Nikápoly

2014-ben a magyarság számára szakrális évfordulókat ünneplünk. 224 éve halt meg II. József, aki lábbal taposta a magyar szakralitást és 618 éve volt a nikápolyi csata, amelynek jelentőségét nem kell részleteznem azok számára, akik értő szívvel követik a magyar elit lepusztulásának 1107 éves történetét. 1107-nek 618 nagyjából a fele, 618-ban pedig a 224 van meg maradék nélkül. Ezek az ellenőrizhető tények is mutatják, hogy mélytörténelmünk szerkezetileg döntő eseményeiről beszélünk.

1107 éve a magyar elit és a nép egységbe forrva kente el a Nyugat száját. Hiába volt a világraszóló győzelem azonban, az elit azóta is egyre csak elárulja a magyar népet egyre mélyebbre lökve a magyarságot a nemzethalál gödrébe. Hiába mondta meg annyi magyar bölcs, hogy a Nyugatban ne bízzál, mert a Nyugatot és a mögötte álló megnevezhetetleneket csak a kiirtásunk érdekli (úgy hobbiszinten, mint anyagi érdekből és csupán a pusztítás gyönyöréért), az elit üveggyöngyökért eladta a magyar érdeket, holmi "békés egymás mellett élésről" zagyválva. Valójában azonban csak a saját gyomruk érdekelte ezeket az eliteket, csak jól akartak (és akarnak!) élni és mit sem érdekli őket a tiborcok panasza. Mert ha legalább az elitek nagy kincseket kaptak volna a hazaárulásért cserébe, amit szétoszthattak volna a nép között és így mindenki részesedhetett volna a hazaárulás gyümölcseiből. De ezeknek még egy fehér ló se kellett, elárulták ezek a hazát pusztán szórakozásból.

Tanulhatnánk az akkori eseményekből. Nikápolyi csata és kalapos király vár azokra a népekre, akik nincsenek összeforrva egy hatalmas nemzeti egységben amikor jön a Nyugat, mint ahogy jött 1526-ban Mohácsnál és jött 1920-ban Trianonnál. Ennek alapfeltétele, hogy a nép és az elit képes legyen a megegyezésre. Így lesz a hazaárulás negatív végösszegű játszmája nyereséges mind az elit, mind a nép számára.

És akkor a nép és az elit is addig él boldogan, amíg el nem pusztul az egész nemzet.

Pirrusz

Azok, akik a globálközélet ütőerén alaposan rajta tartják az értő ujjukat, döbbenetes interjút olvashattak Orbán Viktorral a minap. Ebben Orbán Viktor, a volt tanítványom elmondja, hogyan zajlott a brüsszeli beszélgetése a birodalmi helytartóval 2010-ben, a választások után.

Orbán Viktor: A magyarság nevében jöttem. Még kér a nép, most adjatok neki!
Birodalom: Hahaha, majd ha fagy, hó lesz nagy! Felőlünk akár fiziológiailag éhen is halhat a magyarság!
Orbán Viktor: Akkor harc lesz. Jól be fogunk verni a Birodalomnak.
Birodalom: A kiserdőben, vascsővel, bármikor, nagyszájúkám.

A Birodalom tehát kisstílű volt és nem adott. Ezért kezdődött a titáni harc, amelyben a Vezér mögött tömörülő magyarság bevert a Birodalom Magyarországon állomásozó erőinek. De a Birodalom se volt ám rest! Szörnyű pénzfegyvereket vetett be ellenünk és recsegett-ropogott az ezeréves magyar szakralitás! Csapásokat adtunk és csapásokat kaptunk, ezt úgy mondjuk közgazdaságilag, hogy negatív végösszegű játszmát vívtunk. Mi tagadás, voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem, a szükségszerű arcvonalkiegyenesítések eredményeképpen az istenadta nép lelép mögülünk, mivel rájönnek, hogy rosszabbul élnek, mint 32 éve. Megvonván a csata mérlegét azt tudom mondani, hogy harceszközökben, úgyismint életszínvonal szükségképpen veszteségeket szenvedtünk el, de a lényegben mi győztünk. A szavak szintjén nem sikerült elnémítania minket a Birodalomnak, bátran beszóltunk nekik és az ontológiánk is olyan fényesen ragyog, mint valami királyi szablya.

Megérte tehát a nép sok áldozata.

Nem sikerült megváltoztatnunk a világot, ezt el kell ismerni. Még csak jobban se élünk, hanem ezzel szemben rosszabbul élünk. Viszont a kezünkben van a hatalom és mi mondjuk meg, ki lesz a király az elkövetkező 15-20 évben. Győztünk. Ezzel megnyílt az út a további csaták előtt.

Mert a szavak szintjén győznünk kell még kétmillió ember fejében, akik még mindig nem értik meg, hogy mi győztünk és a szavak szintjén győznünk kell Trianonnal szemben is.

Szavak és szavak. Aki uralja a szavakat, uralja a világot is. Ezért olyan fontos, hogy legalább a szavak szintjén győzzünk.

