozzá az egészségbiztosításhoz. Most is, mi
történik. Amikor Obama elnök kiadta a parancsot, hogy fizessen mindenki
egészségbiztosítást, hogy a nyomorultak is hozzá tudjanak jutni az
egészségügyhöz, akkor az ultraliberálisok nem átallották aláaknázni a
tervet. Ezt én korábban az USA hanyatlásának tudtam be, de most, a
mélyszerkezet alapos tanulmányozása után mégis inkább azt gondolom, hogy
ez a birodalmi USA dölyfe miatt van. Azok a nyomorultak, akiknek
korábban nem volt egészségbiztosításuk, most tiltakoznak, hogy milyen
jogon kényszerítik őket arra, hogy vegyenek kötelezően. Ez is mutatja a
birodalom perfiditását, hogy pont a megalázottakat és megszomorítottakat
kényszerítik egészségbiztosítás vásárlására.
Elkalandozom! Ott tartottunk, hogy verik a négereket és börtönbe csukják
őket. A börtönöket meg odaadják a karvalytőkének, amely karvalytőke
kiapadhatatlan étvággyal új négereket akar a börtönbe zárni, hogy
ilymódon garantálja az extraprofitját. Akinek persze pénze van, az meg
tudja fizetni a jó ügyvédeket és kikerül a börtönből. Amerikában van ez
így, hála a Világszellemnek, Magyarországon nem.
Mindebből az következik, hogy Amerikában csak annak van szabadsága,
akinek pénze is. Ti, szabadságmániától és liberalizmustól fertőzött agyú
konzomidiótácskák, az USA-ban csak a láncaitokat veszthetitek.
2013. november 27., szerda
Csak a láncaitokat veszthetitek
2013. november 21., csütörtök
Nemzetstratégiai szövetség
Most már a britek sem látják szívesen a magyar munkavállalókat. Hogyan
jutottunk ide? Egyszerűen túl sok volt a szabadság. Ha kevesebb lett
volna a szabadság, akkor a britek azt se tudnák, hogy a magyar
munkavállalók a világon vannak, így aztán nem is alakulna ki bennük
ellenérzés.
Már megint az a túl sok szabadosság, mondhatni liberalizmus, ami a bajok forrása.
Ahhoz, hogy a bajok mélyszerkezetéhez leássunk, látnunk kell, mihez vezet a munkaerő szabad áramlása az EU-ban. Van egy olyan ország, mint mondjuk Magyarország, ami hatalmas humántőkével rendelkezik, de mással szinte semmivel se. Mit tehet egy ilyen ország? Mondjuk az elit elhatározza, hogy mi leszünk a legversenyképesebb gazdaság. Magyarul megmondjuk a konzumidiótáknak, hogy dolgozzanak a lapostévéért kétszer annyit, mint egy kevésbé versenyképes gazdaságban. Meglátja ezt a karvalytőke és idecsődül, ami egyfelől jó az elitnek, mert lám, sikerrel teremtett munkahelyet, másfelől jó a konzumidiótáknak, mert egyáltalán kapnak lapostévét. Ha kétszer annyi munkáért is.
Különben a konzumidióták kénytelenek lennének beérni kolorsztárral és a vele járó tűzoltókészülékkel.
Ezt a tervet ássa alá az, hogy a konzumidióták is üzleti tervet merészelnek készíteni. Miszerint nem fognak ők kétszer annyit dolgozni a lapostévéért, hanem inkább feleannyit dolgoznak Galway-ben. Így aztán a karvalytőke hiába jön ide, a konzumidióták már régen a lapostévéjüket dédelgetik valahol máshol.
Rossz ez mindenkinek. Rossz az elitnek, mert hiába a nagyszerű nemzetstratégia, nem jön a kilábalás. Rossz a karvalytőkének, mert hiába a nagyszerű üzleti terv, ha nincs, aki végrehajtsa. Rossz a magyaroknak, mert ha a konzumidióták elmennek Galway-be, ki fizeti a professzori fizetésemet? Rossz a Galway-ben lakóknak, mert ki szeretné, hogy holmi idegenek fizessenek adót Galway-ben? És végül rossz a konzumidiótáknak, mert sokkal több lapostévét tudnak venni, amivel kizsigerelik a bolygót és mindannyian szánalmasan elpusztulunk a környezeti katasztrófák miatt.
Benne vagyunk az EU-ban, ezzel nincs mit tenni. Ha nem lennénk benne az EU-ban, nem kapnánk zsozsót, amiből bioáramfejlesztőt lehetne építeni. Már persze annak, akinek az elit megengedi. Tehát magát az EU-t kell megváltoztatnunk és ez szövetségesek nélkül nem megy. Ebben a harcban a szövetségesünk pedig mindenki, aki ráveszi a konzumidiótákat arra, hogy kétszer annyit dolgozzanak a lapostévéért.
Még ha ezért utálniuk kell a magyarokat, akkor is.

Címkék:
Galway,
konzumidióta,
nemzetstratégia
2013. november 16., szombat
Kleine Fische, gute Fische
Edward Snowden, WikiLeaks, erődszerű amerikai nagykövetségek. 25 éve még
gond nélkül besétálhattam a londoni USA-nagykövetségre, most meg nem engedtek be, csak holmi ellenőrzés után. A
felszínen egyelőre csak kisebb gejzírként jelentkeznek a mélyben zajló roppant erők hatásai. Adjuk ehhez hozzá az arany árának szárnyalását és
az Obamacare körüli költségvetési huzakodást és csak egyféle
következtetésre juthatunk. Az USA bevégezte, ezzel szemben Magyarország
ismét a világtörténések középpontjába kerül és éllovas lesz, nem
középiskolás fokon.
Most aztán futkoshatnak a kollaboránsok, az ötödik hadoszloposok, a neoliberálisok. A helyi komprádorburzsoázia is rájön, hogy jobban teszi, ha szövetkezik a világforradalom erőivel, mert a tengerészgyalogosok nem fogják tudni megvédeni. Kiderül, hogy a birodalom kémkedik, hogy erőszakkal töri le és emiatt eladósodott.
Kibújt a szög a zsákból, kiderült világosan, ki gyártja itt az összeesküvésteóriákat! Az, hogy jobban élhetünk az USA által parazitálva, az egy összeesküvésteória. Képzeljük csak el, hogy sötét erők esküdnek össze arra, hogy a magyarok jobban éljenek. Teljesen hihetetlen állítás, ezt beláthatjuk könnyen. Az sokkal valószínűbb, hogy sötét erők esküdnek össze arra, hogy a magyarok rosszabbul éljenek. Nem egyszerűen valószínűbb, de megfelel a mindennapi tapasztalásnak is, hiszen rosszabbul élünk, mint 32 éve.
A sötét erők témájának beszédtérbe emelésében immár nem bír a Birodalom engem megakadályozni. Akármennyi tengerészgyalogossal is próbálkozik.

2013. november 6., szerda
Az igazság jogán
Újra Film van a Rendezőtől, akinél egyszer már
főszerepeltem a Győztes Csapattal együtt. Azt a filmet -
dacára annak, hogy a Fidesz 2010-es győzelmében
kulcsszerepet játszott - csak a Duna TV tűzte műsorra, a
mostani azonban főműsoridőben megy majd. Ez is jelzi, hogy a
neoliberalizmusra mért megrendítő csapások
eredményeképpen mennyire
megállíthatatlanul tör előre a nemzeti szocializmus eszméje.
Miről szól a Film? Hát nem mindegy? Nem az a lényeg, miről szól a Film, hanem az, hogy mit kell gondolni arról, hogy Magyarország szovjet függésbe tartozott 45 évig. Erről pedig azt kell gondolni, hogy Szovjetunió vagy Brüsszel egykutya, az egyik Birodalom jön, a másik megy. Ha pedig úgymond igazságtétel történik, az is birodalmi igazságtétel, ami lehet, hogy jogszerű (a jog perfid betűje szerint), de semmiképpen nem igazságos. Az igazságot itt szakrális értelemben vettem, ami 3000 éves törvény, nem újdonász betűleves. Ortega y Gasset is ezt mondaná, ha élne.
Vegyük csak, mi történt Nürnbergben. Nürnbergben ott ült a Nyugat meg Sztálin és ítélkeztek. Volt-e joguk ítélkezni azok után, hogy ők is bűnösök? Felettünk ítélkezni, akik csupán az igazságot védtük? Nem volt joguk és az, hogy törpe kisebbségben voltunk és vagyunk ezzel a véleményünkkel, csupán technikai részletkérdés. Az igazság mindig igazság, függetlenül attól, hogy mit gondolnak erről a többiek. Ha nekem igazam van, akkor tökéletesen mindegy, hogy másik néhány milliárd azt mondja, hogy nincs igazam. Nekem akkor is igazam lesz, nekik meg akkor is nem lesz igazuk. Ezt hívjuk szakrális igazságnak.
A szakrális igazság rendszere bomlik, a jog műigazsága pedig zsarnokoskodik. A jog nevében taposnak csizmával igazakat. Főként a birodalmi kollaboránsok. A jog tehát nem számít, ha úgy érezzük, hogy igazunk van.
Erre kell gondolni, amikor a Filmet nézzük. Akármiről is szól az a film.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)