Éljen a király!

 Királyt nem választanak meg minden évben, így mélázzunk el egy kicsit a pillanat történelmi voltán. Most az van, hogy 15-20 évig Viktor lesz a király. Eddig is Vezér volt, ami lényegileg a királyságot jelenti, de hiányzik belőle a főhatalom szakralitása. Most ezt is begyűjtötte és mindaddig meg is fogja tartani, amíg értelmes beszédek tartására képes.

Hosszú volt az idevezető út. Ahogy államtitkár és egyéb, itt nem részletezett kollégáimmal tréfálkoztunk az Antall-kormány idején, ha nem lenne az SZDSZ, ki kellene találni. Mert akkor kire tudnánk ráfogni, hogy éppen akkor kótyavetyéltük el a nemzeti vagyont, ahol a sok webproli animált az esztergagéppel? Ahelyett, hogy a globálkomprádorokat kárhoztatnák roncstársadalomba süllyedésükért, még a végén minket, államtitkárokat kárhoztatnának és egy kárhoztató webproli kellemetlen tud lenni.

Nem én voltam tehát a főkonstruktőr, hanem a globálSZDSZ meg a lokálSZDSZ tagozata, én hol privatizáltam, hol a leplet rántottam le a szivattyúsokról több száz oldal terjedelmű népszerű ismeretterjesztő közgazdaság-politológiai szakmunkákban. Így teltek-múltak az évek, míg bekövetkezett, amire sose számítottam.

Viktor lett a Vezér, nekem pedig azt kellett megmagyaráznom, hogyan lehet egyszerre globális harcot folytatni a globálbirodalom ellen és ugyanakkor pénzt kapni tőlük.

Meg kell mondjam, leizzadtam, de felnőttem a feladathoz! Íme a magyarázat, miért lehetett Viktor előbb Vezér, majd most király. Hát azért, mert győztünk. Nem egyszerűen mi, globál- és lokálSZDSZ által megtaposott államtitkárok győztünk, hanem a magyarság en bloc. A Birodalom rábólintott arra, hogy kevesebbet szivattyúzik innen, cserébe pedig Viktor rendet tart. Nem lesz permanens polgárháború, mint Ukrajnában vagy mint 2006-ban Magyarországon, hanem rend lesz. 15-20 évig rend lesz és nyugalom.

És hogy milyen módon tart rendet Viktor király és miért nem volt rend uralkodása előtt? Az csupán eszközvita, nem tartozik másra, mint ránk, államtitkárokra és egyéb kollégákra.

Élőerő

Tessék, akinek számok kellenek, itt vannak a számok: kevesebben vagyunk, mint 32 éve! 1860-tól 1980-ig hatmilliós élőerő-tőkét halmoztunk fel, 5 millióról 11 millióra nőttünk. Azóta zajlik töpörödésünk és ha így megy tovább, 2100-ra ezt a megtakarításunkat teljesen fel fogjuk élni és újra 5 milliónyian leszünk.

Hogy történhetett ez? Hosszú elmesélni, volt Trianon, háborúk, 1956, Fekete Gyula, de mindez nem tudta megtörni a magyarság növekedni vágyását. Mintha a háborúk, a hódítók csizmái, Fekete Gyula nemzethalállal riogatása csak fokozta volna a néptörzs élni vágyását és egyre növekvő élőerő-hozamot produkált az egyetlen bankban, ami számít: a törzsszövetség fejekben számolt erejében.

1980 óta ez az erő fogy, soványodik, pusztul. Talán nem véletlen az egybeesés, hogy azóta nem volt se háború, se forradalom, se megszálló csizmák, de még Fekete Gyula se riogat nemzethalállal. Mi, a Látók, a Mélyszerkezet ismerői persze tudjuk, hogy a megnevezhetetlen világerő továbbra se adta fel a célját és a kiirtásunkra tör, de ezt teszi most sokkal sunyibb módon, bevetve a pénz- és a demokráciafegyvereket. És lám, a magyar katonanép nem is tud ezen fegyverekre válaszul olyan lendületes szaporodással válaszolni, mint korábban a háborúkra, a forradalomra, vagy éppen Fekete Gyulára. Ha ez így megy tovább, hamarosan nem lesz, aki a méltó (!) nyugdíjamat, gyógyszerköltségeimet és kórházi ellátásomat fedezze, amikor a globálbirodalom által rám küldött betegségek megérkeznek. Az lenne csak az igazi nemzeti sorstragédia.

Ha nem lenne világos, mi vár ránk, tessék, ott van Ukrajna, ahol demokrácia van, választások vannak, nincs nemzeti egység, fogy a nép és éppen most estek túl a Trianonjukon a Krím elvesztésével. Meg aztán távolabb ott van Oroszország, ahol ugyancsak fogy a nép, de ott nemzeti egység van és ők is most estek túl a Trianonjukon a Krím megszerzésével.

Akinek szeme van, világos, hogy melyik út vezeti a magyarságot is előre.